Siófok 4.9 • 6.6 kn
Izgalmas és sportos YST forduló
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A XV. International Kupa több volt egy szokásos vitorlásversenynél, évek óta Karsai Lajos Emlékversenyként kerül megrendezésre és tavaly óta van két népszerű betétfutama, a Balaton 31-es Kupa és a Lady’s Open a női kormányosok versenye.
Idén Szabó Árpád és Rick Csaba kezdeményezésére a verseny az árvízkárosultak megsegítéséről is szólt és a versenyt követő árverés sikerét látva nem hiába. A XV. International Kupán részt vett sportolók, árverezők, összesen 759.000.- forinttal segítik az árvíz miatt bajbajutottakat.
A verseny sem volt mindennapi élmény, szombatra virradóan megérkezett a Balaton térségébe az a front mellyel a meteorológusok napok óta fenyegetőznek, mint kiderült nem is alaptalanul. Elnézve a különböző előrejelzéseket, arra a következtetésre jutottak a verseny rendezői, hogy ha valamikor, akkor legfeljebb szombaton lehet még versenyt rendezni a hétvégén, mert vasárnapra már kritikusan felerősödik az északnyugati szél. A kora reggel érkező hajókat a partról nézve, mindenki elkönyvelhette, hogy ez a versenynap nem lesz egy sétagalopp, ennek ellenére 40 hajó vállalta a megmérettetést. Reggel, különösebb huzavona nélkül indultak a hajók a 9 órára meghirdetett rajthoz. Arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy a BL kikötőbejárata a szélesítés és a mélyítés után erős szélben is alkalmas a közlekedésre, akár még krajcolni is lehet benne. A stabil 6-os, de helyenként és időnként a 7-es tetejét elérő szél kicsit sem zavarta meg a versenyrendezőket, tették a dolgukat, csupán 10 percet kellett halasztani a kiírt 9 órás rajtidőponthoz képest. A verseny rendezője bölcsen a mezőny egyben tartása érdekében egy nagy olimpiai pályát tűzött keresztben a Balatonon. A BL és a régi lellei kikötő közé helyezte a rajt és célvonalat, Balatonszepezd elé a krajc bóját és fél vízre a raum bóját. A táv teljesítése rajt – krajc – raum – raum – krajc – hátszél – befutó volt. Látható, hogy ezt a versenyt azok választották akik a vitorlázás élményéért, annak sportértékéért járnak versenyezni és kihívásnak tekintették a részvételt. A mezőny minőségére sem lehetett panasz, Melges, Soling, 8-as vagy J osztály éppúgy képviseltette magát mint 70-es és 55-ös cirkáló vagy a Scholtz típusok. Részt vettek nagyobb túrahajók is, közöttük a Bavariák domináltak, ami talán nem is csoda, mivel vezérképviseletük itt Lellén a BL-ben található.
A rajtot legjobban Székely Antal kapta el az Imi Jé-vel olyannyira, hogy a krajcbójánál már jelentős előnnyel vezette a mezőnyt. A J24-es mögött négy hajó csatázott, két Melges, egy Scholtz 32-es a Sir Titu és az ábrahámhegyi Soling. Az Imi Jé volt az egyetlen hajó amelyik ebben a szélben a raumban és a hátszélben is spinakkerrel közlekedett, rajtuk kívül az Unicum Laude húzott még bőszeles vitorlát a utolsó hátszeles szakaszon. A körülmények úgy hozták, hogy ezen a versenynapon elsősorban nem a hajósebesség volt a győzelem záloga, inkább a hajóvezetési képesség és az összeszokott csapatmunka bizonyult eredményesnek. A versenyt az Imi Jé nyerte közel 12 perces előnnyel, második Novák Csaba lett a Nadinnye nevű Melgessel, 3 perces előnyt szerezve, a bronzérmek a Rozsnyay Kálmán vezette Sir Titu legénységéhez kerültek. Yardstick I-ben Nadinnye, Meglesz, Sir Titu, yardstic II-ben Imi Jé, Black Jack, Pacsirta sorrend alakult ki. A Ys III-at fölényesen nyerte a Viktória, a Birdie és az Unicum Laude előtt. A Balaton 31-esek versenyét Tuss Miklós nyerte, míg a Ladys Opent Karsai Tímea.
Az Inter Kupa remekül képviselte a saját és a YST kupasorozat filozófiáját is, hiszen a verseny és a versenysorozat is azt ösztönzi, hogy a vitorlásverseny a vitorlázásról, a vitorlás sportról szóljon, az esemény domináns programja a vízen legyen és ne a parti rendezvénysátorban. Most ezen követelmény megtartásához az időjárás is nagyban hozzájárult.
Eredmények
YST pontverseny 4 forduló után