Siófok 5.4 • 6.2 kn
Június 22 - 23: Ezüst Szalag Balatonföldváron!
Az Ezüst szalag különleges lehetőség a Balaton leggyorsabb többtestű hajóinak és a nagyhajós osztályoknak, hogy éjszaka megmérkőzzenek egymással.
Az Ezüst szalag különleges lehetőség a Balaton leggyorsabb többtestű hajóinak és a nagyhajós osztályoknak, hogy éjszaka megmérkőzzenek egymással. Június 22-én, éppen a verseny napján lesz holdtölte, a körülmények tehát sok szempontból hasonlóak lesznek, mint a Kékszalagon. Lehet majd gyakorolni az éjszakai vitorlázás, a hajóvezetés és a navigáció fogásait a nyugati medencében, ahol majd a nagyhajós mezőny jó része is ebben a napszakban vitorlázik a júliusi tókerülőn.
A verseny programja évek óta változatlan: szombaton 15 órakor kormányosértekezlet és parti színvonalas állófogadás várja a résztvevőket a Spartacus telepen, a rajt szombaton 18 órakor lesz a Balatonföldvár előtti vízterületen, a versenytáv Földvár-Györök-Földvár, a limit vasárnap 14 óra, a díjkiosztó vasárnap 15 órakor lesz, koccintással és némi harapnivalóval, szintén a Spariban.
Az Ezüst szalag idén ranglista verseny a 8mOD, a 8mOPEN és a Magyar Cruiser Hajóosztály egységeinek. Az abszolút első befutó nyeri az Ezüst szalagot, és őrizheti egy évig a Spartacus VE ezüst örökös vándordíját. Az elsőként befutó egytestű hajó különdíjat kap, és természetesen díjazásban részesülnek a résztvevő hajóosztályok legjobbjai is, a versenykiírás szerint.
Az eddigi hat Ezüst szalagra változatos időjárási körülmények között került sor.
Az első ilyen éjszakai túraversenyen, 2018-ban az RSM2 modifikált AC45-ös katamarán nyert, Vándor Róbert kormányzásával, ők az erős északnyugati szélben mindössze 3 óra 4 perc (!) alatt tették meg a Földvár-Györök-Földvár távot. Ez pillanatnyilag az Ezüst szalag időrekord.
Egy évre rá, 2019-ben a New Black Jack Décision 35-ös katamarán győzött, a tízszeres világbajnok Roland Gaeblerrel a kormánynál, nekik a gyenge szélben az előző évinél percre pontosan öt órával több idő kellett a táv teljesítéséhez…
2020-ban ugyancsak a gyenge, forgolódó szél tette próbára a mezőnyt, a győztes Diószegi Zoltán, Székely András, Hunfalvy Csaba és Antal Gábor csapatnak közel tíz és fél óra kellett a versenytáv végigvitorlázásához az IRF nevű Ventilo 28-as katamarán fedélzetén. Ez volt az első hivatalos vitorlásverseny a Balatonon a COVID zárlat után!
2021-ben izgalmas, bonyolult versenyen győzött az MKB-Prospex katamarán, Kaiser Kristóf és csapata 5 óra 2 perc 26 másodperc alatt tették meg a versenytávot. Mindössze 1 perc 16 másodperccel utánuk jött be másodikként az RSM modifikált AC 45-ös többtestű, Vándor Róbertékkel. Harmadik a New Black Jack lett, Nagy R. Attilával, ők négy perccel maradtak le az első helyezettől. Hihetetlenül szoros volt a befutó a légvonalban is mintegy 80 kilométeres távon!
2022-ben izgalmas szélviszonyok között nyert Virág Flóra és csapata a Team Kaáli Décision 35-ös katamaránnal (ez az ex New Black Jack, tehát ez volt a hajó második győzelme…), a rajtnál viharos északi fújt, ez később leállt, nyílttá téve a versenyt, majd később ismét visszaerősödött, a győztes hajó 3 óra 37 perc 1 másodperc alatt ért körbe.
2023-ban Kaiser Kristóf és csapata duplázott, ezúttal a Prospex-Delta katamaránnal 6 óra 15 perc 53 másodperc alatt értek be. A szél tavaly gyenge és roppant változatos volt: fújt keleti a rajtnál, ez később délnyugatira váltott, majd bejött az északnyugati, de ezután a befutóra megint visszajött a keleti.
A Spartacus csapata bízik benne, hogy idén is színvonalas, izgalmas versenyt tesz majd lehetővé az időjárás. A verseny a korábbi évekhez hasonlóan a spartacus.hu weboldalon követhető: frissülő híranyaggal, fotókkal, videókkal.
Versenykiírás: https://dgmtw3im3szoe.cloudfront.net/articles/content/m1lS1T32qtNnSpjY/junius-22-23-ezust-szalag-balatonfoldvaron-62EIap.pdf
Visy László Oszi