Siófok 6 • 5.2 kn
A BAHART saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A BAHART saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt
A BAHART saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt a Balaton régióban. A május 18-ai közgyűléssel lezárt eredményes és kiemelkedő 2016-os év után a Társaság további fejlesztésekkel, beruházásokkal, a regionális kapcsolatok bővítésével és a szolgáltatáskínálat további szélesítésével kezdte meg a 171. hajózási szezont.
Az éves rendes közgyűlést követő napon, május 19-én tartotta szezonkezdő sajtótájékoztatóját a Balatoni Hajózási Zrt., ahol részletesen beszámoltak a Társaság vezetői a tulajdonosi kör által lezárt 2016-os üzleti év eredményeiről és ismertették a 2017-es év tervezett beruházásait, fejlesztéseit, valamint a BAHART új szolgáltatásait, újdonságait.
A sajtótájékoztatón partnerségi megállapodást írt alá a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. képviseletében Szári Zsolt vezérigazgató és a Balatoni Hajózási Zrt. részérőlKollár Józsefvezérigazgató. A Balaton régió két meghatározó vállalatának vezetése nyitott a partnerség kiépítésére, céljuk többek között a kikötőket is esetlegesen érintő haltetemek gyors összegyűjtésének és hatékony elszállításának kialakítása, megszervezése. A partnerség keretében a felek az előzetes felkészülésre, megelőzésrehelyezték a hangsúlyt, ahogy tette ezt a BAHART a baleset- és tűzvédelem területén oktatások és szimulált gyakorlat keretében április elején. Az idei szezonra a BAHART kikötőibe külön tárolóeszközöket telepített a halászat és az érintett munkatársakat bevonva a teljes szezonban közösen és gyorsan gyűjti össze a haltetemeket a két társaság.
A két cégvezető megerősítette az előzetes felkészülés fontosságát, ugyanakkor mindketten hangsúlyták, hogy a Balaton kiváló vízminőségének köszönhetően reményeik szerint viszonylag kevés feladatuk lesz a szezon során e téren.
BAHART középtávú stratégiájának megvalósítása
Május 18-án a BAHART Közgyűlése elfogadta a Társaság 2016. évi beszámolóját, valamint a 2017. évi üzleti tervet.Egyértelműen kijelenthető, hogy kiemelkedően eredményes évet tudhat maga mögött a BAHART, az utasszámok – számos tényező együttes hatására – jelentősen emelkedtek a korábbi évhez képest. A vállalat stratégiában foglalt fejlesztése, modernizálása a terveknek megfelelően alakul, Kollár József vezérigazgató szavaival élve: „A hajó irányba fordult!” A sajtótájékoztatón Kollár József vezérigazgató kiemelte annak fontosságát, hogy a társaság a stratégiai célok megvalósításántudatos és következetes munkával dolgozik, amelynek révén a gazdasági eredmények mellett a szakmai partnerkapcsolatok és a társadalmi szerepvállalás terén is fontos sikereket ért el. Mindezt a Balatoni Szövetség Balaton-díja is jól reprezentálja.
A közgyűlés által elfogadott 2016-os üzleti év forgalmi adatai, eredményei
A balatoni kompközlekedés tekintetében 2016-ban egy 14 éves rekord dőlt meg, hiszen utoljára 2002-ben fordult elő, hogy 1 milliónál több utast szállítottak a kompok a Balaton két partja között. 2016-ban a BAHART 1.123.000 utast és 337.000járművet, illetve 67.000 kerékpártszállított Szántód és Tihany között. A forgalomnövekedés mintegy 13%-ot tet ki, az árbevétel növekedése pedig11%-ot, ezáltal megközelítette a 880 millió forintot.
A személyhajózás tekintetében hasonló mértékű növekedésről számolt be avezérigazgató. 2016-ban a menetrendi, séta- és programhajók által szállított utasok száma elérte a 727.000-et,utoljára 2009-ban regisztrálhatott a BAHART 700.000 fölötti utasszámot. Jelentősen, 13%-kal emelkedett a menetrendi hajók utasforgalma, így a kihasználtsági adatok is javultak az útvonalak jelentős részében. Az üzletág közel 670 milliós árbevételt generált a 2016-os évben, és második helyre került az üzletágak rangsorában egy helyet javítva korábbi teljesítményéhez képest.
Pozitívan teljesített a cégvitorlás üzletága is. 2016 májusában megnyílt a Balaton legnagyobb vitorláskikötő láncának 11. tagja, az Alsóörsi Vitorláskikötő. Már 2016 tavaszán sikerült mind az 51 új vitorlás helyet értékesíteni, így a vezetés döntése alapán 2017. áprilisára elkészült a fejlesztés következő fázisát jelentő újabb 100 bérelhető hely.Párhuzamosan zajlott a fonyódi vitorláskikötő beruházása is, mely nagyságrendileg 20 férőhellyel bővült idén áprilisra. A társaságnál a 11 kikötőben bérelhető vitorlás helyek vonatkozásában a teljes kihasználtság 93,66%-os, az üzletág éves árbevétele mintegy 663 millió forint volt 2016-ban.
A középtávú stratégiai időszak kezdő évében realizálódott jelentős növekedést követően,a 2017 évre elfogadott üzleti tervében további 5,2%-os bővüléssel tervez a BAHART az értékesítés nettó árbevételetekintetében.
Fejlesztések és beruházások, 2 év alatt 1,5 milliárd forintnyi beruházás
Veigl Gábor gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes felvázolta a kiemelt fókuszterületeket jelentő jövőbeni fejlesztési elképzeléseketis. A projektek célkeresztjében az utas- és üzembiztonság, valamint a szolgáltatási színvonal javítása áll. A BAHART a beruházási terve alapján a 2016-2017-es időszakban összesen mintegy 1,5 milliárd forint saját forrást fordít ezekre a beruházásokra. A Balatoni Hajózási Zrt. tavaly adta át a forgalomnak a Siófok katamaránt, valamint idén Húsvétkor a Nemzeti Regatta motorost, emellett jelenleg is zajlik a Kossuth komp csaknem 150 millió forintos felújítása a BAHART siófoki telephelyén. Ezek nagyszabású, többszáz milliós, ugyanakkor teljes mértékben saját forrásból megvalósult beruházások eredményei.
2016-ban 682 millió forintot fordított a Társaság saját beruházásra, míg 2017-ben további 880 millió forintos saját beruházási terv megvalósítását tűzte ki célul. A 2 éves időszak alatt – a hajópark korszerűsítése és a kikötőfejlesztések mellett – jelentős erőforrásokat fordít a Társaság az informatikai háttér és a biztonságtechnika fejlesztésére, a telephelyi műszaki eszközpark megújítására, valamint K+F projekt keretében megvalósul a mobil lágyiszap eltávolító berendezés fejlesztése is. Zajlik a Társaság hosszú távú eredményes és modern vállalati működéséhez elengedhetetlen új vállalatirányítási rendszer bevezetése.
Szolgáltatásbővítés, utasközpontú és ügyfélbarát szemlélet
A hajózási szolgáltatásokat és élményeket az idei szezonban 23 motoros hajóval és 4 komppal biztosítja a társaság. A Siófok katamarán tavalyi teljeskörű felújítását követően a BAHARTidén ismét új hajót bocsátott vízre az utazóközönség számára, a Nemzeti Regatta nevű motorost. A szintén kizárólag sajátforrás felhasználásával megújított hajó egy 60-as években készített vízibuszt váltott ki a flottában. A menetrendi hajózásban egyébként nem lesz változás, a főidényben továbbra is elérhető minden BAHART kikötő a hajójáratokkal. A különféle hajózási lehetőségekről – beleértve a menetrendi, séta- és programhajókat – naprakész tájékoztatást ad a társaság tavaly megújított honlapja a főoldalon elhelyezett kereső segítségével. Ugyancsak sokan használják a honlap kompindulás visszaszámláló modulját. Természetesen a forgalom függvényében akár folyamatos átkelést is biztosít a társaság a meghirdetett menetrend felfüggesztésével.
A Balaton parti települések programjaihoz, rendezvényeihez csatlakozva a társaság tavasszal és ősszel az érintett eseményekhez is próbálja igazítani a hajóindulásokat, hiszen az élményhez hajó visz. A menetrendi jegyek mellé egyébként minden utasunk megkapja a célállomásokon működő partnereink ajánlatait is, így számos szolgáltatást tudnak a kuponokkal kedvezményesen igénybe venni.– mondta el Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató.A széleskörű régiós kártya- és egyéb kuponkedvezmények (20-25 féle) elfogadása mellett, a saját kedvezmények körét tovább bővítve, 2017-től a BAHART kártya több típusának bevezetésével a listaárakhoz képest akár 20%-kal kedvezőbb díjakon vehető igénybe a BAHART minden személyhajózási és komp szolgáltatása. Az ajándékkártya révén pedig már hajózási élmény is adható szeretteinknek. Az idei évben a gyerekek számára is tartogat meglepetést a BAHART, a Playmobil gyerekjegy megvásárlásakor egy ajándékfigurát is kapnak a gyerekek.
A főidényi programhajó kínálat tovább színesedik, újabb programokkal bővül például a gyerekeknek szóló Varázshajó szolgáltatás, újra megjelenik a tavon az operett műfaja és idén is várják az utasokat borkóstolós hajóval, bulihajókkal, kulturális programot kínáló élményhajóval, valaminta közkedvelt Minimax gyerekhajóval.Idén először az utóidény első hetében is kínál még előre meghirdetett menetrend szerint programhajókat a BAHART, ezzel is hozzájárulva a térség azon céljához, hogy a főszezonon kívül is kínáljon a régió színvonalas szolgáltatásokat az ide látogatóknak.
2016-ban hagyományteremtő céllal hívta életre a BAHART a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Az idei évben 2017. június 10-11-én már 40 település mérheti össze tudását a különböző versenyszámokban, ígyvitorlásversenyen, főzőversenyen, parti bemutatkozáson és sárkányhajó futamokon.A vitorlásverseny győztes településének nevét viselheti a 2018-as hajózási szezonban a Nemzeti Regatta nevű motoros hajó.