Siófok  3.3  •  6.6 kn       

Keszthely  0.9  •  2 kn       

Balatonfüred   •  5.9 kn       

Balatonboglár  3.7  •  6.8 kn       

Orfű   •  5 kn       

Velencei-tó  1.1  •  4.9 kn       

Tiszafüred  1.7  •  5.4 kn       

Mályi-tó  2.3  •  2.3 kn       

2024. december 21., szombat

81 hajós regatta novemberben

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

A VII. El Yacht Dér Kupa zárta a hazai nagyhajós szezont. 81 hajó és 21 modellvitorlás rajtolt szinte egyszerre november 2-án 11 órakor a Balatonfői Yacht Club előtti vízterületen. Tulajdonképpen 102 hajós mezőny novemberben, szinte csoda!

81 hajós regatta novemberben

Viszonylag kis területen berendezett pálya várta a résztvevőket Aliga és Kenese között. A BFYC előtt telepített rajt és célvonal valamint szintén ezen a területen kitűzött kapu, egy aligai és egy kenesei bójával egészült ki. A kiírás szerint rajt-Aliga-kapu-Kenese-kapu-Aliga-cél távot kellett teljesíteni a versenyzőknek. A feladatot Soponyai Géza és csapata a Sleepwalker 2.0 fedélzetén abszolválta a leggyorsabban, ráadásként a yardstick I osztályt is megnyerve. A versenyben 1., 2., 4., és 7. helyeken Nautic hajó végzett és ezzel persze tovább nőtt a győztes kormányos és sikeres hajóépítő dicsősége.

Yardstick I-ben az ezüstérmek a Team Evolution csapattagok nyakában landoltak, míg a bronz csapat a Mahi Mahi lett. A yardstick II osztályt egy másik hajóépítő uralta, Tönkő Gábor nyert az Orion nevű T-jolléval. A dobogó minden fokára jutott egy Tönkő féle 25-ös, második a Csilige, harmadik a Szélhámos lett. A szerényebb tempójú hajók között Fináczy László nyert a Bolygóval, megelőzve Hepp nevű B31-essel versenyző Tuss Miklóst. Harmadik YS III-as hajó a Bisztray B. György kormányozta Skorpió lett.

A verseny névadójának ösztönzésére rajthoz állt hét Elan 310-es hajó, melyek külön versenyt is vívtak egymással. Közülük Szépfy Zsombor csapata nyert, második helyre Nedbaleg Csaba a Pyxis nevű E310-est kormányozta. Az E310 bronz a Reverto-t irányító Novák Csaba csapatához került.

A versennyel egy időben modellvitorlás verseny is folyt az egyméteres F5-E/IOM osztály hajóinak. A versenyt, Forrai Csaba nyerte egy Pikanto-val. A négyfutamos regatta második helyezettje ifj. Csóka László volt Topiko típusú hajójával. A BritPop-os Horváth Zsolt harmadik helyen végzett a novemberi regattán.

Eredmények: http://www.yardsticktrophy.hu/eredmenyek.html

Képek hamarosan.

Modellvitorlás eredmények hamarosan a http://modellvitorlazas.hu/ oldalon.

Cserbenhagyhatták a Balatonba veszett szörföst Előző

Cserbenhagyhatták a Balatonba veszett szörföst

VII. El Yacht Dér Kupa modellvitorlás eredmények Következő

VII. El Yacht Dér Kupa modellvitorlás eredmények