Siófok 8.3 • 5.7 kn
Spring Meeting - Portoroz, Szlovénia - 2013. március 8-10.
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Március második hétvégéjén nyolc magyar Optimistes vett részt a a hagyományos Spring Meetingen a szlovéniai Portorozban.
Az időjárás nem kedvezett a résztvevőknek (és a rendezők idegrendszerének sem), hiszen az első két napon - pénteken és szombaton - az időjárási viszonyok nem tették lehetővé érvényes futamok lebonyolítását. A két nap alatt volt ugyan egy próbálkozás, de azt a futamot csak pályarövidítéssel lehetett volna befuttatni, amire a rendezők - bizonyos részletek szerencsétlen összejátszására való tekintettel - nem mutattak hajlandóságot. Végül az összes - mind a négy - futam lebonyolítására vasárnap került sor.
A regattára 76 Optimistes nevezett, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Olaszország, Magyarország és Szlovénia képviseletében.
A versenyt az Európa-bajnok szlovén Mara Turin nyerte.
A mieink közül a legjobb Erőss Loránd (Spartacus VE) lett, aki a 9. helyen végzett. Lóri egyébként meg is nyerhette volna a versenyt, de harmadik futamban fekete rajtos (BFD) lett, így a végső eredményben azt ejtette ki. A BFD-k áldozatául esett Tenke Áron (Spartacus VE) is, aki emiatt méltatlan helyen fejezte be a versenyt.
(Nem tisztünk, nem feladatunk foglalkozni a rajteljárás során tapasztalható bizonyos kifogásolható jelenségekkel. Fals is, amikor az ebben éredekelt résztvevők kifogást emelnek ezzel kapcsolatban, hiszen azt a szituációt onnan csak a rendezők és a versenybírók tudják megítélni. Maradjunk annyiban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a szemlélő bizonyos inkongruenciát vél felfedezni egy döntés meg a valóság között - amely nem-megfelelőség egyébként pozitív diszkrimináció is lehet valakivel szemben - és hát nem mi voltunk azok.)
Tizenötödik lett Lászlófy Levente (Spartacus VE), aki ezzel a serdülők aranyérmét is megszerezte.
A serdülő-dobogón egyébként csak magyarok (!) álltak; az ezüstérmet Lászlófy Ábel (Spartacus VE) hozta haza, aki az összesített lista 20. helyén végzett. Szintén felállhatott a dobogóra a pöttöm Jeney Máté (BS-Fűzfő), aki nagy boldogságára a bronzérem büszke tulajdonosa lett.
Héjja Marci (Spartacus VE) a 16., Oláh Gergő (Spartacus VE) a 33., Bednár Andris (Spartacus VE) a 35. helyen fejezte be a Spring Meetinget, amely egyébként felkészülési verseny volt az ópésok részre. Márciusban még két ranglista-verseny is várja a magyar Optimisteseket, az első hazai versenyre pedig majd április közepén kerül sor Csopakon.
Lászlófy Csaba