Siófok 2.2 • 9.7 kn
Szélhiány és Bajnokavatás az MVM Flottabajnokság zárónapján!
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Szélhiány és Bajnokavatás az MVM Flottabajnokság zárónapján!
Nem sikerült futamokat rendezni az MVM Laser Flottabajnokság utolsó napján, így végül hat futam alapján hirdettek végeredményt a verseny szervezői.
A Laser Radial hajóosztályban a papírforma érvényesült, hiszen Érdi Mária megnyerte az összes futamot, így vitathatatlanul és nagyon magabiztosan nyerte a versenyt. Orbán Botond Máté (MVM SE) végzett a második és Kovács Attila (MVM SE) a harmadik helyen.
„Nem így terveztük ezt az idényt, de gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül az élsportolók között. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy már a második versenyt is lezártnak tekinthetjük. A BYC-kupa után az MVM Flottabajnokságon is sikerült felállnom a dobogó legmagasabb fokára. Mostantól, ha a körülmények, valamint az egészségügyi helyzet engedi, szeretnék majd nemzetközi edzőtáborokban is hajóba ülni” – nyilatkozta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.
Laser Standard osztályban Vőneky Ákos (BYC) lett a bajnok, Szakasits György (MVM SE) és Zink Leon Miklós (BYC) előtt. Laser 4.7-ben Verebély Mátyás (SVE) győzött Nagy Bendegúz (BYC) és Szokody Olivér (BYC) végzett még dobogós helyen.
A eredmények ITT ELÉRHETŐEK!