Siófok  3.3  •  6.6 kn       

Keszthely  0.9  •  2 kn       

Balatonfüred   •  5.9 kn       

Balatonboglár  3.7  •  6.8 kn       

Orfű   •  5 kn       

Velencei-tó  1.1  •  4.9 kn       

Tiszafüred  1.7  •  5.4 kn       

Mályi-tó  2.3  •  2.3 kn       

2024. december 21., szombat

Kulcs - Soft utánpótlás támogatás: Megszületett a döntés a nyertes pályázókról

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Kulcs - Soft utánpótlás támogatás: Megszületett a döntés a nyertes pályázókról

Kulcs - Soft utánpótlás támogatás: Megszületett a döntés a nyertes pályázókról

Lezárult a rendhagyó és példaértékű Kulcs-Soft kezdeményezés, amely remélhetően más cégek számára is „utat mutathat”, hiszen a hazai vitorlás sportnak nagy szüksége van a felelősséget és támogatói szerepet vállaló cégek együttműködésére.

A Kulcs-Soft 2020 júliusában – társadalmi felelősségvállalásának keretében – a hazai vitorlázó utánpótlást fókuszba helyezve rendhagyó kampányt indított. A cég vállalása volt, hogy minden, az idei Kékszalag vitorlás versenyen induló hajó után 10.000 Ft-ot fordít a Kulcs-Esély Alapítványon keresztül a fiatal sportolók támogatására.

Ennek szellemében a július 30-án rajthoz álló 535 vitorláshajó után 5.350.000 Ft-ot ért el a mecenatúra mértéke. A támogatásra a vitorlázóknak szeptember 18-ig volt lehetőségük benyújtani pályázatukat, ezek elbírálásában Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója, valamint Litkey Farkas, négyszeres világbajnok segítette az Alapítványt.

Izgatottan vártuk a pályázatokat és rendkívül nagy öröm volt számunkra látni, hogy mennyi tehetséges fiatal sportolót tudhat magáénak a vitorlázó társadalom. Nem volt könnyű a döntés, de azt gondoljuk, sikerült megtalálnunk azokat a tehetségeket, akik nem csak, hogy kiemelkedő sikereket értek el az eddigi pályafutásuk során, de a jövőben méltó példaképként tekinthetnek rájuk a következő generációk is – nyilatkozta Szabó Ervin vezérigazgató

A végső döntés alapján a nyertes pályázatot benyújtók, egyben a Kulcs-Esély Alapítvány által támogatott sportolók:

  • Kis-Kapin Karina (Laser Radial Női osztály)
  • Litkey Janka (420 osztály)
  • Nagy Botond – Csekovszky Mór (29er osztály)
  • Németh Domonkos (Finn osztály)
  • Tóth Attila (29er osztály)

A Kulcs-Soft ahogy eddig, úgy a jövőben is kiemelt hangsúlyt fog fordítani társadalmi felelősségvállalásra, valamint a tehetségek felkutatására és támogatására. Nagy megtiszteltetésként a napokban a CSR Hungary 2020 díját sikerült elnyernünk a „Legjobb felelős és fenntartható vállalatért”, valamint a „Legjobb CSR Programért (Közös ügyek-közös felelősség)” kategóriában.

Arcok az elnökségből 6.rész: Juhász Miklós Előző

Arcok az elnökségből 6.rész: Juhász Miklós

Ez történt 2020 - ban 1. rész: Felértékelődött az aktív turizmus a Balatonnál Következő

Ez történt 2020 - ban 1. rész: Felértékelődött az aktív turizmus a Balatonnál