Csillagtúra? Persze! Szólóban? Persze! Szívás? Persze!

Negyedik éve vitorlázunk együtt az Európa 30-asokkal. Évadról évadra ismerkedünk a mezőnnyel, a versenyekkel. Lassan már mindenhol jártunk. Csillagtúrán nem. A csillagtúrát ugyanis legendák övezik. Negyvenkettő volt már belőle – Douglas Adams szerint a világmindenség végső értelme. Mindenki mesél róla, a beszámolók kisebb kalandregénybe illenek, az idősebbek egyenesen a versenyek szent gráljaként, a legfőbb kihívásként tekintenek rá. De két éve nincs csillagtúra.

Illetve idén újra van. Volt. Nem kérdés, hogy indulunk. Hetek óta azon ügyködtem, hogy minden meglegyen a szezon első versenyére. Versenynaptár az évadra, legénység biztosítása-bővítése, az ősszel eltörött kormány javítása, új topveret és achterkidobó készítése, daruzások, bevitorlázás, az épp idén esedékes hajószemle, sportorvos, versenyzői regisztráció, és mindezt Viharban adminisztrálni. A verseny előtti péntek délutánra az utolsó akadály is elhárult, a legénység kivételével. Budapesti tárgyalásról a Balaton felé, egy benzinkút parkolójában beneveztem. Egyedül, mert olyan nincs, hogy ne legyek ott a csillagtúrán.

Nevezés és a nyomkövető átvétele után, este hétkor indultam Gyenesdiásról. Gyenge szelekben 11-re Badacsonyban voltam, az első szakasz pipa, igaz még pontok nélkül. A rajt így-úgy sikerült, de a csak ezután betöltött nyomkövető szerint sikeresen. 9:00. A velem együtt induló Hiroupipa egy perc alatt spi-t rántott a gyenge északnyugati szélben. Nekem ez 10 percembe került, meg fél mérföld hátrányba. Északon akartam maradni, várva a met.hu-s beígért északiasodást. Ami nem jött, amikor meg igen, már messze voltam tőle. Klasszikus hiba. Középen és délebbre persze alakultak a csíkok, lehetett haladni. Már amikor. Kissé foltosan, de beértem egy stabilabb délies légáramlatba, ami elfújt Földvárig. 12:41.

Az előrejelzések szerint szombat délután egy zivatar volt hivatalos a keleti medencébe, akár 85 km/h lökésekkel. A terv az volt, hogy előtte megjárom ott, ami belefér, és délután 5-6 körül már Tihanyon túl leszek. Nem szeretnék egyedül belenézni a vihar szemébe. Földvárról Alsóörsöt vagy Almádit fogtam volna meg. Továbbra is laza északnyugatiban mentem fel, a medence közepén egy bő félórás ácsorgással. Csak hogy bóbiskolhassak a decken. Alsóörs 16:08, kissé hosszan tartott… Almádi jött volna, hogy onnan visszaindulva már jó időben érhessek az éjszakai kapuhoz. Alsóörstől felfelé viszont annyira nem láttam a szelet és az arra lévő hajókat mozogni, hogy visszafordultam. Ha ott ragadok a szélcsendben, nem menekülök már a vihar elől.

Irány Füred. 17:03. Kis pont is pont. A felhők már gyülekeztek, de még volt esély megúszni a dzsihádot, ahogy Gyula mondaná. Mégsem sikerült. És Gyulának sem, ahogy később tanúja is voltam. Fél hat körül, a THE előterében, jobbcsapáson hátszelezgetve egyszercsak hosszas, éles dörgést hallok Füredről. Szokatlanul hosszút. Hátranézek, süt a nap, Füred kissé homályos. Zápor? Miből? Porfelhő vagy vízpára talán? Mire ezen eltűnődtem, hátbavágott a szél. Persze, tudjuk, Tihany mellett szokatlanul fel tud gyorsulni, le tud csapni, de akkor nem ezen elmélkedtem. A szélmérőm nagy lépésekben jutott el a 10-től a 35 csomóig. A Lindesnes fellúvolt és szintén nagy lépésekben közelített a THE vörös kőmólójához. Sose voltak még ilyen vörösek azok a kövek. Sottokat eldobtam, a fock sottjait túlságosan is. A hajó megnyugodott, felvettem a déli irányt. A következő nyomás rögtön megjött, itt már csak arra emlékszem, hogy hármassal kezdődik, visszafordított a kövek felé. Azok még vörösebbek lettek. Ha nem tekerem be piszok gyorsan a fockot, felkenődök. Végtelennek tűnő másodpercekig tartott, míg a sottostól lobogó, csattogó vitorlán valahogy úrrá lettem. Már a kövek közötti gazokat is tisztán láttam, mikor másodszor, immár stabilan le tudtam ejteni. A szél maradt 25 csomó környékén. Azonnal megkezdtem a grósz reffelést. R2D2 vitte a hajót. Pár perc és kész. Fantasztikus, milyen gyorsan tudok egyedül is reffelni. Aztán összeszedtem a fock sottokat, visszafűztem, és megigazítottam a feltekerést a vorstágon. 6,5-7 csomó közötti vágtatásban. Végre stabil volt a menet, és nem esett szét semmi. Az égre néztem és egy nagy köszönömöt mondtam el. Aztán mire a csőbe értem, szelíd 15-18 csomósra enyhült a szél. Tud az a 16 csomó szelíd lenni, igen. Gézáék jöttek szembe Nagymágussal, fülig érő szájjal, hogy végre fúj. Nem értették, hogy miről beszélek. A cső másik oldalán Gyulát találtam, kissé viharvert állapotban. Áhá. Akkor a dzsihád kétoldalt jött le. Egy dzsihád Gyulának, egy Andrásnak. Már a manőveren gondolkoztam, hogy felmegyek segíteni, amikor láttam, hogy egy kis takarásba jutott, előre küzdötte magát az árbochoz, és kiakasztva a fallkötelet ledobta a grószt. Tehát egyben van, és megoldotta. Oké, irány tovább Révfülöpre, vagy Badacsonyba.

Aedus és még valaki voltak előttem. Aedusékat hamarosan be is fogtam, nagyon büszke voltam magamra. Lehúztak délre, amit nem értettem. Északról várjuk a szelet, északra kell menni. Zánka alatt belefutottam egy nagy lavórba. SOG 0,0, TWS 0,0. Fél óra. Vagy háromnegyed. Ránéztem a nyomkövetőre és rájöttem, miért hagytam le őket és miért is mentek ők délre. Az éjszakai kapura vártak. Én meg rutintalanul jöttem tovább, nem is gondolva arra, hogy egy csillagtúrába simán belefér, hogy vársz a környéken egy kicsit és leduplázod az odautadat. Ezt elbénáztam, de már mindegy. Aki nem tud két menetet duplázni az éjszakában, annak a végelszámolásnál nincs esélye. Velem ez is lett, de még nem tartunk itt.

A feltámadó gyengécske szélben inkább Révfülöpön, mint Badacsonyban fordultam 21:55-kor. Megjött egy kellemes északnyugati, 7-12 csomó körüli szélben raumozgattam a kapu felé. Milyen szép spinakkerezős idő, gondoltam. Mért ne? Pár perc, fent is volt. Újabb pár perc, amíg élveztem a jó ötlet megvalósítását. Aztán megint hátbavágott valami. 24-26 csomó. Aztán vissza 15-re. Vártam a másodikat, hátha nem lesz. De lett, jött megint. A hajó küzdött, tudtam, ha nem szedem le azonnal a spit, elfekszik, eltörik, vagy ki tudja. Sottokra ráengedtem, előre másztam és lerángattam. A teteje nem volt meg, csak a piros és zöld szegélyszalag. Na szép, spi nincs többé. Igaz nem is kívántam már, egyedül az éjszakában.

Kapu 22:31. Irány tovább a csőbe, aztán Almádiba. A fokot is betekertem, mert egy jó darabig stabilan 20 csomó feletti szélben háromnegyedezve csak lobogott volna. Volt 7,0-7,2 csomó is a hajósebesség. Egy idő után visszaültem a hajó éléről a kockpitbe. Jobb a békesség éjszaka a hullámokon. Akár a tavalyi kékszalag, jutott eszembe. Csak egyedül vagyok. Csak éjszaka van. Ja, akkor mégsem.

Egészen pirkadatig egy megállíthatatlan, kemény vágta volt az élet. A jó szélben egyértelmű volt, hogy Almádiba megyek, ha már dupla, legyen hosszú. Almádi előtt játékos volt, a kisebb völgyekből be-befújtak 25-28 csomós pöffök. Csak grósz, telibe, achter pengetősre húzva, lékocsi lent, sott kissé kijjebb. A jó skandináv hajó nem remegett meg. Én néha. Forduló 01:38. A szél még kitart, irány vissza Földvárra. 03:26. Még mindig fúj, akkor vissza Almádiba. 05:24. Menetrendszerűen, mint a gyorsvonat. Gyönyörű volt a napfelkelte. Túléltem az éjszakát, most már be tudom fejezni – ez volt a mindent kitöltő gondolat, ahogy sapkában, pulcsiban, kesztyűben, de alsónadrág nélkül álltam, ellapult ülepemet szellőztetve. Félszélben, nádas, stégek, nyaralók, domboldal. Vannak képek, amik örökké megmaradnak.

Gyengülő északiban már csak a part melletti fel-le ingázás volt reális opció. Irány Füred, 6:56. Ha kitart a szél, akkor még egy Alsóörs oda-vissza belefér. Kitartott. 7:53, majd 9:03. Már 20 perccel előtte ott voltam. A célra várás egy rituális gyülekező. Nem mise előtt szép ruhában, mosolyogva, hanem utána. Fáradt, meggyötört, de talán boldog emberek, akik 24 óra küzdelem, félelem, kétségbeesés, bátorság, kitartás és öröm után együtt várják a bebocsátást a versenyek szent gráljához, a végső kihívás teljesítésének jutalmához. A bebocsátás egy mitikus, láthatatlan célvonalon történik, megváltozva, megigazulva, átszellemülve.

Egymásra nézünk. Gratulálok, gratulálnak. Megvolt? Meg. Kipróbáltam, megcsináltam. Egyedül. Pedig nem is voltam egyedül.

Pontosan úgy van, ahogy az öregek mondják. A csillagtúra a versenyek versenye.

Szombathely, 2026.06.01

Vámosi András

Hun29

Lindesnes