Siófok 5.4 • 0.8 kn
A kikötő a miénk!
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Bújtatott privatizáció történt a füredi vitorláskikötő ügyében, az önkormányzat döntésével anyagi kár érte a várost, ezért a Jobbik hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az ügyben
|
Az alábbiakban dr. Bóka István polgármester a vádakkal kapcsolatos reagálása olvasható.
- A nyilatkozat számtalan tévedést tartalmaz. A tárgyban aláírt szerződés még nincs, a feltételek pontosítása folyamatban van. Sem a kikötőt, sem pedig az ingatlant nem idegenítettük el, még bújtatott formában sem, hiszen a kikötőt és a területet használatba kívánjuk adni, azzal, hogy a Magyar Vitorlás Szövetséggel korábban kidolgozott koncepció szerint a hasznosító köteles fejlesztéseket megvalósítani, mintegy 3 milliárd forint értékben. Ez jelenti a kikötő megújítását, egy 80 szobás, 4 csillagos szálloda megépítését, alatta mélygarázzsal, és a vitorlás sport érdekét szolgáló épületek megépítését.
A hasznosítót több kötelezettség terheli, a ráépítés ellenértékén túl köteles megvalósítani a vitorlás sport érdekében azokat az építményeket, amelyekből semmifajta üzleti haszna nem származik, az évente fizetendő használati díj mellett pedig nonporfit tevékenység révén további 20 millió forintot meghaladó kötelezettséget vállal a vitorlás szövetség, annak versenyei és a nyári táborok számára.
Durva tévedés a bevételt a nyereséggel összekeverni, az ingatlanok várható nyeresége nagyjából megegyezik a használati díjjal.
Rendkívül fontos a telep városépítészeti szempontból történő megújítása, mert jelenleg ez a rész nem méltó a városhoz. A fejlesztés eredményeként adókból és ezzel kapcsolatos bevételekből a városnak mintegy 40 millió forintja származik évente, nem beszélve a munkahelyteremtésről, éves állásokról, amelyeket egy turizmusból élő városban tömegesen csak a kereskedelmi szállásférőhely létesítés tud megteremteni.
A Magyar Vitorlás Szövetséggel egyeztetett fejlesztési célt csak az tudja garantálni, hogy a terület és a kikötő örök időkre önkormányzati tulajdonban marad, a minőségi változást hozó fejlesztéshez azonban az önkormányzat nem tud megfelelő forrást biztosítani, ezért szükséges a magánbefektetés. Mivel egy meglehetősen lelakott ingatlanról van szó, rövidtávon szükséges a kikötőhelyi díjak csökkentése és a szolgáltatás színvonalának növelése, ez pedig költségnövekedéssel jár - nyilatkozta Bóka István.