Siófok 5.5 • 1.4 kn
Itt az Évadnyitó versenykiírása
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Itt az Évadnyitó versenykiírása
Május 11-én lesz az idei Balatoni Évadnyitó verseny. Délben rajt, a limitidő délután fél ötkor jár le.
A 2019-es balatoni (verseny)szezon hivatalosan május 11-én kezdődik, ezen a napon délben rajtol a Balatoni Évadnyitó verseny is, amit a Magyar Vitorlás Szövetség rendez. A túraverseny során a széliránytól függetlenül Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred útvonalon a felsorolt kikötők sorrendjében kell a pályát teljesíteni. A pályajeleket jobb kéz felől kell kerülni, a befutási limitidő 2019. május 11. 16:30 óra, a limitidőig be nem érkezett hajókat a versenyrendezőség "célba nem ért" (DNF) jelzéssel értékeli.
versenyre nevezhetnek a versenyrendelkezésben rögzített hajóosztályok és értékelési csoportok az alábbiak szerint:
- Word Sailing osztályok közül J24, Melges 24, dragon és X-35;
- Nemzeti osztályok, kivéve a Kalóz osztály;
- Értékelési csoportba tartozó és nyílt többtestű osztályok esetén a
- tőkesúlyos és 15 m², vagy annál nagyobb orr- és nagyvitorla összfelületű alapvitorlázattal (az osztályelőírásban, vagy a felmérési dokumentációban rögzítettek szerint) rendelkező uszonyos,
- 25 m², vagy annál nagyobb orr- és nagyvitorla összfelületű alapvitorlázattal (az osztályelőírásban, vagy a felmérési dokumentációban rögzítettek szerint) és minimum háromszemélyes többtestű hajók.
Lehetőség van online előnevezésre a VIHAR rendszeren keresztül. Azon nevezések, amelyeket online véglegesítettek és a nevezési díjat kiegyenlítették, érvényesek. A helyszíni nevezés helye és ideje: 2019. május 10-én, pénteken 18:00 és 22:00 óra között a balatonfüredi vitorlás étterem emeletén található vitorlázeumban (8230 Balatonfüred, tagore sétány 1.).
A hajók épségét veszélyeztető viharos időjárás vagy a vízirendészet utasítása alapján a versenyrendezőség jogosult a rajt halasztására, vagy akár a futam törlésére.
A versenykiírás: