Siófok  6.1  •  1.3 kn       

Keszthely  8.9  •  4 kn       

Balatonfüred  6.9  •  0.6 kn       

Balatonboglár  7.2  •  4 kn       

Orfű  9  •  4 kn       

Velencei-tó  6.7  •  1.3 kn       

Tiszafüred  4.4  •  1.2 kn       

Mályi-tó  5.2  •  2.3 kn       

2026. november 05., csütörtök

Megvalósult balatoni álmok

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Tovább bővül 2017-ben a Balatoni Hajózási Zrt (Bahart) kikötőlánca.

Az alsóörsi vitorláskikötő első 50 hajóhelyét még tavaly adták át a bérlőknek, a kikötő a tavalyi szezonban teljes kihasználtsággal működött, így az előzetes terveket felülvizsgálva a Bahart összevontan kivitelezi 2017 áprilisára a második és harmadik ütemet, melynek keretében újabb 100 úszópontonos vitorláshely készül el. Az idei évtől már a teljes végleges kapacitással működő kikötőben modern pontonrendszer, parkoló, közösségi épület várja a régi és új bérlőket.

– Újszerű megoldásokat keresünk – mondta Dónucz László, a Bahart értékesítési és forgalmi igazgatója. – Ennek egyik eleme lehet a komp és személyhajózási üzletágakban idén bevezetett Bahart Kártya kiterjesztése a vitorlásbérlőink számára.

A déli part védettsége miatt közkedvelt fonyódi vitorláskikötőjében idén áprilisra a Bahart újabb 22 vitorláshelyet ad át, amivel párhuzamosan megújulnak a kikötő kiszolgálólétesítményei és vizesblokkja. A kikötők kihasználtsága átlagosan 92 százalékos.

Tavi üledékmintákat gyűjtenek kutatók a Balaton jegéből Előző

Tavi üledékmintákat gyűjtenek kutatók a Balaton jegéből

Jégcunamit produkált a Balaton Következő

Jégcunamit produkált a Balaton