Siófok  16.1  •  7.6 kn       

Keszthely  16.9  •  8 kn       

Balatonfüred  15.8  •  7 kn       

Balatonboglár  16.1  •  4.1 kn       

Orfű  18  •  5 kn       

Velencei-tó  14.5  •  4.3 kn       

Tiszafüred  12  •  7.4 kn       

Mályi-tó  12.3  •  6.6 kn       

2025. május 11., vasárnap

Laser EB: Vadnai Jonatán kilencedikként jutott az arany csoportba

Laser EB: Vadnai Jonatán kilencedikként jutott az arany csoportba

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Október 7-től már a döntő futamokra kerül sor, az első három napon lezajlott öt válogató futam szép magyar sikert hozott: Vadnai Jonatán (két villanással, a harmadik futamban második, az ötödikben harmadik lett) kilencedik helyen várja a hátralévő versenyeket. Bátyja, Benjamin ugyancsak arany csoportos, pillanatnyilag 30.

Hideg, erős szél, nagy hullámok fogadták Várnában a Laser Európa-bajnokság résztvevőit, a 115 férfi és 78 női versenyzőt. Október 7-től már a döntő futamokra kerül sor, az első három napon lezajlott öt válogató futam szép magyar sikert hozott: Vadnai Jonatán (két villanással, a harmadik futamban második, az ötödikben harmadik lett) kilencedik helyen várja a hátralévő versenyeket. Bátyja, Benjamin ugyancsak arany csoportos, pillanatnyilag 30.

Várna nem a nyaralós arcát mutatta az EB résztvevőinek, az október 4-i első napon még gyenge-közepes szél fújt, de a második naptól már 15-18 csomós szelekkel és kifejezetten nagy hullámokkal kellett megküzdeniük az indulóknak. Az idő egyre hidegebbé vált, és az eső is megérkezett… A hátralévő versenynapokon sem lehet lazítani, az erős szél marad, sőt, ha hihetünk a meteorológusoknak, még szombatig rá is rak egy lapáttal, bőven húsz csomó feletti széllökéseket várnak. A bulgáriai EB október 9-én ér véget, a Vadnai testvérek további szerepléséről beszámolunk.

visyla

Harmadik lett az SSL Gold Cup tesztversenyén a Magyar csapat Előző

Harmadik lett az SSL Gold Cup tesztversenyén a Magyar csapat

A Laser Európa - bajnoki bronzérem története Következő

A Laser Európa - bajnoki bronzérem története