Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Ha valahogy, akkor talán így kell meghalni. A kedvenc hajón, szerelgetés közben a kokpitban egy pillanat alatt, szinte észrevétlenül, békében, a szeretteink közelében.

Persze majd sokkal, sokkal később, de az ő esetében a majd bármikor jöhetett. Amennyire tudom, nagyjából nyolc évet kapott az élettől ahhoz képest, amit az orvosok mondtak neki.

Nyolc évet, amely nélkül mi sokan nem ismertük volna őt. Ha akkor elmegy, a vitorlázók közül sokkal kevesebbeknek mondana bármit is a beceneve. Az MKB kikötőben a klubtársai persze ugyanúgy hiányolták volna, mint ahogy hiányozni fog most sokkal többeknek.

Nyolc éve jól ráijesztettek az orvosok. Hallhatott alig működő szívről, jó esetben még fél évről. Akkor kiszállt a stresszes banki munkából, és éjjel-nappal balatoni, teljes lényével vitorlázó lett. Persze nem vált aszkétává. Korábban igen nagy szaktudással égette a gyertyát mindkét végén, és már visszafogottabban ugyan, de tett olykor egy-egy emlékeztető túrát régi önmagához...

Sokfelé hallani, hogy a súlyos betegek sorsa önnön kezükben van, egy ponton túl a lelken múlik minden. Az biztos, ha elhagyjuk a stresszek javát, és hétköznapjainkban főszerepet kap a boldogság – esetünkben többek között a vitorlázás – az mindent megváltoztathat, az megadhatja az esélyt.

Így lett Kovács Péter igazán „A Zsiráf” – vagy ahogy ő szerette leírni: Giraffe – vitorlázó, motorosvezető és mindenes a klubban, sőt vitorlás életünkben. Én például főleg az adriai charterhajós versenyekről ismerem.

Az életmódváltásból, útkeresésből, újfajta gondolkodásból, az öngyógyításra koncentrálásból jöhetett a „sámánkodás”, a hipnoterepautaság. Nem tudom ebben milyen volt – a nagy duma jól jöhetett itt – de amikor egy adriai versenyen a helyzetet túlspilázva előrerohantam és az orrdecken gabalygó spinnakeren át beléptem a nagy ablakon, este kikúrált. Varázsolgatott, majd azt mondta, hogy kb. öt óra múlva leszek jól. Pontosan akkor meg is érkezett dúsan a levegő a tüdőmbe, így inkább hittem benne, mint sem. És különben is mindegy, hogy én mit gondolok, önmagán bizonyított elég hatékonyan...

Három éve még egy boldogság fokot bevett, megszületett a fia, Csipu. Sokféle színű szeme különösen vidáman csillogott, ha róla beszélt.

Az álma egy Ötvenes Cirkáló volt. Pár éve az osztály kapitányaként nyüzsöghetett a szervezésben, és tavaly ez a vágya is beteljesedett, amikor megvette a Vénusz II-t.

Talán mindene meglett, amit nyolc éve maga elé képzelhetett, mikor meglátta a föléje érő ijesztő árnyékot. Talán csak leült egy pillanatra a kokpitben fújni egyet.

Ha valahogy muszáj, hát így.

Tuti, hogy most is mezitláb sétál...

Ruji