Siófok  12.7  •  10.4 kn       

Keszthely  9.9  •  9 kn       

Balatonfüred  12.4  •  9.8 kn       

Balatonboglár  12.7  •  13.4 kn       

Orfű  11  •  8 kn       

Velencei-tó  12.9  •  9.9 kn       

Tiszafüred  12  •  9.5 kn       

Mályi-tó  11  •  6 kn       

2024. március 29., péntek

Vadnai Benjamin világbajnok lett a Laser radial osztályban!

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Az utolsó nap egyetlen futamában Benji a 10. helyen ért célba, ami elegendő volt a Laser Radial ifjúsági világbajnoki cím megszerzéséhez.

Vadnai Benjamin világbajnok lett a Laser radial osztályban!

Másfél évvel azután, hogy a világ tetejére ért Laser 4.7-tel, ugyanott van már az eggyel nagyobb osztályban is!

Végül is tegnap megmondta, igyekszik befutni az első tízben és majd kiderül, az mire lesz elég. És persze azt is mondta, hogy meg akarja nyerni a világbajnokságot, mert egész évben ezért edzett, erre készült.

Hasonlóan kitűnően versenyzett az öccse Vadnai Jonatán is. Ő csak pár hónapja ült át Laser Radiálba, szintén világbajnoki címekkel a tarsolyában (Laser 4.7 U16, és Byte II. C). Ő is ott volt végig az élmezőnyben. Ötödik helye kiváló, U17-es villágbajnoki bronzérme meg különösen az!

Az utolsó futamot halasztás után gyenge szélben vitorlázta a 21 nemzet 52 hajója. Benjamin összetettben az élről kezdhette a versenyt, mert az olasz Planchenstainert az esti óvástárgyaláson kizárták az egyik futamból, mivel egy bójaérintés után nem hajtotta végre a büntetőforgást.

Az utolsó futamon az 5. helyen ért célba, de Benji 6 ponttal vezetett előtte, így az olasznak csak az ezüstérem jutott. 

A Laser radial ifjúsági világbajnokság végeredménye: http://jpvm.org/results/2013/Radial_Youth_Worlds/Boys_results.htm

Ruják István

Két futamgyőzelem az omani Laser Radial ifi VB-n Előző

Két futamgyőzelem az omani Laser Radial ifi VB-n

Megmártóztak az 5 fokos tóban az év első napján Következő

Megmártóztak az 5 fokos tóban az év első napján