Siófok 3.3 • 7.3 kn
Újabb 4 évig biztosan lesz Tramontana-Sennebogen Kupa
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Továbbra is a 2015-ben kibővült és teljesen megújult Hajógyári Kikötő ad otthont az egyre népszerűbb versenynek.
Az erről szóló megállapodást Michael Seiferling úr a Hajógyári Kikötő ügyvezető igazgatója és Wonke Péter úr a Tramontana Yacht Club Egyesület elnöke a héten írta alá. A 4 évre szóló együttműködési megállapodás alapján az Egyesület továbbra is a megszokott színvonalon rendezheti a versenyt, melyben továbbra is biztos partner a Hajógyári Kikötő.
A Tramontana hajóval, legénységével és az egyesülettel régi kapcsolatunk van. A hajó közel 20 éve áll a kikötőben. A Tramontana-Sennebogen kupa kapcsán 6 éves együttműködés van mögöttünk. Az elmúlt 6 év sikere alapján döntöttünk úgy, hogy újabb 4 évre támogatjuk a versenyt. – mondta a megállapodás aláírása kapcsán Seiferling úr, aki egyben a Sennebogen cégcsoport magyarországi cégének a vezetője is.
Wonke Péter az együttműködés kapcsán kiemelte, hogy az a változás, amin az évek során a Hajógyári Kikötő átment egyedülálló. Itt élve, átélve a változásokat látszik a tulajdonosok gondolkodása, értékrendje, mely a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő, ugyanakkor családias hangulatú kikötő létrehozására irányult. Ez a terv jól sikerült, és büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen színvonalú kikötőben adhatunk otthont a versenynek és láthatjuk vendégül a résztvevőket.
Egy hónap múlva, 2016. június 11-én, szombaton 10 órakor lesz az idei verseny rajtja (az időpontot jó, ha már most mindenki bejegyzi a naptárába)
A rendezők már péntek este várják a nevezőket a Balaton egyik legmodernebb és legnagyobb kikötőjében.
A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana-val. A szervezők mintegy 50-60 egységet várnak a regattára, amelyre a Hajógyári Kikötővel együttműködve a Tramontana Yacht Club Egyesület rendezésében kerül sor.
Külön rangot ad az eseménynek, hogy a Tramontana-Sennebogen kupa az Összevont Cirkáló osztály éves bajnoksági sorozatának egyik futama, valamint a Regina Kupa túrafutama is egyben.
A verseny további támogatója csopaki Szent Donát pince és Márga Bisztró, mely az északi part egyik legkiválóbb vendéglátóhelye ahol megtalálható a saját készítésű szörpökön és lekvárokon kívül a Tramontana-ról elnevezett cuveé is.
További támogatók: NEA, Grand Canyon Pub, Pipers Communication.
Szakmai partner: Magyar Vitorlás Szövetség