Siófok  8.8  •  2.2 kn       

Keszthely  6.9  •  2 kn       

Balatonfüred  8.5  •  2.4 kn       

Balatonboglár  8.8  •  1.3 kn       

Orfű  •  23 kn       

Velencei-tó  7.5  •  11.2 kn       

Tiszafüred  7.9  •  19.1 kn       

Mályi-tó  8.3  •  13.5 kn       

2024. március 29., péntek

Osztálybeszámolók: Európa-30

Osztálybeszámolók: Európa-30

Fotó: Cserta Gábor

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Bár kis késéssel indult a 2020-as vitorlás szezon mégis szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hiszen a koronavírus világjárvány ellenére volt lehetőség vitorlázni, lehetett versenyeket rendezni, tulajdonképpen gördülékenyen zajlott le ez a rendkívül speciális esztendő. Az év végén – a nemzetközi versenyek, edzőtáborok mellett - már kevesebb olyan esemény van, amely kimozdíthat minket a szürke mindennapokból, de szerencsére vannak olyan osztálykapitányok a sportágunkban, akik örömmel foglalták össze, hogy mi is történt hajóosztályukban 2020-ban. Sorozatunk folytatásában az Európa-30-as osztály beszámolóját ajánljuk nektek. Az összefoglalóért köszönet Mészáros Gábornak.

Az Európa-30 osztály számára a 2020. évi versenyszezon június 20-án kezdődött a Ripka László emlékversennyel, a Sajkodi öbölben, pályán. Az időjárás-felelős túl sok üzemanyagot állított be, ezért a szombati egyetlen futam adta a végeredményt az elindult hét egységnek. A hagyományoknak megfelelően a báziskikötőt a Tihanyi Yacht Club biztosította, viszont a rendezést a Regatta Yacht Club Egyesület vállalta magára. Idén a tizennegyedik alkalommal kerül majd kiírásra ez az emlékverseny, a MET Klasszikus Kupába integrálva, a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében. Így ez a futam végre illeszkedik majd a „klasszikus vitorlások” versenysorozatba.

Hagyományos ranglista versenyünk a Csillagtúra, amit - a Kékszalaghoz hasonlóan - teliholdas éjszakát ígérő hétvégére szervez a Vilati SE. A vírus okozta zárás és bizonytalanság miatt a szükséges engedélyeztetésre nem maradt ideje a rendezőknek, nem tudták kiírni a versenyt minden nagyhajónak. Csak a mi Osztályunknak egy házi „teszt túrát” szerveztek, a megszokott szabályok szerint, vagyis minden egység saját útitervvel próbál 24 óra alatt legtöbbet vitorlázni, kedvenc tavunkon, hét balatoni kikötő és egy éjszakai pont között. 1939 óta a lebonyolításhoz minden kikötőbe aktivistákat állítottak, akik 24 órán keresztül hidegben, melegben, esőben, szélben várták és jegyezték a versenyhajókat, hogy igazolják a távolság teljesítését. Csodával határos, hogy még 2019-ben is találtak erre vállalkozót, aki csak egy köszönetet kapott munkájáért. A „teszt túra” elnevezés azt jelenti, hogy öt hajónk a Kwindoo Tracking nyomkövető használatával vitorlázott 24 órát, kipróbálva egy modern rendezési módot. Tapasztalatainkat szeptemberben, egy közös vacsora keretében beszéltük át, ahol minden résztvevő hajó kapott egy szép plakettet a „39 és feledik” Csillagtúra emlékére. Ez lett volna a negyvenedik a sorban, de csonka volta miatt ragasztották rá ezt a szokatlan sorszámot. Egy másik hétvégén a Zarándok nevű hajónk a SnewiSport rendszerét is tesztelte erre a célra.

Az év eleji kormányosi értekezleten összeállított versenynaptárunk szerint még további öt versenyen indultunk, sorrendben Kereked Klasszikus Kupa, Kékszalag, MET Klasszikus Kupa, Bajnokság, Félsziget kerülő. A Bajnokság Alsóörsön a Balatoni Yacht Club 1912 rendezésében és jó hangulatban zajlott. 2021-ben is visszatérünk ide, közös rendezésben a 30-as és a 22-es osztályokkal, klasszikus társaságban. Összességében 11 hajónk vett részt az eddig felsorolt események valamelyikén. Az osztály legeredményesebb hajója idén a Zarándok, egyben a bajnokság első helyezettje. A bajnokságon második a Buddhajó, harmadik a Nagymágus lett. Mindig az év legeredményesebb hajójának kormányosa őrizheti az 1984-ben alapított örökös vándordíjat, ami egy fából készült Európa-30 modell, talpazatán réztáblákra vésve a korábbi őrzők nevével.

Négy bátor kormányosunk van, akik Balaton kerülő egykezes túrát is teljesítettek hajójukkal, bár a klasszikus vitorlások jellemzően nem erre épültek. Idén érdekes eredmény született, mert a Fa Nándi által elindított, 8m és 10m részére kiírt erőpróbán, versenyen kívül induló egységeink, kb. kettő órával előzték meg a modern rohanókat. Dicsérve és dicsőítve Hankóczy Benacsek Jenőt, az E-30 tervezőjét, az Ő munkásságát, aki még a háború előtt papírra vetette az Európa-30 hajó fő vonalait, hogy milyen hajó való a Balatonra.

Hiányoztak 2020-ban a vírus miatt nem megtartható téli közös összejöveteleink, amik a korábbi években rendszeresek voltak, informális sörözés címen.

Jó hír az elkövetkező szezonra, hogy két, régóta parton lévő hajó van felújítás alatt, és egy új Európa-30 hajó is épül. Szeretnénk látni őket mielőbb a vízen és a versenyeken.

Mészáros Gábor

Száguldás a tavakon - avagy a jégvitorlázás mibenléte Előző

Száguldás a tavakon - avagy a jégvitorlázás mibenléte

Osztálybeszámolók 2020: 420-as osztály Következő

Osztálybeszámolók 2020: 420-as osztály