Siófok 2.7 • 6.2 kn
Osztálybeszámolók 2020: Optimist
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Osztálybeszámolók 2020: Optimist
Bár kis késéssel indult a 2020-as vitorlás szezon mégis szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hiszen a koronavírus világjárvány ellenére volt lehetőség vitorlázni, lehetett versenyeket rendezni, tulajdonképpen gördülékenyen zajlott le ez a rendkívül speciális esztendő. Az év végén – a nemzetközi versenyek, edzőtáborok mellett - már kevesebb olyan esemény van, amely kimozdíthat minket a szürke mindennapokból, de szerencsére vannak olyan osztálykapitányok, vitorlázók, kollégák a sportágunkban, akik örömmel foglalták össze, hogy mi is történt hajóosztályukban 2020-ban. Sorozatunk folytatásában az Optimist osztály beszámolóját ajánljuk nektek. Az összefoglalóért köszönet Rutai Andreának.
Az Optimist hajóosztály a hazai vitorlás életben a legnépesebb osztály, csak az idei ranglistáján 158 versenyző szerepel, ami azt jelenti, hogy kb. 250-300 fiatal versenyzett ebben a kishajóban 2020-ban hazánk tavain. A Balaton mellett meglepő, de még 5 tavon zajlik Optimist élet, versenyeken és táborokban is ismerkednek a gyerekek ezzel a hajóval a Velencei-, a Fertő- a Tisza-, az Orfűi és a Nyékládházi tavon, tavakon.
A tavaszi edzések és versenyek kiesése sokunknak hiányzott, ebben a bezárt időszakban Hodács Attila négy fordulós online Optimist játéka nagy sikert aratott. Közel 50 gyereket mozgatott meg a játék, a sok helyes megoldás mellett gyönyörű rajzok születtek, a nyertesek pedig értékes Optiparts díjakat vehettek át.
Ahogy júniusra nagy örömünkre visszaállt a vitorlás élet a normál kerékvágásba, az Optimist versenyek és edzések is nagy lendülettel indultak minden klubban. A tavasszal elmaradt Kereked Kupa ranglista versenyt sikerült bepótolni nyáron, így négy ranglista versenyt, egy bajnokságot és egy csapatbajnokságot vitorlázott végig a mezőny első 2/3-a. A kezdőbbek öt Nádas kupa versenyen és sok kisebb regattán mérhették össze tudásukat.
Az osztály bajnokságát idén a BYC 1912 szervezte Alsóörsön a szokásos augusztus végi időpontban. Nagyon forgolódó, kiszámíthatatlan, trükkös, inkább gyenge szélviszonyok között 11 futamban mérték össze tudásukat az Optimistesek, összesen 144-en. Az idei magyar bajnok Borda Levente a Spartacus versenyzője lett, őt követte Siklósi Mór a BYC 1912-ből, harmadik helyen pedig Héder Benedek (Spartacus) végzett. A legjobb lány aranyát Fehér Boróka kapta, az összetettben 12 helyezésével.
A négy ranglista verseny és a bajnokság eredménye alapján kialakult az idei Optimist ranglista, amit Borda Levente a Spartacus versenyzője nyert meg 2020-ban. Őt követte klubtársa Héder Benedek Barna, majd Kis-Szölgyémi Soma a Kereked vitorlázója. Az idei év legjobb lány versenyzője az összetett 5. helyen végzett Fehér Boróka lett.
A ranglista versenyek, a bajnokság és a még február eleji Palamos Optimist Trophy jelentették a válogatót a 2020-as Optimist Európa-bajnokságra, amit a sok áthelyezés és lemondás után - az őszi szünetben - a szlovéniai Portotozban rendeztek meg, az egyetlen idei Optimist világversenyként. A közeli helyszín és a jól ismert terep kedvezett a magyar csapatnak, és a szokásosnál nagyobb létszámmal 10 magyar vitorlázóval tudtunk részt venni rajta. Már fenyegetően közeledett a vírus második hulláma, ennek ellenére 156 fiú és 113 lány indult a versenyen. A magyar válogatott legjobb eredményét Héder Benedek érte el, 12. helyével, őt szorosan követte Bite Pál a 13. helyen. Legjobb magyar lány Fehér Boróka lett a 27. helyezésével.
Az edzések és versenyek mellett az idei évben két közös edzőtábort is szervezett az osztályszövetség. A mezőny első felének Balatonfűzfőn a most alakult új dingi klubban Hodács Attila vezetésével zajlott a 3 napos okosítás. A Nádas kupa versenyzőinek a Tisza-tavon tartottunk közös edzőtábort, ahol a gyerekek és edzők munkáját a Brencsán Dávid fogta össze.
A Nádas kupa sorozatban is öt versenyen indulhattak a kezdőbb Optimistesek, itt három csoportban versenyeztek a vitorlázással eltöltött éveik alapján. A Nádas versenyekkel lépnek be a gyerekek a vitorlás versenyzés világába, ami remélhetőleg sok hajóosztályon, akár idős korig is elkíséri a sportolót. Emiatt a Nádas versenyek fő célja a barátkozás, a versenyzés megszerettetése. Idén rekord sokan „barátkoztak” a Nádas versenyekkel, több, mint 120-an indultak valamelyik vagy több fordulón.
Bár a legügyesebbek külföldi felkészülése idén télen elmarad, az Optimist mezőny lelkesen készül a következő évre. Már kialakult a 2021-es versenynaptárunk, válogató rendszerünk, és folytatjuk a szorgalmas munkát, sok fiatal és tapasztalt edző és vitorlázásra éhes, lelkes gyerek részvételével.
Rutai Andrea