Siófok  11.1  •  10.8 kn       

Keszthely  12.9  •  3 kn       

Balatonfüred  10.8  •  7 kn       

Balatonboglár  11  •  5.7 kn       

Orfű  11  •  5 kn       

Velencei-tó  11.3  •  9.1 kn       

Tiszafüred  14.4  •  7.2 kn       

Mályi-tó  11.8  •  8.5 kn       

2024. április 20., szombat

Érdi Mári idei első eredménye

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Mári nem sokat pihent az ünnepek után. Január 5-én három tantárgyból vizsgázott a gimnáziumban, ezzel lezárta a félévet és másnap már indult is a Kanári-szigetekre, Las Palmasba, ahol idei első versenyén vett részt.

Érdi Mári idei első eredménye

 Nem is akármilyen mezőnyben, olimpiai helyezettek és világbajnokok között. A hagyományos "Kanári-szigetek Trófea" regattán 16 nemzet képviseltette magát. 

A három nap alatt 6 futamot sikerült lebonyolítani, közepes erősségű, forgolódó szélben. A sziget óceáni elhelyezkedése miatt 2-3 méter magas, hosszú hullámokat kellett megvitorlázniuk a versenyzőknek.

Mári minden futamban az ötödik és 12. hely között vitorlázott, így összetettben a 11. helyen végzett a fiúkkal összevont mezőnyben. A női versenyzők között, mely olimpiai szám, a 8., korosztályában pedig a második helyet szerezte meg.

A verseny Mári számára csak felkészülő edző verseny volt, hiszen a téli szünet után ezzel a versennyel kezdte meg az 2015. évi felkészülését.

Mári február 16-ig marad Las Palmason. A programban kemény alapozó edzések szerepelnek, a világ elitjéhez tartozó nemzetközi edzőpartnerekkel. Hazatérése előtt részt vesz még egy Európa Kupán, majd néhány nap magyarországi pihenés után Spanyolországban, Cádizban folytatja a versenyzést és felkészülést a 2015-ös szezonra. Márira idén nagyon fontos év vár, számos korosztályos világbajnoksággal, Európa-bajnoksággal, valamint egy felnőtt világbajnoksággal, ami egyben kvalifikációs verseny is a 2016-os Riói Olimpiára.

Laser Radiálban 7 nemzet 34 hajója versenyzett. 

A verseny honlapja: http://www.gcsiw.com/events/winter-series/gran-canaria-trophy/

Fa Nándorék spinakker nélkül mennek tovább Előző

Fa Nándorék spinakker nélkül mennek tovább

Alex Thomson kiszállt Következő

Alex Thomson kiszállt