Siófok 3.3 • 6.6 kn
A Majthényi-Domokos páros a Repülő hollandi bajnok!
A hazaiakon kívül egy cseh és egy horvát páros indult.
3 nemzet 11 hajója nevezett a földvári, a Spartacus Vitorlás Egylet által rendezett versenyre.
A hazaiakon kívül egy cseh és egy horvát páros indult. A szeptember első hétvégéjén rendezett országos bajnokságon Erdélyi Béla főrendezőnek - szokás szerint - szerencséje volt a széllel, minden nap szép keleti szél fújt, ráadásul nem a helyi termikus, leállós fajta, hanem a nagy légköri folyamatokból következő, országosan fújó keleti, amely a nap folyamán még némiképpen erősödött is.
Hét futam után a bajnoki aranyérmet a tizennégyszeres világbajnok páros, Majthényi Szabolcs és Domokos András nyerte, második lett a Bihary ikerpár, Gergely és Dániel, a dobogó harmadik fokán a Gáborjáni-Szabó Gábor, Köles Gábor kettős állt.
A Pomucz Tamás emlékdíjat - amelyet a bajnokság első futamának győztese őrizhet egy évig - ugyancsak a Majthényi-Domokos páros kapta. A 2020-ban elhunyt Európa-bajnok vitorlázó, volt szövetségi kapitány emlékére alapított vándordíjat egykori versenyzőtársa, Argay Béla adta át.
A díjkiosztón Czeizel Balázs osztálykapitány kiemelte: nagyon nagy eredmény a fiatalok és új párosok megjelenése az osztályban, ráadásul a Bihary ikrek ezüstérme jelzi, egyre inkább komoly ellenfélnek tekinthetők. A fiatalok nemzetközi aktivitása is pozitívum: a Polgár nővérek, Csenge és Luca, valamint a Ziegler Kristóf által kormányzott egység részt vettek az idei floridai világbajnokságon. A Spartacus VE - a legnagyobb sikereket elért hollandisok, az olimpiai bronzérmes Detre Szabolcs és Zsolt, a Pomucz-Argay páros, a Majthényi-Domokos páros klubja - pedig a nyári hónapokban megrendezett Nyári földvári regatták versenysorozattal egyedüliként rendez versenyt ennek a hagyományosan magyar siker-hajóosztálynak. Mindez az osztály hazai fejlődésének záloga.
Kép: Kézai Zsolt/Tenke Botond
visyla