Siófok 5 • 7.3 kn
20. Balatoni Hajókiállítás szeptember 4-6. – Teltház
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Most hétvégén – 2015. szeptember 4-6. – huszadik alkalommal kerül megrendezésre a legnagyobb hazai vízi kiállítás Balatonkenesén, a Kenese Marina-Port kikötőben.
Az évforduló kellő apropót szolgáltatott arra, hogy megújítsák az eseményt, új lendületet kapjon az eddig is népszerű vízi hajókiállításnak. A szervezők nagy örömére, a megújulás jelentős növekedést hozott, így már egy hete teltházat jelentettek. Több mint 40 hajó és kiállító várja a látogatókat vízen és szárazföldön, ez több mint 50%-os növekedés a tavalyi évhez képest.
A legnagyobb hazai vízi kiállítás 20 éve kedvelt őszi találkozási pontja a magyar hajóiparnak. Itt mindig van valami újdonság, ami a szezonban került vízre, a kiegészítőket, ruházatot kínálók pedig általában ezzel az eseménnyel indítják el őszi akcióikat. Idén sem lesz ez másként!
A Balatoni hajókiállításon láthatjuk először az Aqwia Kft által gyártott Wia elektromos hajók legújabb nemzedékének darabjait, köztük egy 42 lábas luxus elektromos yachtot, de vitorlás fronton is lesz premier. Itt láthatjuk először a nemrég vízre került Lagoon 39 lábas katamaránt, melyet a Yacht Club 24 mutat be, és bár a szárazföldi premier év elején már megvolt, itthon, vízen most mutatkozik be először az X-Yachts új 33 lábas modellje is.
A kiállításon a hazai hajógyártás minden jelentős képviselője is jelen lesz, csak úgy, mint a legnagyobb világmárkák forgalmazói. A teljesség igénye nélkül Jeanneau, Bavaria, Beneteau,Dufour, X-Yachts, Hanse, Dehler, Nautic Boat, Style Yacht, Schäfer Yacht, Fly Yacht, Vega Yachtsport…stb.
Motoros és elektromos hajókban sem lesz hiány, jelen lesz a hazai piac legújabb szereplője az idén vízre Került Bravo 6.0 forgalmazója a Bravo Boats, jön a Stickl Yachts, a Pferschy Boat, de Jeanneau és a Ranieri motorosokkal is találkozhatunk.
Hajók mellé, hajós ruházat is kapcsolódik, ismert márkák kínálják kiváló hajós öltözékeiket és cipőiket, mely kiegészül a különleges hajós ékszerek és vitorlákból készült táskák választékával, de a hajómotorok és egyéb kapcsolódó eszközök felszerelések is megtalálhatók.
Hajók mellett kerékpárok, és autók is várják a nézelődőket. A Suzuki a hajómotorok mellett legújabb autó és motor modelljeit is bemutatja. A Volvo Autó Hungária az idén friss, hatalmas érdeklődéssel övezett XC90 modelleket hozza el, a kikötői bárban kialakított Volvo Lounge-ban pedig minden délután svéd meglepetés finomsággal várják majd a látogatókat!
Különleges vitorlás élmény várja a legszerencsésebb látogatókat! Belépéskor regisztrálva minden vendégünk nyereményjátékban vehet részt, és a legszerencsésebbek Litkey Farkassal vitorlázhatnak a nemrégiben a Balatonra került Decision35 hightech katamarán fedélzetén!
A második és a harmadik díj nyertesi sem búsulhatnak, hisz egy 2 éjszakára szóló wellness hétvégét és 3 vízhatlan Suzuki hátizsákot is kisorsolunk majd, a Hotel Marina-Port és a Suzuki Marine felajánlásából.
A Vízimentők Magyarország Szakszolgálata színes ismeretterjesztő programokkal készül, augusztus elején indult roadshow-juk hétégi állomása a kenesei kiállítás lesz. Alapvető életmentési ismeretek, vízimentő munka, balatonhelp és hajósok biztonsága, ez mind megismerhető standjukon, a kicsiket játékokkal várják, a RUPERT sürgősségi menthajó pedig 3 napon át a Marina –Portban állomásozik és megtekinthető lesz minden érdeklődő számára!
Érdemes lesz tehát ellátogatni a hétvégén Balatonkenesére a Kenese Marina Port Kikötőbe, Magyarország legnagyobb vízi és vízparti hajókiállítására!
Nyitva tartás:
2015. szeptember 4-5. péntek – szombat: 10:00 – 18:00
2015. szeptember 6. vasárnap: 10:00 – 16:00
További információk:
www.balatonihajokiallitas.hu
www.facebook.com/balatonihajokiallitas