Siófok 5.4 • 6.2 kn
Már elindult a vitorlás szezon Budapesten is
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Már elindult a vitorlás szezon Budapesten is
Miközben élversenyzőink a meleg mediterrán vizeken készülődnek, elindult a szezon az utánpótlás minden szintjén idehaza is. A böjti szelek – bár kissé még hideg vízzel párosulva – nagyon kedveztek azoknak a vitorlázópalántáknak, akik iskola után a budai Lágymányosi-öböl vizén kezdték meg idei edzéseket.
„A vitorlázás egyre erősödő kommunikációjának és az időjárásnak köszönhetően egyre többen akarják folytatni a sportot az első néhány edzőtábor után. Április első napjai óta folyamatosan vízen vagyunk, és nem győzzük beosztani a hajóinkat, hogy a tavalyi táboraink növendékei közül mindenki minél előbb újra vitorlázhasson” – mondta Náray Richárd, a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület vezetője.
Az egyesület hajói – Laser Picók és RS Fevák – elsősorban a kezdő és középhaladó igényeket szolgálják ki. Tavasszal és ősszel hétköznap is folyamatosan tartanak edzéseket a főváros szívében, a rendkívül könnyen megközelíthető Kopaszi-gáton. Ide iskola után – különösebb anyagi megterhelés nélkül – minden gyerek könnyen lejöhet, s a hosszú nappalok lehetőséget adnak arra, hogy egész sokáig vízen maradjanak. A szél eddig nagyon kedvező volt, ami remélhetőleg fenntartja a kezdeti lendületet az iskolaév végéig.
„Jelenleg 26 gyerekkel dolgozunk, és nyári, balatoni táboraink is folyamatosan telnek meg” – mondja Náray Richárd. A VGYE táborairól és edzéseiről honlapjukon és Facebook-oldalukon lehet folyamatosan tájékozódni.
Telefonon elérhetők itt: +36 20 973 1633