Siófok 5.5 • 1.4 kn
Kezdődik a Dragon Országos Bajnokság Tihanyban
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Csütörtökön délután rajtol az egyik legaktívabb nagyhajós osztáy, a Dragon Országos Bajnokságának első futama.
A tíz futamosra tervezett versenyre idén a THE rendezésében Tihanyban kerül sor, a verseny két főtámogatója a Fritz Sails és a Bravo Boats.
„A Fritz Sails nemzetközi szinten az egyik legsikeresebb vitorlagyártó az osztályban, a Bravo Boats pedig együttműködő partnerünk, amely kiemelkedő minőségű munkamotorosaival szeretne betörni a Dragon osztály nemzetközi piacára, ahol az edzőknek, kísérőknek és versenyrendezőknek éppen ilyen hajókra van igényük. Mindkét főszponzorunknak, házigazdánknak a THE-nek, a további támogatóknak: a Bujdosó Pincészetnek, az Öregtanyának, a SailingBooks.hu-nak és a Magyar Vitorlás Szövetségnek is köszönjük a versenyünk megrendezéséhez nyújtott segítséget” – emelte ki Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke a verseny előtt.
A Dragon osztály Európa-bajnokságára két év múlva a BYC rendezésében Balatonfüreden kerül sor. Ez az esemény jelentős mértékben növelte az itthoni érdeklődést a klasszikusan elegáns vonalú, a „tengerek Bugattijának” is nevezett hajók iránt Magyarországon. Ennek megfelelően az osztály ismét fejlődésnek indult, a bajnokságon 15 magyar és egy-két külföldi hajó részvételére számítanak. Az idei ranglistaeredmények már számítanak az Európa-bajnoksági indulási jogok megszerzéséhez, ezért a magyar hajók versenyaktivitása is folyamatosan nőni fog
Az OB főrendezője Fluck Bence lesz, akit az osztály tavaly kért fel arra, hogy az Európa-bajnokságot is vezényelje le. Bence rendelkezik az ehhez szükséges nemzetközi versenyrendezői minősítéssel, és személyét a Nemzetközi Dragon Szövetség szigorú vezetősége is elfogadta.
Ami a bajnoki esélyeket illeti, idén is szoros küzdelem várható a Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly trió és Gömbös Lóránd, Horgos Tamás és Majthényi Mátyás hajója között. Kis-Szölgyémiék már többször is figyelemre méltó eredményeket értek el a Dragon osztály nemzetközi versenyein, ahol olyan világnagyságokat találunk a mezőnyben, mint Markus Wieser America’s Cup taktikus, Paul-Richard Hoj-Jensen, Lawrie Smith vagy Ulli Libor – valamennyien egykori olimpiai érmesek vagy világbajnokok. A magyar csapat néhány évvel ezelőtt ebben a mezőnyben negyedik lett a világbajnokságon – ám itthon „Gömbiék” rendere elhódították előlük a magyar bajnokí címet a Balatonon.
Persze komoly csatákra lehet számítani a középmezőnyben is, hiszen a Dragon one-design hajó, ezért az eredményeket nagyrészt a trimmelési és taktikai képességek határozzák meg, s a hajók közt nincsenek komoly sebességkülönbségek. A mezőnyön belül külön is értékelik az osztály klasszikus, 1973 előtt fából épült gyönyörű hajóit, valamint idén először osztanak külön díjakat a Masters és Junior kategóriában is. „Mindez azt a célt szolgálja, hogy továbbra is fenntartsuk az érdeklődést gyönyörű hajóosztályunk iránt” – mondta Náray Vilmos.
A Dragon osztály nemcsak versenyeiről, hanem a parti eseményekről is híres. Ezúttal sem lesz másképp: a futamok után sör és pogácsa, magyaros falatok, a Bujdosó borai és közös bográcsozás várja a csapatot. Bajnokot vasárnap délután hirdetnek majd.
További információk:
Náray Vilmos, elnök
Magyar Dragon Szövetség
tel.: +36 20 369 2126
e-mail: elnok@dragonclass.hu