Siófok  16.6  •  22.6 kn       

Keszthely  16.9  •  19 kn       

Balatonfüred  16.3  •  21.5 kn       

Balatonboglár  16.6  •  22.9 kn       

Orfű  17  •  17 kn       

Velencei-tó  16.2  •  22.1 kn       

Tiszafüred  15.7  •  18 kn       

Mályi-tó  16.6  •  15.7 kn       

2024. március 28., csütörtök

Életképes a Fonyód-Badacsony komp

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A hatástanulmány megerősítette, hogy szükség lenne a Badacsony és Fonyód közé tervezett kompra. Kezdődhet a beruházás.

Életképes a Fonyód-Badacsony komp

Nagyon pörögnek az események a második balatoni komp körül, egyre inkább úgy tűnik, hogy megvalósul a Fonyód-Badacsony járat. Lain Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. műszaki igazgatója a Krónikának azt mondta, hogy a részletes megvalósíthatósági tanulmány szerint a komp életképes, fejlődése biztosított, így nincs akadálya a beruházás tényleges előkészítésének.

A tanulmányra azért volt szükség, mert a kompjárat terve néhány évvel ezelőtt már megjárta Brüsszelt, hogy uniós pályázati támogatást szerezzenek hozzá. A merev, bürokratikus unió részletes hatástanulmányt kért a komphoz, ez készült el mostanra. A beruházás 5,5-6 milliárd forintot igényelne, döntő részben uniós támogatásból valósulna meg. Az önrész mértéke tíz százalék körüli lehet, tette hozzá Lain Ferenc.

A munka, jövő tavasszal indulhatna a fonyódi és a badacsonyi kikötő alkalmassá tételével, illetve a köztük közlekedő két komp építésének megkezdésével. Az utazók egy nagyon modern kompot kaphatnak: a mintegy hatvan méter hosszú, 15 méter széles üvegteremből körben nyílik kilátás, így az utazás rövid időtartama alatt a Balaton egyik legszebb panorámájában, Badacsonyban, Szigligetben gyönyörködhetnek.

A két komp ötven autóval a fedélzetén félóránként fordulna a mintegy öt kilométeres távon. Pályázati siker esetén 2014 nyarára indulhatna meg a kompforgalom Badacsony és Fonyód között.

Kosztolányi Balázsra emlékezünk Előző

Kosztolányi Balázsra emlékezünk

Az idei utolsó vitorlásverseny Következő

Az idei utolsó vitorlásverseny