Siófok 1.6 • 11.5 kn
Bihary-ikrek: osztrák bajnoki arany
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A magyar vitorlássport egyik legnagyobb hazai reménységei, a 420-as hajóosztályban versenyző Bihary-ikrek, Gergely és Dániel (Sailing Team Danger) idén eddig is bizonyították tehetségüket.
A testvérpár legutóbb a Fertő-tavon indult az osztrák bajnokságon, melyen a felnőttek mezőnyében tavaly a Spring Cup-on a harmadik, míg a bajnokságban a 2. helyen végzett. Idén mindkét versenyt egy viadalként rendezték meg Neusiedl am See-n - magyarul Nezsider -, ami a vitorlások között nagyon népszerű kis osztrák település. Egy biztos, a Bihary-ikrek egyik kedvenc helyévé vált a piciny falu.
A regatta első napján viszonylag kicsi szélben - ami menet közben fokozatosan erősödött - három futamra került sor. A fiúk már ekkor megmutatták, ezúttal bizony nem érik be az ezüstéremmel.
„Nagyon jól mentünk, és egy első, valamint két második hellyel zártuk a napot. Ahogy azt a verseny előtt elterveztük, sikerült begyakorolni a rajttaktikánkat, valamint nagyot léptünk előre a krajc-szakasz gyakorlásában, ami nem más, mint cirkálás a szél felé. Valamennyi rajtolásunk jó volt, és valamennyi futamon a legjobb három között értük el az első bóját” – elevenítette fel Bihary Dániel.
A második napon igen erős, szinte viharos szélben folytatódott a bajnoki csata, és bizony ez az időjárás alaposan megrostálta a mezőnyt.
„Több hajó már a rajtnál felborult és egy szerencsétlenül járt szlovák versenyző még az árbocát is eltörte. Sajnos a csapattársaink sem voltak túl szerencsések, technikai probléma miatt aznap csak egy futamot tudtak teljesíteni. Mi viszont eddigi pályafutásunk egyik legjobb napját produkáltuk, ráadásul a hajóvezetési technikánk miatt a nagy szélben nagy sebességelőnyünk is volt a többiekkel szemben, és két első, valamint egy második helyünkkel jelentős előnyt szereztünk összetettben” – fogalmazott Bihary Gergely.
A harmadik nap jóval kisebb lett a szél, így a technikás stílus került előtérbe, ám az ikrek ebben is a legjobbnak bizonyultak.
„A harmadik nap egy újabb stílust kívánt meg tőlünk: lelassul ilyenkor a mozgás, ezért minden szélrezdülésre azonnal reagálni kell. Szerencsére ebben a szélben is mi bizonyultunk a legjobbnak, és egy első, és egy második hellyel nem kevesebb, mint 15 pontot vertünk a második helyezettre, és megnyertük a bajnokságot. Elképesztő három nap áll mögöttünk, nagyon sokat tanultunk, amit remélhetőleg a későbbiek során hasznosítani tudjuk majd például a Cipruson rendezendő világbajnokságon is” – árulta el Gergely.