Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

RIO 2016 Versenybíróként – Egy életre szóló élmény – Böröcz Bence

Egy hete értem haza Rióból, ahol az augusztusi olimpiai játékokat követően szeptember közepén rendezték a paralimpiai versenyeket. Ez utóbbin a vitorlázás sportág eseményein vettem részt versenybíróként. A különleges versenyen osztályonként tizenegy futamot követően dőltek el a helyezések. Szoros csatákat, hatalmas küzdelmeket és rengeteg érzelmet láthattunk mind a vízen, mind pedig a parton. A mai bejegyzésemben szeretnék bepillantást nyújtani az élményeimbe.

A vitorlássportot 1996-ban mutatták be először paralimpián, ekkor azonban még nem avattak bajnokokat. Az első érmeket a 2000-es játékokon osztották, innentől a vitorlázók kezdetben két versenyszámban (2.4mR és Sonar), később pedig a Sonarral kiegészülve három versenyszámban az összes paralimpián részt vehettek. A paravitorlázást 2015 novemberéig az IFDS irányította, ekkor viszont a szervezet beolvadt a World Sailingbe, amely innentől ezt a feladatot is magához vette.

A szabályok szerint paralimpiai játékokra is a World Sailing jelöli ki a tisztségviselőket. A megszokott struktúrát (technikai delegált, versenyrendezőség, versenybíróság és felszerelés-ellenőrök) az esemény jellemzői miatt az osztályozók egészítették ki, akik feladata a versenyzők fogyatékosságának megvizsgálása és a sportolók eszerinti osztályozása. A kijelöléseket már hónapokkal a játékok előtt megtették, én azonban csak három héttel a kezdés előtt kerültem a csapatba. Sajnos ugyanis egy kedves versenybíró kollégánk augusztus elején súlyosan megbetegedett, ami miatt arra kényszerült, hogy lemondja a részvételét. Ekkor kerestek meg, hogy ráérnék-e helyettesíteni őt a csapatban. Óriási szakmai elismerésként tekintettem erre a lehetőségre, így azonnal elkezdtem azon dolgozni, hogy felszabadítsam ezt a bő egy hetemet szeptemberben. A tisztségviselő csapatok már jelentős előkészületeken voltak eddigre túl, így az adminisztrációs kötelezettségeimet a lehető leggyorsabban letudtam, hogy ezután én is a szakmai felkészülésre tudjak koncentrálni. Ez volt életem első paravitorlás versenye, ezért rengeteget olvastam, videókat néztem, beszélgettem másokkal, hogy képbe kerüljek a hajókat és a versenyt övező technikai tudnivalókat illetően. Az utazásra orvosi segítséggel készültem, hogy a potenciális veszélyeket védőoltásokkal és kellő odafigyeléssel minimalizálhassam.

Szeptember 9-én indultam Budapestről. Zürichen keresztül egy gyors, rohanós átszállással repültem Rióba. Nappali repülésem volt, ezért igyekeztem keveset aludni útközben, inkább még felkészüléssel és más teendőkkel foglaltam el magam. Ennek köszönhetően már szinte a következő napra felülkerekedtem a jetlagen. A repülőtérről busszal vitték az egyszerre érkező, különböző sportágak képviselőit a paralimpiai faluba, ahol a versenyek összes résztvevője lakott. A tisztségviselők számára egy külön házat tartottak fenn. Gyorsan beköltöztem a minimálisan bútorozott apartmanunkba és nyugovóra tértem. A reggelit követően az első utam az egyenruhaközpontba vezetett, ahová buszokkal vittek bennünket. Először minden darabot megpróbáltunk, feljegyezték a méreteket, majd megkaptuk a ruhákat, és végül szükség esetén szabók alakítottak rajtuk. Az egyenruhaközpont kb. negyedóra taxiútra volt a kikötőtől, így nem buszoztunk újra több mint egy órát vissza a faluba, hanem egyenesen az első megbeszélésünkre tartottunk.

A vitorlás eseményeken 24 ország összesen 80 versenyzője vett részt a különböző osztályokban. Két pályán negyvenegy hajó állt rajthoz, így elfértünk az öböl belső versenyterületein. Az egyik pályán a 2.4mR és a SKUD18 versenyzett, a másikon a Sonar. A pályák naponta helyet cseréltek, hogy ezzel tegyék változatossá és még kiegyensúlyozottabbá az esélyeket. A két versenyterületen ugyanis nagyon különböző áramlás, hullámzás és szélviszonyok uralkodtak. A SKUD18 általában külső körös trapézpályát, a másik két osztály pedig up-and-down pályát vitorlázott hátszeles befutóval. A versenyrendezőség kellő erőforrással rendelkezett, a jól képzett csapatok profi és konzisztens munkát végeztek. A verseny színvonalának megfelelően a rendezőhajókon hatalmas LED kijelzőkön követhettük a visszaszámlálásokat és a rajtokat a numerikus rajteljárással vezényelték.

A verseny dokumentumait az olimpiáról mintázták lehetőleg úgy, hogy a pár héttel ezelőtti tapasztalatok tanulságait már belefoglalják a paralimpia szervezésébe. A korábban publikált versenykiírás mellett így készült el a versenyutasítás, a kísérőcsapatok szabályzata, a versenyterületek szabályzata, a felszerelési szabályzat, a médiaszabályzat és a kiemelési szabályzat. Ezeket egészítették ki az osztályszabályok, a versenyrendezési irányelvek és természetesen a versenyszabályok. A versenybíró csapatunk hétfős volt egy elnökkel és egy alelnökkel. Ketten az olimpián is részt vettek, így a helyi tudnivalókat és kulcsszereplőket, valamint az adminisztrációs folyamatokat, annak tanulságait és nehézségeit már ismerték. A kiemelt versenyeken megszokott Swiss Timing rendszert használtuk, de a sportágak bonyolult rendszere miatt az információk publikálásához rengeteg jóváhagyási kört kellett futni, ami az első napokon jelentősen gátolta a munkánk lendületét.

Az első megbeszélésünkön egyeztettük az irányelveinket és munkamódszereinket. Az utazás naponta kb. három órát vett el, ezért elég szűk időablak állt rendelkezésre a futamok megrendezésére, majd a tárgyalások lefolytatására. A lehető legtöbb időt igyekeztünk megspórolni úgy, hogy a szolgáltatás színvonalát emelhessük anélkül, hogy bármilyen fontos teendőről megfeledkeznénk. Gondoskodtunk arról, hogy érintett nemzetek versenybírói ne üljenek egy panelban, valamint egy alkalommal arra is tudtunk figyelni, hogy a tárgyalás eredménye befolyásolta egy harmadik hajó éremesélyeit, így ezt a nemzetiségű kollégát is kihagytuk a panelből. A csapatunk nemzetiségeket tekintve nagyon sokrétű volt: brit, kanadai, amerikai virgin-szigeteki, ausztrál, thai és brazil kollégák között bizonyíthattam és fejlődhettem. Az újratárgyalási kérelmek eldöntésekor – a korábbi gyakorlattal ellentétben – már az előzetes tárgyalásra is meghívtuk a másik érintett felet, hogy ő is tájékozódhasson arról, hogy a versenybíróság miért döntött egy tárgyalás újranyitása mellett vagy ellen. A folyamatos tárgyalásokat úgy bonyolítottuk, hogy két fő mindig kimaradt egy panelből. Az ő feladatuk volt a következő tárgyalás előzményeinek előkészítése. Egy tárgyalás befejezését követően általában az elnök és az írnok távozott a szobából, akik az aktuális döntést még többször átnézték, és nyelvi pontosításokat végeztek benne, mielőtt az publikusan is megjelent a weben. A tárgyalásokra a felek rendszerint felkészülten érkeztek, sokszor tanúkkal vagy multimédiás bizonyítékkal. A meghallgatások ezért nagyon ritkán voltak egy óránál rövidebbek.

A vízen három motorossal voltunk jelen, minden osztályhoz egyet tudtunk rendelni. Ezzel egy fő maradt a parton minden nap, aki a futamok alatt esedékes háttérmunkával töltötte az idejét. A 42. szabály bíráskodása ezeknél az osztályoknál kevésbé intenzív, mint a kishajóknál, ezért sokszor volt lehetőségünk a bójakerüléseket és találkozásokat is megfigyelni. Emiatt a tárgyalások többségén versenybírói bizonyítékot is tudtunk szolgáltatni. A program napi kettő, elmaradás esetén három futamot tartalmazott minden versenyszámban. A hét eleji apró csúszást a versenyrendezőség az utolsó előtti napra maradéktalanul behozta, hogy teljes programmal tudjon zárulni a verseny. A versenynapok végén mindig egy osztály hajói dönthettek arról, hogy kiemeljék-e őket a vízből tisztításra, másnap reggel pedig szoros ütemterv szerint daruzták őket vissza. Erre a feladatra két robosztus daru állt rendelkezésre.

Az utolsó napra csak egy futamot hagytak minden versenyszámban. Ezen a versenyen nem volt éremfutam, de a strand adottságait kihasználva szerették volna bemutatni a versenyzést a kívülállóknak. Ezért a három futamot egymás után rendezték a Cukorsüveg-hegy versenyterületen úgy, hogy az up-and-down pályák végén a háromnegyedszeles befutókkal a hajók a nézők előtt kb. 100 méterre keresztezték a célvonalat. Két osztályban, a SKUD18-ban és a Sonarban már elég szilárdak voltak az eredmények, a 2.4mR-ben az utolsó pillanatig tartott a kemény küzdelem. Az aranyéremre esélyes egyik hajót az utolsó nap előtti estén egy tárgyaláson kizártuk egy futamból, ezzel a védekező, aranyérem-esélyes pozícióból támadó, de talán inkább reménytelen bronzérmes pozícióba került. Az utolsó nap reggelén újonnan előkerült videós bizonyíték alapján újranyitottuk a tárgyalást, majd gondos megfontolás után úgy döntöttünk, hogy nem változtatjuk meg az eredeti döntésünket. A versenyző a végső döntést követően szállt vízre az utolsó futamra, ahol lenyűgöző teljesítményével győzni tudott, és egy számára szerencsés egybeeséssel az ezüstéremig kapaszkodott fel.

A szakmai munka szinte teljesen kitöltötte az összes időnket. Egy alkalommal, a próbafutamot követően tudtunk meglátogatni más sporteseményeket, mi a kerekesszékes kosárlabdát választottuk. A játékosok óriásit küzdöttek, ügyesen és precízen helyezkedtek, passzoltak és dobták kosárra a labdát. Nagyszerű látvány volt ez az izgalmas meccs, jól szórakoztunk! A vacsoráinkat két este kivételével a faluban töltöttük a nagy közös étkezősátorban. Igyekeztek kiszolgálni mindenféle különböző étkezési igényt, és mindig tetemes mennyiségű napszaknak megfelelő étel szerepelt a kínálatban.

Két este vacsoráztunk a falun kívül, ekkor a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és a World Sailing látott bennünket vendégül. A kellemes esték jó kikapcsolódási lehetőségeknek bizonyultak, amikor a naponta látott kollégákon kívül az esemény más kulcsszereplőivel is találkozhattunk.

Örömmel hallottuk a versennyel kapcsolatos pozitív visszhangokat, amik az előkészítésben és a lebonyolításban dolgozó rengeteg szakember tudását és odaadó munkáját dicsérte. A tevékenységünk formális elismeréseként emlékérmet és személyre szóló oklevelet kaptunk.

A verseny befejezésének másnapján este szálltam fel Rióból. Délelőtt még megragadtuk az alkalmat, és páran meglátogattuk a város egyik ikonikus nevezetességét, a Megváltó Krisztus Szobrát. Hosszú buszút vezetett fel a faluból a Corcovado hegyre, hogy megtapasztalhassuk a lenyűgöző látványt. A napsütéses, de erősen páradús időben már-már homályba vesztek a város távoli pontjai.

A 2016. évi nyári paralimpiai játékok életem egy kétségkívül meghatározó élménye. A különleges környezet (a helyszín és az esemény) újra szélesítette a látókörömet, és segít emlékezni arra, hogy nem szabad alulértékelnünk azokat az adottságainkat, amikre nyilvánvalóként tekintünk. Nanjinghoz (Ifjúsági Olimpiai Játékok, 2014) képest, ahol nem a faluban laktunk, a különböző sportok és azok képviselőinek egyidejű jelenléte képes volt megmutatni a játékok valódi sokszínűségét. Sok új baráttal és szakmai kapcsolattal gazdagodtam, a csapattal eltöltött idő minden perce élvezetes volt, miközben újra rengeteget tanultam és fejlődtem; igazi jó kihívás volt ez a hét. Mindannyian tudjuk, hogy a vitorlázás sajnos nem lesz szereplője a 2020-as paralimpiai játékoknak, de bízzunk abban, hogy 2024-re újra a résztvevők között üdvözölhetjük sportolóinkat.

Forrás:

#jurylife  / jurylife.blogspot.hu