Siófok  12.2  •  6.1 kn       

Keszthely  7.9  •  8 kn       

Balatonfüred  11.8  •  5.2 kn       

Balatonboglár  12.2  •  9.1 kn       

Orfű  10  •  6 kn       

Velencei-tó  10  •  7.6 kn       

Tiszafüred  10  •  9.3 kn       

Mályi-tó  8.2  •  5.9 kn       

2024. március 29., péntek

Osztálybeszámolók 2020: RS-Feva

Osztálybeszámolók 2020: RS-Feva

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Bár kis késéssel indult a 2020-as vitorlás szezon mégis szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hiszen a koronavírus világjárvány ellenére volt lehetőség vitorlázni, lehetett versenyeket rendezni, tulajdonképpen gördülékenyen zajlott le ez a rendkívül speciális esztendő. Az év végén – a nemzetközi versenyek, edzőtáborok mellett - már kevesebb olyan esemény van, amely kimozdíthat minket a szürke mindennapokból, de szerencsére vannak olyan osztálykapitányok a sportágunkban, akik örömmel foglalták össze, hogy mi is történt hajóosztályukban 2020-ban. Sorozatunk folytatásában az RS FEVA osztály beszámolóját ajánljuk nektek. Az összefoglalóért köszönet Náray Richárdnak.

KÖRÜLMÉNYEK:
2017. évben megalakult az RS Feva osztályszövetség, amely célul tűzte ki, hogy szervezze, népszerűsítse és összefogja a magyarországi RS Feva Vitorlás osztály életét. Az osztályszövetségnek célja, hogy belátható időn belül támogatott ifjúsági utánpótlás flottává fejlessze a magyarországi RS Feva osztályt, valamint nemzetközi szintű utánpótlás osztályként jelenjenek meg az osztályban versenyző vitorlázók.

Az osztály alapvető feladata, hogy népszerűsítse a kétszemélyes verseny és kedvtelésű célú jolle vitorlázást a 10-19 éves korosztályban.

2020-ban az RS Feva osztály nemzetközi programját jelentősen befolyásolta a COVID és annak hatásai. Nemzetközi versenyek sorra maradtak, így a VB éés az EB sem került megrendezésre. A vrus miatt a magyarországi nemzetközi versenyen összesen 5 külföldi induló volt, amely megegyezik az előző évek külföldi versenyzőinek számával. Az osztály ezt a nemzetközi részvételt sikerkényt könyvelte el, kijelenthetjük, hogy a külföldi versenyzők a körülmények ellenére is szívesen jönnek hazánkba.

RS-SALING.HU
AZ RS Feva osztályszövetség 2018 februárjában elindította az rs.sailing.hu oldalt, ahol elsősorban az osztály és az általa szervezett rendezvények versenyek eredményei, kiírásai, promóciói vannak. Az RS-SAILING.HU angolul is elérhető. Az oldallal párhuzamosan elindult facebook felületünk is, ahol folyamatosan hírt adtunk az osztály aktivitásáról. Az FB oldalon helyszíni online streem-et közvetítettünk az EC és az OB, a Ceh Crown Cup (EC), futamairól, eseményeiről. Az osztályszövetség versenyein bevezettük a wiber csoportot, amely folyamatosan hírt ad a versenyzőknek kísérőknek a verseny eseményeivel kapcsolatban.

Az idei évben az osztály hazai OB-ján, EC-én, és utolsó ranglista versenyén bevezettük a Racing Rules of Sailing elektronikus hirdetőtábla rendszerét próbaképpen. A rendszert használtuk a versenyekkel kapcsolatos minden közléshez, közleményekhez és minden a versenyekkel kapcsolatos információk közléséhez.

RS FEVA RENDEZVÉNYEK TÁMOGATÓI:
2020-ban ismét volt hivatalos szponzora az osztály rendezvényeinek. A Hensel Hungária Kft. támogatásával biztosított volt az osztály versenyeinek szervezése. Az osztály kiemelt rendezvényeit a VGYE és az MVSZ közösen szervezte. Az osztályt 2020-ban támogatta: RS Sailing Kft., Pipers Communication Kft, Ponyvaregény Kft, a Náray NRV Kft (Live PR), és a Hensel Kft.

Az RS FEVA OSZTÁLY KÖZGYŰLÉSE 2020:
- Az RS Feva osztály életében az idei közgyűlésen tisztségviselők terén változás nem volt.

A közgyűlésen a jelenlévők elhatározták, hogy az osztály aktivitását további eszközökkel is növelni kívánják. 2021-re is világverseny rendezési jogát pályázzák majd, a VGYE-vel és az MVSZ-el közösen, valamint több közös aktivitást terveznek a klubokkal (pl. közös hazai és külföldi edzőtábor, coach clinic, külföldi versenyen való részvétel).

A közgyűlés értékelte az osztály 2020-as eredményeit, és felkérte az osztály elnökét, hogy adja be az MVSZ-hez a támogatott ifjúsági osztály státusszal kapcsolatos kérelmet 201. évre ismételten.

Az osztálygyűlésen a résztvevők elhatározták, hogy ezentúl a ranglista versenyeken és az OB-n is két korosztály számára írják ki a versenyeket. U14, U19. AZ ezzel kapcsolatos döntésüket az MVSZ-nek hivatalosan benyújtották..

RS FEVA OSZTÁLY RENDEZVÉNYEI, ESEMÉNYEI 2020-ban:
(dátum szerinti sorrendben)

2020. szeptember versenynaptár egyeztető „osztály közgyűlés”:
Az osztálygyűlésre meghívtuk az összes Magyarországon RS Feva hajókkal rendelkező vitorlás klubot, a 2019 évi versenyek rendezőit, képviselőit. Az osztálygyűlés témája az RS Feva osztály 2021. évi aktivitásának tervezése, a versenyek és versenyrendszerek elemzése és kiválasztása volt. Az RS Feva ifjúsági utánpótlás osztály, ezért a versenyrendszerekben a ranglista versenyekről egyeztetni tudtunk.

A jelenlévők nagy része fontosnak tartotta az osztály jövőjét, annak fejlődését a Magyar vitorlás utánpótlás számára. A megbeszélésen a jelenlévők kiemelten foglalkoztak az edzőtáborok szervezésével, az idei EC és OB szervezésével, valamint a Nyugati Medence Ifjúsági kupa versenyrendszerével. Kiemelt figyelmet kapott a szomszédos országok Feva flottáival történőegyüttműködés fontossága, a Cseh OB-n és a Németországi VB-n való részvétel szervezése.

A gyűlést követően az RS Feva osztály az MVSZ-nek hivatalosan megküldte az osztálygyűlés jegyzőkönyvét, és megegyezett a rendező egyesületekkel a 21. évi ranglistaversenyekkel kapcsolatban.

A 2020-as évben az RS Feva osztály tagjait megfelelő aktivitással vettek részt a versenyeken, kiemelt programokon, így teljesítettünk mindhárom versenyrendszerbe és a nemzetközi porondon vállaltak.

2020. RS FEVA VERSENYEK:
Az idei versenyévad eredményei alapján megállapítható, hogy az év során folyamatosan nőtt a résztvevők száma, a hajóosztály fejlődött a COVID ellenére is.

Tendencia:
Látható, hogy az év során az RS Feva versenyek egyre népszerűbbek voltak és a 2019-es aktivitáshoz képest az osztály ismét fejlődni tudott.. Az év elei versenyekhez képest az évad második részében kétszer annyi hajó nevezett. Ez a tendencia a felhozó versenyek (Nyufati Medence, Nádas Kupa) esetében is jól látható.

Általában a versenyeken való aktivitás:
Kijelenthető, hogy a versenyeken való aktivitás nőtt az idei évben az előző évhez képest. Továbbra is megfelelünk az elvárásoknak (teljesítettük az osztály aktivitásához szükséges sarokszámokat), és jelenleg az RS Feva a legnépszerűbb kétszemélyes ifjúsági versenyosztály hazánkban. A 2021-es év kihívása a TVSK , a Plocerelo és a THE aktívitásának kivivása, növelése az osztály számára, ezért az osztályszövetség továbbra is kész minden segítséget megadni a 3 klubból érkező versenyzőknek és a klubvezetőknek az RS Feva program kialakításához. A 3 klub aktivitásával az idei nevezések száma 2021-re akár 30%-al is növelhetők lenének.

RS Feva Magyar Bajnokság 2020:

Az RS Feva Magyar Bajnokság megszervezését a VGYE és az MVSZ közös projektje volt 2020-ben. A rendezvény előkészítést Náray Richárd, Fluck Réka, Náray Vilmos és a Náray Bendegúz vállalta magára. A versenyen 24 hajó indult (2019-ben csak 15db). A verseny különleges szervezőmunkát igényelt a rendezőktől, akik munkáját 9 önkéntes segítette a 4 nap során. A bonyolított futamok korrektek voltak, sikerült 8 érvényes futamot rendezni. A versenyen más osztályokban tevékenykedő élversenyzők is elindultak (Laser), aki sikeresen szerepeltek. A flotta ismét helytállt. AZ RS Feva OB 2020 futamainak az RS Sailing Center tihanyi kikötője adott otthont.

RS Feva Europcup Hungary 2020:

Az Európa kupa magyarországi futamát is a tökéletes rendezés, a kevés szél, parti programok, livestrime közvetítés, reggeli ebéd vacsora jellemezte. A nemzetközi zsűri szerint az egyik legjobban szervezett gyerekverseny volt, amin idén jártak. A Sipos Péter által vezetett rendezőcsapat, a pari rendezés Náray Richárd vezetésével és az önkéntesek közreműködésével remek versenyt hozott 8 korrekt futammal. A versenyen 7 (RS Feva 3 hajó RS5004 hajó) külföldi egység nevezett, a várt hajószám jelentősen felülmúlta a COVID miatt remélteket. A versenyen összesen 7 külfüldi hajó vett részt. AZ RS Feva EC 2020 futamainak az RS Sailing Center tihanyi kikötője adott otthont.

A 2018-as verseny részvételi számai alapján úgy gondoltuk a legjobb politika a nemzetközi flottával kapcsolatban, ha mi is elmegyünk az Ő versenyeikre. A VGYE versenyzői idén két cseh versenyen is elindultak a COVID helyzet ellenére.

A verseny promóciójában az FB oldalt, a nemzetközi osztályszövetség oldalát, nemzetközi és hazai mail listáját, saját weboldalunkat használtuk. Az aktivitást 2020 Februárjában kezdtük minden vonalon. FB, Insta oldalunkat minden nemzeti osztályszövetség megosztotta, A német, az osztrák a litván, az olasz és a cseh szövetséggel külön szóban (telefon) is többször egyeztettünk.

A Magyar EC verseny nem csak nemzetközi verseny volt. A nevezettek nagyobb hazai létszámának érdekében külön értékeltük a nemzetközi eredményt az EC-n és a magyar ranglista verseny eredményét is. Ez azt jelentette, hogy akár versenyengedéllyel nem rendelkező, de klubtag sportolók is indulhattak volna az eseményen. Ennek ellenére több klub, akik jelentős hajószámmal rendelkeznek távol maradtak az eseménytől! A TVSK 8 RS Feva hajójából összesen 0 egységgel indult. A THE 4 hajója közül egy sem vett részt a versenyen (ők előre jelezték, hogy nem kívánnak részt venni az osztály versenyein 2020-ben sem). A CSVI 3 hajóból egy csapatot sem küldött a megmérettetésre, miközben a Kerekedet sem volt képes a két RS Feva egységéből egyel sem tudott elhajózni az év legnagyobb kétszemélyes kishajós ifjúsági nemzetközi versenyére.

Magyar egyesületi aktivitás az EC-OB futamain:

EGYESÜLETI AKTIVITÁS, HAJÓSZÁMOK:

Az osztályszövetség az egyesületi aktivitást az osztályszövetség kiemelt versenynapára alapján állította össze. Az átlagos hajószámoknál figyelembe vettük a hogy hány hajó hány versenyen vett részt. A hajószámot a hazánkban eladott RS Feva-ák mennyiségét az RS Sailing Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

A táblázatból látszik, hogy az aktív hajók számának növelése lehetséges, a sok hajóval rendelkező, de nem aktív klubok bevonásával a versenyzésbe! Az aktív hajóparkban lévő hajók mindegyike 1-4 éves, elöregedésükről nem beszélhetünk.

A legfontosabb teendő az RS Feva osztályszövetség számára a következő előnyök sulykolása a jelentős utánpótlással rendelkező és RS Fevát használó klubok felé:

RS Feva által betöltött szerep a magyar vitorlás utánpótlás nevelésben/versenyrendszerben. Előnyök:

  • modern vitorlázatú 2 személyes hajó
  • milyen skilleket fejleszt: csapatban vitorlázás, bliszter használat,
  • 11 éves kortól 18 éves korig
  • A csapat összsúlya 90-110 kg
  • Jelentős számú lány és vegyespáros versenyző az RS Fevában
  • Alacsony fenntartási költségek, „sérülésmentes test”, egyszerű felszerelés
  • Jelentős flottában való hazai/nemzetközi versenyzési lehetőség alacsony költségen
  • Európában elterjedt belépő szintű versenyflotta
  • Felkészítő hajó 29er-re és 420-470-re, valamint a többtestű osztályokra
  • Belépő szintű versenyhajó kétszemélyes csapatoknak (nem mindenki akar egyedül versenyezni!)

Amennyiben a jövőben a hazai klubok – nem jár beruházással, mert a szinte új hajópark rendelkezésre áll - és képzőhelyek a versenyzésbe jobban bevonják a gyerekeket ebben az osztályban is, jövőre akár kétszeres aktivitás is elérhető az osztályban! Az eszközök és a versenyrendszer rendelkezésre áll az aktivitás növeléséhez.

Versenyrendszer:

A magyarországi utánpótlás versenyrendszer átalakulóban van. 2018-ban az MVSZ támogatott ifjúsági hajóosztályként ismerte el a 29er hajóosztályt, amely jelenleg összesen 20-22 hajóból áll amelyből 15 aktívnak tekinthető hazánkban. Azonban a hajóosztályt a klubok OP-ból kikerült versenyzőkkel töltik fel úgy, hogy azoknak kétszemélyes félszeles vitorlával rendelkező hajókkal semmilyen tapasztalatuk nincs (kivétel BYC). Ezen a helyzeten változtathat az RS Feva támogatott ifjúsági osztállyá válása. Jelenleg a 29er osztály 12-13 aktív hajóval versenyzik hazánkban. Az RS Feva osztályban az előző táblázat alapján 44 sportoló vitorlázik aktívan, akik potenciális lehetőséget jelentenek a 29er osztályok későbbi bővítésére.

A fenti táblából látszik, hogy valami nem stimmel az utánpótlás osztályokkal. A többtestű osztályokban gyakorlatilag nincs hazai versenyző. A kétszemélyes osztályokban a 420-as osztály képezi az alapot, alatta-mellette viszont nincs előkészítő osztály. A 29er-ben vitorlázók egyből OP osztályból kerülnek a hajótípusba. A valaha volt Cadet osztálynak sem utódja sem kiváltója jelenleg nincs!

A 420-as osztály nagy múltja ellenére évek óta stagnál. A jelentős hajószám ellenére a ranglista versenyein és az OB-n a hajószám az RS Feva hajószámaival nagyjából megegyezik. A 470-es osztály gyakorlatilag megszűnt A statisztikai adatokból jól látszik a kétszemélyes előkészítő ifjúsági versenyosztály hiánya.

A nemzetközi kitekintésben látszik, hogy az RS Feva belépő szintű kétszemélyes versenyosztály népes mezőnnyel, amely kiváló ugródeszka a gyerekek számára a 29er és a többtestű vitorlázás felé!

Az RS Feva támogatott osztályba sorolásával a most nem aktív jelentős utánpótlás nevelő és nagy létszámú klubokat is be lehetne vonni az osztály életébe, és erre a mind a hajópark, mind az aktív osztálystátusz rendelkezésre áll!

Az idei versenyszezon tapasztalatai alapján az RS Feva osztály 2020-ban kéréssel fordul az MVSZ Verseny Sport Bizottságához, hogy az RS Feva Osztály támogatott ifjúsági osztály státuszát 2021-re megadja.

Amennyiben az RS Feva ifjúsági osztályból támogatott ifjúsági osztállyá válik, az MVSZ osztálypolitikája a következőképpen néz majd ki:

RS FEVA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK 2020:
A Magyar osztályszövetség az idei évben is felvette a kapcsolatot a nemzeti RS Feva osztályszövetségekkel, a Nemzetközi osztályszövetség vezetőivel, valamint a hajótípus magyarországi és nemzetközi gyártójával forgalmazójával. A kapcsolatfelvétel célja a magyar RS Feva Osztályszövetség nemzetközi életébe történő bekapcsolódása, valamint a nemzetközi versenyekhez, edzőtáborokhoz való csatlakozás volt.

Részvétel az RS Feva osztály 2020. évi gyűlésén
Az osztályszövetség képviselői részt vettek az osztály konferenciáján Online október 19-én. A találkozón egy 2021-es EC megszervezésére kaptunk lehetőséget, valamint pályáztunk a 22-es Európa Bajnokság szervezését is. A nemzetközi grémium versenyeinket kiválónak értékelte, és szándékuk a Balaton nemzetközi Feva rendszerbe csatolása is..Az EB pályázatunk sikeréről 2021- ban kapunk majd értesítést .

A 2020-as EC és a hozzá tartozó nemzetközi edzőtábor, valamint az OB figyelmet kapott a nemzetközi porondon, felhívta a figyelmet a magyar „RS Fevás” vitorlás életre. Ez továbbra is jó alap egy nemzetközi verseny megszervezésére. Azzal, hogy a Magyar flotta idén 2 nagy létszámú külföldi versenyen indult, a nemzetközi elismertségünk is jelentősen nőtt.

Jelen dokumentum a Magyar Vitorlás szövetség éves beszámolójához készült az RS Feva vitorlás osztály adatainak megismeréséhez. Jelen dokumentum tartalmi elemeit a Magyar RS Feva Osztályszövetség közgyűlése jóváhagyta. A versenybeszámolók az MVSz előírásai szerint a rendezvényeket követően az MVSz részére átadásra kerültek a szervező egyesületek által.

Jelen dokumentum az RS Feva Osztály támogatott ifjúsági utánpótlás osztállyá alakulásához tartozó kezdeményezés – az MVSZ VSB felé - melléklete is egyben.

Náray Richárd
Elnők
Magyar RS Feva Osztályszövetség

Az utánpótlásról, télen Előző

Az utánpótlásról, télen

Eredményesen zárult a BAHART új hajóinak közbeszerzési eljárása Következő

Eredményesen zárult a BAHART új hajóinak közbeszerzési eljárása