Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Arcok az elnökségből 6.rész: Juhász Miklós

Sokan, sokszor, sokat olvastunk már arról, hogy mi is történt a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi ülésein, valamint arról, hogy a tisztújítások alkalmával kik maradtak az elnökségben. Nagyon keveset tudunk viszont azokról, akik javaslataikkal, döntéseikkel, munkájukkal szeretnék megfelelően képviselni és előbbre vinni a magyar vitorlássportot, a hazai vitorlázást, ideértve a sportág valamennyi területét az utánpótláson, a szabadidősporton, a tömegsporton és a versenysporton át. Sorozatunkban most bemutatjuk az elnökségi tagokat. Megismerhetjük kötődésüket, múltjukat, terveiket és jövőképüket. Ezúttal Juhász Miklós gondolatait, elképzeléseit ismerhetjük meg.

Juhász Miklósról sokaknak a Glória jut először az eszébe. Az 1925-ben Balatonfüreden épült gyönyörű 40-es cirkáló, amelynek megrendelője és első tulajdonosa a magyar technikatörténet egyik legnagyobb zsenije, Kandó Kálmán volt. „15 éve miénk a hajó. Először egy 8m OD-t szerettünk volna, le is előlegeztük. Aztán megláttam a Glóriát a gyúrói gyárudvaron, megalkudtunk, ráfizettem az előlegre, és vittük a hajót. Nagy felújítás következett Cittel Lajos – Cimbi - műhelyében, egy év múlva pedig egy második, amikor középerős szélben is jól vitorlázhatóvá tettük a Glóriát: húsz százalékkal nagyobb tőkesúlyt és az első szezon végén széthasadt faárboc helyett, az eredeti Marconi formájúval megegyező karbon árbocot kapott. (Örök vita, mennyire maradjon korhű egy hajófelújítás. Kandó Kálmán munkásságát ismerve, ha akkor létezett volna karbon árbóc, ő is azzal rendelte volna. Mi versenyzésre és családi túrázásra egyaránt jól használhatónak alakítottuk ki a Gloriát.)”

Tizennégy éves kora óta vitorlázik, Optimist, Kalóz és 470-es hajóosztályban a BKV Előre színeiben, majd egy hosszabb szünet következett, de csak a hajózásban, a sport maradt: tájfutás, síelés, és a legkomolyabb extrémsport, a családalapítás. Öt gyermeke van, a két legnagyobb már felnőtt. „A kisebbek közül Emília az Optimist bajnoki ezüst, és EB szereplés után most vált 29er hajóosztályra, Samu a sísport mellett sikeresen Optimistezik, a legkisebb, a hatéves Lajos is már belekóstolt a vitorlázásba. Mindannyian a Kerekedben vitorlázunk, Csopakon van házunk.”

Ez az első elnökségi ciklusod. Mennyire idegen egy villamosmérnöknek, vezetési tanácsadónak ez a munka?
Egyáltalán nem szokatlan, mert tizennégy éven át voltam a Magyar Tájfutó Szövetség elnöke. Korábban, felkérésre dolgoztam az MVSZ stratégiájának kialakításában is. Elsősorban a hosszabb távú irányok kidolgozásában, a szervezeti/működési kérdésekben látom azt a területet, ahol bevethető vagyok az MVSZ-ben, e mellett felkérést kaptam a klasszikus osztályokkal kapcsolatos feladatokban való részvételre. Nyilván „meg fognak találni” további témák, projektek is. 

Milyen területeken látod a hazai vitorlázás legnagyobb kihívásait?
Talán furcsa, de először a COVID-ot említem. Az idei szezont sikerült rengeteg munkával, szervezéssel és szerencsével megúszni, hiszen a hazai vitorlásszezon éppen a járvány csillapodásával esett egybe. Az olimpiai felkészülés folyik, de a még esetleg várható kvóták ügye bizonytalan, és a 2021-es szezont még valamilyen szinten biztosan befolyásolni fogja a járvány. A második a füredi beruházás ügye. Hogy amit ettől reméltünk, váljon valósággá. Bizakodó vagyok ebben, de sokat kell tenni érte. A harmadik az élsport utánpótlásának kérdése, ami szorosan összefügg az edzőkkel. Olyan életútmodellt kell adnunk az edzők számára, ami biztos jövőképet, szakmai kiteljesedést, megélhetést ad, és ezáltal tovább növeli az esélyét, hogy minden fiatal vitorlázó valóban elérhessen arra a legmagasabb szintre, amire a körülményei, a tehetsége predesztinálják. A vitorlázók sportpályafutásával kapcsolatban is rengeteg a vita: hogy az elején kezdjem, járjon-e például a kis Optimistes külföldre, hogyan járuljon hozzá egy induló versenyzői karrierhez a család, a klub és a Szövetség, miért tűnnek el a 14-15 évesek a sportágból, tudunk-e az Optimistből kikerülőknek reális és vonzó alternatívát kínálni - és ez utóbbi nem csak a hajót jelenti… Hanem a közösséget, a kortárs csoportot és az egész klubot egyaránt.

Majdnem mindenki szóba hozta ezekben az interjúkban a finanszírozás kérdését. Hol látsz tartalékokat, hogy a jövőben több jusson vitorlásversenyzésre?
Az állami pénzforrások szerintem még jó kommunikációval és érdekérvényesítő képességgel szinten tarthatók, akár bővíthetők. Felmerül az a lehetőség is, hogy cégek CSR (Corporate Social Responsibility) programjába ajánljuk a vitorlázást, itt anyagilag kevésbé erős hátterű gyerekek táboroztatásban való részvételének támogatása, és fogyatékkal élőknek élményprogram szervezése jöhet szóba. Emellett szól, hogy sportágunk így nyitna a társadalom felé, viszont ellene, hogy a rendszeresen űzve a vitorlázás költséges sport marad, így reálisan csak egyszeri élményt nyújthatunk a fenti körnek.

A Kékszalag példájára más versenyek is felépíthetőek lennének az ott bevált módon, amellyel újabb szponzorok vagy mecénások kapcsolódhatnának a vitorlázáshoz. A versenyek, a vitorlázók ebben a játszmában „árucikkek”, amiket/akiket profin, tudatosan kell piacra vinni, marketingelni a cégek, intézmények forrásaiért vívott harcban.

Szöveg: Visy László Oszi