Siófok 5.4 • 0.7 kn
16. Balaton Boat - először Földváron
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Új helyszínt kapott a balatoni előszezon egyik jól bejáratott eseménye a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében immár tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Balaton Boat kiállítás.
A rendezvénynek sok éven át a lellei kikötő adott otthont, dr. Halmos Gábor vezérigazgató szerint azonban szükségessé vált a váltás annak érdekében, hogy a látogatók és a kiállítók a korábbiaknál is jobb körülmények között nézhessék meg a hajóipar kínálatát:
"A földvári Galamb-sziget ideális helyszín és már évekkel ezelőtt felmerült az ötlet, hogy ide kellene hozni a rendezvényt. Az új hely új impulzust adhat a bemutatónak, összeszedettebb kiállítást lehet rendezni. A környezet ideális, szerintem az egész Balatonon nincs ehhez fogható. Abban bízom, hogy sikerül új kiállítókat és új közönségréteget megszólítanunk. Balatonföldvár a déli Balaton-part egyik patinás és népszerű települése közelebb esik a fővároshoz és remélhető, hogy előnyei már idén megmutatkoznak" - nyilatkozta dr. Halmos Gábor.
A Balaton Boat péntektől vasárnapig 10 órától várja a látogatókat, a belépés ingyenes.