Siófok 6.6 • 8 kn
Meglett a Titanic legfontosabb emléktárgya
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Egy angliai ház padlásán megtalálták és azonosították az elsüllyedt óceánjáró karmesterének rózsafa hegedűjét - közölte pénteken egy brit aukciós ház.
Hét évbe tellett, amíg az "elsüllyeszthetetlennek" kikiáltott Titanic hajótörését csodával határos módon átvészelő hangszer eredetét igazolták - mondta el Andrew Aldridge, a délnyugat-angliai Henry Aldridge és Fia családi vállalkozás résztulajdonosa.
A hegedű Wallace Hartley-é, a Titanic kis zenekarának vezetőjéé volt, aki arról lett híres, hogy egészen addig játszott a hangszeren, amíg a hajó végleg hullámsírba nem merült az 1912. áprilisi katasztrófában. A zenész holtteste tíz napot töltött a vízben, a hegedűt pedig a testéhez erősített bőrtokban találták.
A karmester anyja röviddel a tragédia után újságíróknak elmondta: "Tudtam, hogy hegedűjét magához ölelve fog meghalni. Szenvedélyesen ragaszkodott ehhez a hangszerhez".
A hegedű Hartley menyasszonyának, Maria Robinsonnak az ajándéka volt, rajta kis ezüsttáblán felirat: "Wallysnak, eljegyzésünk emlékére. Maria". A felirat segítségével sikerült azonosítani.
Miután kihalászták az értékes hangszert, a kanadai hatóságok elküldték Maria Robinsonnak, akinek 1939-ben bekövetkezett halálakor a hegedűt az Üdvhadseregnek adták. Az 1940-es évek elején kelt levelében a szervezet egyik zenetanára ezt írta: "Gyakorlatilag lehetetlen játszani rajta, nyilván a viszontagságos sorsa miatt". A hangszert ezután egy családnak adták, amely a padláson tartotta.
Wallace Hartley a Titanic történetének egyik legfontosabb személyisége volt, mindenekelőtt a fantasztikus bátorsága miatt - mondta Andrew Aldridge, aki szerint a hegedű a Titanic legjelentősebb emléktárgya.
A különleges sorsú hegedű értékét legalább 100 ezer euróra (közel 30,6 millió forintra) becsülik. Húsvéttól a belfasti városházán állítják ki (ebben a városban építették meg a Titanicot). Egyelőre nem bocsátják árverésre - mondta Andrew Aldridge, aki több múzeummal is tárgyal az esetleges adásvételről.
A Titanic első útján jéghegynek ütközött és elsüllyedt a jeges Atlanti-óceánon 1912. április 15-re virradóra. A hajón tartózkodó mintegy 2200 emberből 1500 veszett oda, közöttük a zenekar nyolc tagja.