Siófok 3.3 • 7.3 kn
A MaffiJa (J/70) megjelent az olasz vizeken
Egy aktív balatoni szezon után jutottunk arra az elhatározásra, hogy megtervezzük az első nagyhajós külföldi utazásunkat
Megvolt az első külföldi nagyhajós utazása a MaffiJa csapatának. 31 hajós mezőnyben, top vitorlázók, olimpikonok és világbajnokok között! Igazán erős mezőnyről tudtak beszámolni a fiatalok, minden méterért keményen meg kellett küzdeniük. Olvassátok el beszámolójukat!
Egy aktív balatoni szezon után jutottunk arra az elhatározásra, hogy megtervezzük az első nagyhajós külföldi utazásunkat. Korábban már sokszor részt vettek a csapat tagjai különböző kishajós külföldi versenyeken, de ez új terep volt számunkra. Miután összeállt a fiatal lelkes csapat, ahol az átlag életkor alig volt több mint 20, már csak részleteket kellett megterveznünk.
Október 18-20. között rendezték a nyílt J70-es Olasz Bajnokságot Lericiben. Nem tudtuk mire számíthatunk, mivel még ebben a hajóosztályban nem voltak tapasztalataink. Így nem is voltak elvárásaink magunkkal szemben, a cél kizárólag a rutin megszerzése és az edzés volt.
Egy nappal a verseny előtt 18-22 csomós szélben tudtuk összemérni magunkat a vízen az olasz, svéd és ír egységekkel. Szerencsére nem voltunk lemaradva tőlük, ezért pozitívnak könyveltük el a felkészülést. Már akkor, csütörtökön, éreztük a mezőny hangulatán, hogy valami más lesz, mint itthon. 2,5 óra közös edzés után kellemesen elfáradtunk, mivel 14 csomós sebességgel egyik oldalról a sziklafal közeledett, másfelől a hajók követelték meg a gyors és gyakori manővereket. Hihetetlen lendület volt bennünk, mivel elég nagy adrenalin löketet adott nekünk a 15-18 hajós edzés.
Pénteken nem kellett korán kelnünk, mivel a skipper meeting csak 11 órakor kezdődött a megnyitóval egybekötve. Délután egy órakor elindítottak egy futamot végül a tervezett időpontban, de a rajt után egy általános visszahívást követően lelőtték a napot a szél hiányában, így aznap már nem volt több futam. Partra érkezés után kaptunk egy igazi olasz pesto-s vacsorát.
Másnapra több szelet ígértek, ezért korábbra tették át a rajtot, 11 órára. Forgolódó, 5-8 csomós szélben rendeztek 3 futamot. Többszöri pályamódosítás mellett próbáltuk lekövetni a szél tendenciáját, ami végül közepesen sikerült csak. Éreztük, hogy hiányzott a helyismeret. Mindemellett ezek voltak az első olyan futamok, amikor úgy igazán versenyezhettünk, mindezt balatoni körülményekhez hasonló szélben, nagy és kimondottan erős mezőnyben. Hazai rajtjainkhoz hasonló rutinunkkal álltunk fel a vonalra, amit végül újra át kellett gondolnunk, mivel a mezőny inkább a távolabbról való, korábbi indítást preferálta, top sebességet felépítve az utolsó 15-20 másodpercben. Szerencsére hamar ráéreztünk erre, így sikeresen tudtunk az első sorból elrajtolni. Apró lépésekben próbáltuk megkeresni magunknak a kis sikereket, mint például egy tiszta rajt a nagy mezőnyben, ami után sikeresen tartottuk magunkat a többi egység között. Nem maradhatott el az este folyamán a vacsora sem, amiben kitettek magukért az olaszok, mivel nem tudtunk annyit enni és inni, amennyit kaptunk.
Vasárnap erősebb szélben, 10-15 csomóban teljesítettük mind a 3 futamot. Szorosabb rajtok voltak a szélerő következtében, így felértékelődtek a jó helyek a vonalon. Szerencsére mindig tisztán indultunk, sőt egyszer a top luv pozíciót is elhoztuk. Teljesen más gondolkodásmód kellett nekünk a mezőny mérete miatt, mivel itt számolnunk kellett a krajc bójánál megérkező “fallal” és a jelentősebb takarásokkal és zavart szelekkel, mint itthon. Mindezt számba véve, nem éreztük magunkat lassabb egységnek a többiekhez képest.
Amit kiemelnénk, az a csapatok mentalitása volt. Már a felmérésnél is sok segítséget kaptunk, annak ellenére, hogy nem ismertek minket, mivel teljesen újak voltunk ebben a világban. A parton mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Többen is érdeklődtek, hogy honnan jöttünk és hol vitorláztunk eddig.
Összességében nagyon élvezte a csapat és mindenből tanultunk, tapasztalatként fogtunk fel ezt a versenyt. Teljesen elégedettek vagyunk magunkkal, mivel ebben az erős mezőnyben tudtuk 14. helyet is menni és nem egyszer vettünk bóját top 10 körüli helyen.
Ez számunkra egy út kezdete, amin sikerült elindulnunk. Megtaláltuk önmagunkat ebben a hajóosztály, nem lehet rosszat mondani róla, mert nincs negatív oldala. Szállítástól a szerelésig, nevezéstől a versenyzésig minden momentumot kizárólag pozitívan értékeltünk.
Eredmények: HUBSAIL - Notice board
Szöveg: HUN - 1819, Tóth Virág Elizabet