Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Közel húsz óra a vízen, 198 megtett kilométer, 68 manőver, rajongók, páros verseny és sebességi megmérettetés, és ez mind-mind a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj nevű játék keretein belül, a Black Jack fedélzetén.

Az idei igazán szép, változatos és nagyon harcos tókerülő volt.

A 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj roppant emlékezetes marad számunkra – de ahogy tapasztalom, ezzel az érzéssel bizony nem maradtunk magunkra. Az előzetes esélyeket latolgatva úgy számoltuk, hogy az első tízből – persze az időjárás függvényében – bárki megszerezheti a szalagot. Ám napról napra közeledve a rajt időpontjához egyre többen drukkoltak nekünk. Csak titokban bízom benne, hogy ehhez a csapat korábbi eredményei is hozzájárultak, nem csak a várható gyenge szeles előrejelzés.

A kiírásnak megfelelően csütörtökön reggel kilenc órakor elrajtolt a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj 540 hajóból álló mezőnye, hogy a rendelkezésre álló 48 óra alatt teljesítse Európa leghosszabb tókerülő versenyének távját. A meteorológiai előrejelzések szerint gyenge-közepes szél volt várható, így időrekord döntésre nem készültek az élvonalbeli legények. Az elkerített – pardon szekcionált – rajtnak köszönhetően katamarán testvéreink társaságában a déli parton vágtunk neki a távnak. A kezdet kissé faramucira sikeredett. A délnyugati szél még csábítgatott minket a csőből a déli part felé, ám az északin haladók mozgásából már következtetni lehetett, hogy az észak-keleti is dolgozik. A kérdés az volt, ki mikor és hogyan lopakodik el érte. Mi talán kissé sokáig is incselkedtünk a déli parton, így késve, de felértünk vele Alsóörs elé. Itt sajnos újra elidőztünk, mert az a kevéske szél, ami eddig elrepített minket, fel is szívódott. Még nem sejtettük, de már ekkor elkezdődött a gigantikus türelemjáték a Balatonnal.

Kenesére Farkas ért elsőnek még 15 perccel a déli harangszó előtt, a frissen szerzett D35-ös katamaránnal, sarkában a svájci gyenge szeles menőkkel a Safram fedélzetén. Őket a Fifty-fifty a harmadik, majd a Raffica követte a negyedik helyen. Nekünk ekkor még csak a nyolcadik hely jutott, meg a lehetőség a felzárkózásra.

Siófokra fél kettő körül a déli partot nyaldosva már a harmadik helyen érkeztünk, olykor ez jobban szokott fizetni a rekkenő hőségben. Emlékeink nem csaltak, most is sikeres taktika volt, melynek köszönhetően oly neves ellenfeleket sikerült legyűrni, mint Roland Gäblert (AUT- Naturaqua) vagy a rekorder Fifty-fiftyt. Az élen is változott a sorrend, Safram átvette Farkastól a vezetést, azonban az első két hajó után már mi következtünk. El sem mondhatom, melyik tény volt motiválóbb a csapat számára. A kétárbocos fenevadat magunk mögött látni, vagy az élen hajózókat lőtávolságban tudni. Talán nem is kell megválaszolni, a lényeg, hogy genakkerrel tudtunk haladni a cső felé. Csak halkan jegyzem meg, az SL-33 egy olyan katamarán, mely ezzel a vitorlával sima vízen – bőszeles szakaszban – szinte verhetetlen. Olykor a szél 2-3 szoros sebességével is képes haladni. Észveszejtő érzés.

Tihanyban újabb meglepi következett. Az MKB kézilabda csapatától kölcsönzött remek női szurkolók hada kiáltotta a világnak, hogy bizony a Black Jack a kedvencük. Köszönet érte a vezér szurkolónak, Uzsák Katának! Áthaladva a csövön észleltük, hogy a Safram és Farkas vízközépen áll, így mi sem természetesebb, a déli part felé vettük az irányt. Reggel óta ezzel az oldallal kacérkodtunk, így nem esett nehezünkre oda repülni a még friss parti szélben. Na jó, a repülés kicsit túlzás, de már itt annak tűnt. Innen következett az „SL-33 lopakodó tevékenység”, hiszen Balatonföldvártól kisebb nagyobb megszakításokkal, de sikerült az élen vitorlázni. Amikor élesedett, jött a Fifty Fifty, amikor tompult, mentünk mi vagy a tesó hajónk a Friss víz. Ő az Orange-utan SL 33 katamarán, melyet Petrányi Zoli vezetett. Talán Fonyódig ment a strandról strandra játék, melyben egyesek olykor elveszítették a mélységérzetüket. Nem csoda, a déli parti bikini felsők méltán világhíresek, és ha Ilcsi paradicsomos napozóval vegyítve kapja el a látvány a Kékszalag hajósokat, meg-meg akadhat a fogaskerék a fejben. Főleg abban a hőségben, ami akkor ott várt tánk.

Egy óvatlan pillanatban a Szigligeti öbölből szelet szagoltunk, így a Friss víz és a Fifty – fifty táraságában elindultunk érte. A hátulról nagyon szerényen – és mindig csak a vonalunkig – frissülő észak keleti szélben a liberák is megérkeztek. A ránk fújó légmozgásban könnyű volt felzárkózni, ám tova haladni annál nehezebb. Észlelete a trükköt a Safram is, aki vízközéptől képes volt hozzánk felzárkózni – majd persze menni tova. Nem semmi sebesség. Farkas magányos harcát vívta a déli parton – gondolom nyerni szeretett volna, és ennek érdekében kockáztatnia kellett. Nos, ebben a hatos falkában érkeztünk meg a keszthelyi öbölbe.

Keszthely most megtréfált minket. Míg mi az északi szélben araszoltunk a célunk felé, addig a Principessa és a Pauger 50 déli fuvallattal közelített a jelhez. Az ilyen helyzetből sok jó nem szokott kisülni – így lett is meglepi. Végül a fordulónál Safram ment elől, majd a Friss Víz és a Fifty Fifty következett, és persze a liberák. Van az a gyenge szél és sima víz, amikor ezek a kecses bárkák oda mutatnak nekünk. Most ez történt, így ha egymás nyakán is, de csak a hatodik helyen fordultunk a haza vezető irányra, nem sokkal kilenc óra után.

Beesteledett, amire bevallom, nem készültünk fel kellő módon. Anno 2014-ben, amikor edzettünk a Kékszalag előtt éjjel is, beérkeztünk laza 8 óra alatt. Így hát idén beértük a kevesebb felkészüléssel is, ami meg is bosszulta magát, hiszen az átmeneti szürkületi időszakban voltak gondjaink. Ám a Hold előbújt, a szél megélénkült és mi újra a régi ritmusban vágtattunk. Az nem volt kérdés, hogy a Ventilo 35, a Pauger 50 és a Decision 35 este a frissülő szeles cirkáló szakaszban elmegy-e nekünk. Nagyobb hajók, képzettebb legények, az lett volna a gond, ha nem így történik. Ám a 4-10 helyért akadtak jelentkezők bőven.

A két libera, a két Ventilo 28, a két SL33, illetve a GC 32 mind úgy képzelte, nekik jár a legjobb helyezés. Na, lett is ebből komoly pályaverseny hangulat az éj leple alatt. Ventilo a Ventiloval kezde meg harcát, a Raffica a Principessa srácokkal akasztott bajszot, míg mi a kedvenc edző partnerünkkel (GC32 –RSM DTM) hajóztunk Balatonföldvárig. Ha húsz alkalommal nem fordultak az arcunkba, akkor egyszer sem – de azt gondolom, ez így volt rendben. Fantasztikus este volt, igazán szép mérkőzést mutattunk be. A szépséghiba a Friss víz képében érkezett a történetbe, aki még Gyenesdiásnál lemaradt a játékból. Az éjjel folyamán azonban másokkal nem foglalkozva az északi parton settenkedett, és Tihany előtt beérkezett a páros versenyt vívó RSM DTM és a Black Jack elé. Na – szép, a negyedik hely tehát az övé.

Balatonfüredre ennek megfelelően ebben sorrendben érkeztünk meg, szépen egymás mögött, pár perces eltéréssel.Befutó Annak ellenére, hogy hajnali három óra felé járt, a refi is működött, Borbély Ferkó már Tihanyban bíztatott és a rajongók is megvártak. Csodálatos érzés volt így befutni.

És akkor záráskén néhány ráadás információ:

Csapat:
Michaletzky Luca
Pénzes Botond
Belle Örs
Tisóczki Ferenc

Motoros támogatás:
Dr. Kaáli Nagy Géza
Szabó Levente
Kollmann András

Adatok:
Megtett út: 198km
Vízen töltött órák száma 19h
Verseny átlagsebessége: 6kt
Legmagasabb elért sebesség 15kt (Földvár előtt bal csapáson)
Tackok száma: 68

Nos, mit is mondhatnék még. Szombat reggel 9 órakor véget ért a 47. Kékszalag ÁRKÁD Nagydíj. Európa legnagyobb tókerülő vitorlás versenyén idén 540 hajó állt rajthoz, amelyek közül 48 óra alatt 432 tudott érvényesen célba futni. Az abszolút versenyt a svájci Safram csapat Ventilo M1 típusú katamaránja nyerte meg, amely 17 óra 6 perc 22 másodperc alatt teljesítette a légvonalban 155 kilométeres távot. Utolsónak a Hajnali Fény nevű hajó teljesítette a távot, amely éppen 9 perccel a limitidő lejárta előtt ért célba. Azt gondolom, minden egység aki sikerrel teljesítette az idei tókerülőt minden elismerést megérdemel.

Én magam pedig roppant hálás vagyok a csapatomnak, a segítőinknek, hogy egy ilyen kaland részese lehettem. Jövőre újra itt leszünk.

Foto: Kollmann András