Siófok 3.3 • 7.3 kn
A Vendée Globe 2024 - 25 női kormányosai
A negyven indulóból, hat női kormányos is ott lesz a rajtnál, hasonlóan a 202 - 2021 - es versenyhez.
Nyolc nap van még a 10. Vendée Globe - ig. A negyven indulóból, hat női kormányos is ott lesz a rajtnál, hasonlóan a 202 - 2021 - es versenyhez.
Az első női kormányos, aki teljesítette a versenyt, Catherine Chabaud volt, aki az 1996 - 97 - es versenyen hatodik helyen végzett. Eddig összesen három olyan Vendée Globe volt, ahol nem indult női versenyző (1989 - 90, 1992 - 93 és 2016 - 17). Eddig női versenyző csak négy nemzetből indult (férfiaknál 20 nemzet), Franciaország, Nagy - Britannia, Svájc és Németország.
A 2024 - 2025 - ös Vendeé Globe női kormányosai között a brit veterán, Sam Davies az Initiatives - Coeur - el a legesélyesebb, aki negyedik Vendée Globe - ján indul. A hat női kormányosból hárman (Isabelle Joschke - MACSF, Pip Hare - Medallia, és Clarisse Crémer - L'Occitane En Provence) a második versenyére készül, és két olyan női vitorlázó van, aki most debütál majd a versenyen. Az egyik Violette Dorange (23), aki a legfiatalabb vitorlázó a mezőnyben a Devenir - el vitorlázik majd, illetve Justine Mettraux a Teamwork - Team SNEF - el.
Az egyszemélyes földkerülők történetében, még soha nem nyert női vitorlázó. Legközelebb a győzelemhez a brit Ellen MacArthur állt 2000 - 2001 - ben, amikor második helyen végzett a francia Michel Desjoyeaux mögött, és ezzel ő az egyetlen nő, aki valaha dobogóra jutott. A 12 korábbi nő közül, akik eddig indultak a versenyen, összesen három tudott a legjobb 10 - be bejutni. Ez idén változhat, sőt a mutatott formájuk alapján két női kormányos - Sam Davies és Justine Mettraux - is odaérhet a dobogóra.
Nos nézzük a hat női Vendée kormányost:
Sam Davies (Initiatives - Cœur, GBR): Az új Initiatives - Coeur - el, Sam Davies talán karrierje legjobb formáját mutatja. A Transat CIC harmadik helyével és a New York Vendée - Les Sables d’Olonne hatodik helyével ezen a Vendée Globe - on még a dobogóra is odaérhet. A brit versenyző figyelemre méltó karriert tudhat magáénak az IMOCA osztályban. 2003 - ban indult először, és pályafutása során eddig 41 single és double - handed versenyen vett részt, amiből 37 alkalommal végzett a legjobb 10 - ben. Legjobb eredménye eddig a Vendée Globe - okon egy negyedik hely volt 2008 - 2009 - ben, amit szeretne most megjavítani…
Justine Mettraux (TeamWork - Team SNEF, SUI): Justine Mettraux svájci vitorlásdinasztiában nőtt fel, a legmagasabb szinten vitorlázó testvérekkel, az IMOCA világrangsorán jelenleg az ötödik helyen áll, ami talán elég lehet egy dobogós helyhez az idei Vendée Globe - on. Páratlan tapasztalattal rendelkezik a The Ocean Race versenyeken, melyet 2018 - ban a Dongfeng Race Team, 2023 - ban pedig az 11th Hour Racing - el nyert meg.
Mettraux az idei versenyen a 2018 - as VPLP tervezte Charal 1 - el versenyez majd. Eltökélt szándéka, hogy első Vendée Globe - ján jól teljesítsen, és az első ötben végezzen.
Clarisse Crémer (L’Occitane en Provence, FRA): A leggyorsabb nő, aki egyedül, megállás nélkül vitorlázta körbe a földet, amikor 87 nap 2 óra és 24 perc alatt a 10. helyen végzett az utolsó Vendée Globe - on.
Azóta, többször is került címlapra korábbi csapatával, de ami biztos, hogy az idei versenyen ismét indul. A versenyen a korábbi Guillaume Verdier által tervezett Apivia - val versenyez majd. Felkészülésében Alan Roberts és Alex Thomson segítette. 2024 - es szezonja után egy top 10 - es helyezés jelentős eredmény lenne.
Isabelle Joschke (MACSF, FRA - GER): Isabelle Joschke IMOCA karrierje 2017 - ben kezdődött. Legutóbb egy heroikus VG - t vitorlázott, mert egy kielhiba miatt meg kellett állnia Brazíliában, miközben a 11. helyen állt és vezetett a női kormányosok között. Az Alain Gaautier által irányított kampányban, Joschke a 2007 - es foilos VPLP - Verdier dizájnnal vitorlázik majd, amivel a legjobb tízbe kerülés, a sok új hajóval megtűzdelt flottában nehéz feladat lesz.
Pip Hare (Medallia, GBR): Pip Hare egy másik brit vitorlázó, akinek sok szóló tapasztalata van. Legutóbbi Vendée Globe - ját a 19. helyen fejezte be. Ezután megvásárolta Louis Burton 2015 - ös évjáratú VPLP - Verdier dizájn, Bureau Vallee 2 - ét (korábban Banque Populaire VIII). Joff Brown műszaki igazgatóval együttműködve a hajó jelentős felújításon esett át, új sokkal nagyobb foil - okat kapott, hogy Hare versenyképes maradjon a régebbi foil - os hajók között.
Violette Dorange (DeVenir, FRA): Violette Dorange a valaha volt legfiatalabb versenyző a Vendée Globe - on, amivel már történelmet ír. Jean Le Cam pártfogoltja, aki korábban többször megmutatta már, hogy versenyképes tud lenni fiatal kora ellenére. A versenyen Michel Desjoyeaux 2001 - ben győztes hajóját használja majd, amivel Jean Le Cam egy figyelemre méltó negyedik helyet vitorlázott 2021 - ben.
Forrás: IMOCA