Siófok 3.3 • 7.3 kn
Tramontana-Sennebogen Kupa
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Múlt pénteken nevezéssel kezdődött a 2016 évi Tramontana-Sennebogen Kupa. Folytatva a két éve elkezdett sorozatot, idén is zászlójelzések kerültek a versenypólók hátára.
Idén a halasztás, pályarövidítés és futam törlés került fel a lehetséges kiegészítő jelzésekkel (A és H) együtt. A nevezés mellé a megszokott módon hideg falatok és a csopaki Szent Donát Pince borai várták a résztvevőket.
Szombaton 10 órakor gyenge szélben rajtolt el a 2016 évi Tramontana-Sennebogen Kupa. Idén Reginákkal és Sudár Sportokkal kiegészülve 66 hajó vágott neki a Balatonfüred – Alsóörs – Siófok – Balatonfüred távnak. Köszönhetően a megfelelő szélnek egy izgalmas versenyt vívhattak a résztvevők. Szerencsére a korábban előre jelzettekkel ellentétben gyönyörű napos időben lehetett versenyezni (Az eső szerencsére csak a díjkiosztó után, a vacsora alatt kezdett bele, de akkor rendesen). A Süle Péter vezette rendezőgárdának ezúttal sem volt nehéz dolga, három perccel a rajt után felkerültek a spinnakerek, így a mezőny eleje hamar elérte az alsóörsi bóját, melyet elsőként a Pannónia 70-es Cirkáló vett. Őt követte a Sirocco majd a Magnum. Innen egy éles menet következett Siófok felé. A célvonalat elsőként a Sirocco szelte át Cittel Lajossal a kormánynál.
Technikai hiba folytán YS II csoport értékelésébe hiba csúszott, melyet a rendezőség a 90.3(c) szabály alapján korrigált. Az érintettektől elnézést kérünk, az érmeket eljuttatjuk.
A verseny egyik újdonsága volt, hogy okostelefonon, a magyar fejlesztésű Kwindoo nevű alkalmazás segítségével aki letöltötte az alkalmazást folyamatosan nyomon tudta követni a verseny állását. Javasoljuk senki ne törölje az applikációt, mert ezzel tud majd a Kékszalag alatt is bejelentkezni, ahol virtuális értékpontokat lehet majd gyűjteni, s a legjobb eredményt elérő játékosok eljuthatnak a világ egyik legizgalmasabb vitorlás versenye, az Extreme Sailing Series őszi versenyére, Portugáliába.
A versenyt követően a rendezők csülkös babbal és csopaki borokkal látták vendégül a megfáradt versenyzőket, akik közül sokakra vasárnap még várt a VSC által rendezett Hamis Szalag is.
A Tramontana-Sennebogen kupa az Összevont Cirkáló osztály éves bajnoksági sorozatának második futama is volt.
A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana Vitorlás Egyesülettel és Alapítvánnyal. A versenynek a gyönyörűen felújított és hatalmas fejlesztésen átesett Hajógyári Kikötő adott otthont.
A verseny további támogatója csopaki Szent Donát Pince és Márga Bisztró, mely az északi part egyik legkiválóbb vendéglátóhelye ahol megtalálható a Tramontanáról elnevezett cuvee is.
Köszönjük továbbá a veszprémi Grand Canyon söröző és a NEA támogatását.