Siófok 12.2 • 6.1 kn
A Nyári Mikulás nyerte a Dragonosok Németh István Emlékversenyét
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Az idei évben – 13. alkalommal – a Balatonfüredi Yacht Club által megrendezésre kerülő Németh István Emlékversenyen 7 Dragon mérte össze tudását.
A hagyományt ápolva, a résztvevők az egyesület híres dragonosa, Németh István munkássága és eredményei előtt tisztelegtek.
A regatta első napján a 10:30-kor rajtolt hajókat gyenge keleti szél fogadta, amely a második futam végére felszívódott. A Böröcz Bence vezette versenyrendezőség az első két sikeres futamot követően a bizonytalan körülmények miatt, kétszeri pályamódosítást eszközölve, a harmadik futamot már kicsit erősebb, délkeleties szélben tudta megrendezni. Partra érkezést követően a versenyzőket paprikás krumpli várta a BYC féltető alatt.
Vasárnap reggel bíztató keletiben rajtolt a 7 fős mezőny, azonban a leálló szél miatt az első szakasz felénél érvényteleníteni kellett a futamot. A vízi- majd parti halasztást követően dél körül döntött úgy a Versenyrendezőség, hogy újra vízre viszi a versenyzőket az északkeleti 8-10 csomós szélben. A szél nem volt kitartó, először 6-7 majd 4 csomóra csökkent, így az utolsó futamban pályamódosítással csökkentették a második kör hosszát és egy kis frissüléssel sikerült abszolválni a 4. futamot.
Végeredmény 4 futam és 1 kiejtő alapján:
Első helyezett lett négyből három futamgyőzelemmel a Nyári Mikulás (HYC) – Gömbös Lóránd, Horgos Tamás Ferenc és Majthényi Mátyás, akik elnyerték a Németh István Emlékverseny vándordíját is. A dobogó második fokára a Scylla (PK, PK) legénysége állhatott: Szemenyei Csaba, Hónig Kinga, Hónig Miklós, míg a harmadik helyezett a 7ARTS (SVE) hajója lett két fős legénységgel, Tenke Péterrel és Varga Istvánnal a fedélzeten.
A rendezés rendhagyó volt: a rendezők között sok aktív klubtag, valamit a BYC-es Laseres csapat tagjai is segítették a versenyrendezést, ezáltal lehetőséget kapva, hogy a regattát ne csak versenyzői oldalról ismerhessék meg.
A mostani verseny a két év múlva – 2018. május végén – a Balatonfüred előtti vizeken zajló Dragon Európa-bajnokság felkészülési versenyeként került megrendezésre, amelyen a Balatonfüredi Yacht Club nagy hangsúlyt fektetett az osztály előírásainak betartására, a versenyzők megismerésére.
A rendező egyesület, korábbi sikeres nemzetközi versenyeinek mintájára, az osztállyal együttműködve célzott felkészülési programot hirdetett, ezért jövőre is hasonló időpontban tervezik lebonyolítani a Németh István Emlékversenyt, amelyen az ideiénél jóval több Dragon részvételét várják.
A Balatonfüredi Yacht Club következő szintén hagyományőrző versenye: Horváth Boldizsár Emlékverseny – 2016.07.09.