Siófok  1.6  •  11.5 kn       

Keszthely  -0.1  •  3 kn       

Balatonfüred  1.3  •  10.2 kn       

Balatonboglár  1.5  •  10 kn       

Orfű  -0  •  6 kn       

Velencei-tó  -1.5  •  9.2 kn       

Tiszafüred  -1.1  •  6.3 kn       

Mályi-tó  2.9  •  3.5 kn       

2024. december 22., vasárnap

A kocka ismét a másik oldalára billent

Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Az MVM Melges 24 Országos Bajnokságon már tíz futamon vannak túl a versenyzők, miután ma újabb négy futamot sikerült megrendezni.

A kocka ismét a másik oldalára billent

Kíváncsi volnék egy sportpszichológusnak mi lenne a véleménye, de Ian Ainslie úgy tűnik nagyon ravasz ember. A mai napot egy utolsó(!) hellyel indította. Részletek a beszámolóban, de tény, hogy az utolsó helyen futottak be a célba. Ettől ugye a nagy vetélytársnak, az előző napon három első és egy második helyet produkált Csoltó Ákoséknak bizonyára némi megnyugvás költözik a szívébe. Hiszen az előnyük megizmosodott. 

A következő futamon aztán Ainslie és csapata ellenállhatatlan, miközben nekik egy pocsék rajt után semmi sem jön össze. A megnyugvás utáni elbizonytalanodás pedig felér egy sokkal. És rögtön jön az újabb futam, ahol a kerekediek nyomasztó fölényben vitorláznak. 

Ez ellen nincs orvosság. Vagy mégis lehet? 

Holnap az utolsó napon kiderül, bár a kocka a mai négy újabb futammal rendesen át lett borítva a másik oldalára. 

Nem utolsó sorban a mai nap legjobbja , a szintén két futamot nyerő Gémesi Gyula vezette Vírus is ott van a játékban, újra  a második helyen. A pontkülönbségek minimálisak, bármi megtörténhet a hátra lévő két futamon.  

Tíz futam után már két kiesővel számolandó az összetett állás. Az élen újra a Strange Brew, Ian Ainslie csapata várja a folytatást. Három ponttal előzik Gémesi Gyula csapatát, és néggyel Csoltó Ákosékat, akik a Ponentével vitorláznak. A dobogóra még Bujáky Attiláék is felkapaszkodhatnak. A Hód csapata ugyanis négy ponttal van a harmadik helyezett mögött.

Sajnos vasárnapra az időjárás előrejelzések nem ígérnek pompás vitorlázó időt, hacsak valakinek az eső változó irányú széllel nem az...

Részletesen a futamokról:

Hetedik futam
A szél gyengén, de határozottan fújt keletről, így az előző napiakhoz hasonló futamra volt kilátás. 

A kreuz felénél összetalálkoztak és egymást nyüstölték az esélyes hajók. Közülük a legjobban a tegnap remeklő Csoltó-hajó ment. Forgolódás és sok apró taktikai finomságot hozó kreuz végén elsőnek fordultak, míg mögöttük Gémesi Gyuláék, Ian Ainslie csapata, illetve Rick Gergőék és a Rozsnyay Domonkos vezette fiatalok küzdöttek a helyezésekért.

Hátszél végére ebből a küzdésből a bója előtt kifejezett kavarodás támadt, a biztos előnnyel vezető Csoltó Ákosék mögött. A kapu nyugati bójájához törekvők közé balcsapáson keveredtek be a srácok és a jobbcsapáson, ráadásul belső helyre érkező Ainslie-ékkel keletkezett büntetéssel járó afférjuk. 

A bóját második helyen a Strange Brew, harmadikon mellettük a Vírus kerülte, de Gémesi Gyuláéknak sikerült szél alatt kifuttatni.  A fiatalok az érkező mezőny takarásban lassú büntetőforgást végeztek, és ezzel máris a kilencedik helyen találták magukat.

A második cirkálószakaszon hihetetlen, amit látunk. A forgolódó szélben két hajó haláltakkot húz. Az egyik ilyen Rozsnyay Domonkosék, akik északra mennek. Ezt még értem, hiszen a forgással nagyon hátra csúsztak, és bizonyára szeretnének egy jó húzással visszakerülni a versenybe. 

De mitől megy a másik irányba, fordulás nélkül dél felé Ian Ainslie? 

Középen a többiek a szélfordulókat kihasználva, a frissüléseket elérve törekednek a bója felé. Eközben Ainslie-ék rezzenéstelenül mennek délnek... És egyre reménytelenebb, hogy nekik forduljon a szél. Sőt! Inkább az északi oldalról jön egy kis frissülés. 

A felső pályajeleknél egy betétbójányi távolsággal vezet a Vírus. Mögöttük Rick Gergőék, majd az összetettben vezető Csoltó Ákosék. Remekül jön még a negyedik helyen Tar László csapata.

Az első négy gennakerezve távolodik a cél irányába, amikor a szél teljesen elhal. Többen vergődnek a kreuzbója és a terelő pályajel között. Kaiser Kristóféknak még fordulni is kell, Bujákyék nulla sebességgel, ezer év alatt lenyomnak egy büntetőkört. Az érkező srácok pedig a piros gennakerrel átgázolnak köztük. 

Érkezik a Márta Mária, vagyis Matlakovszkyék. Nem utolsók, mert Ian Ainslie hajója még többszáz méterre van a bójától. A szél követhetetlen foltokban mindenhonnan fúj, vagy nem fúj. Kivéve az első négyet, akik a cél felé gennakereznek...

Egy óra három perccel a rajt után célba ért a Gémesi Gyula vezette Vírus. Mögöttük Rick Gergőék a Favoniussal, majd az összetett éllovas Csoltó Ákosék. Lemaradva tőlük negyedikként, de végre egy jó helyezést elérve a futamokban rendre szépen vitorlázó, de a végére általában visszaeső Tar Lászlóék. 

Az utolsó Ainslie-ék olyan messze jártak, hogy kérdéses volt, időlimiten belül célba érnek-e egyáltalán. Közben taps és hujjogás minden hajóból, a hetedik helyen befutott Matlakovszky Miklós hajója a Márta Mária. Ők messze a legtapasztalatlanabbak a mezőnyben, de nagyon rokonszenvesen hajtanak és tanulnak minden futamon.

Ainslie-ék és az utolsók végre megkapták a visszatérő kelet-délkeleti szelet, és azzal gennakereztek be a célba, így bőven limitidőn belül maradtak. A kerekediek csaknem elkaptak valakit, de végül mégis csak utolsóként érkeztek, hatalmas önünneplésel, pacsizással, mintha csak futamot nyertek volna.

Nyolcadik futam
A félórája még teljesen elpusztult szél visszafrissült. Olyannyira, hogy a következő futam talán a bajnokság eddigi legszelesebb menete lett.

A rajtvonal ezúttal nem sikerült jól, jobbcsapáson alig lehetett kimenni. A rajtlövéskor a rajtbója közelébe érő összes hajó azonnal átfordul balcsapásra. Közülük ketten kinn vannak, őket később a versenyrendezőség ezért kizárta. 

Hárman, a srácok, Rick Gergőék és a Bujáky csapat lényegében lekéste a rajtot. A frissülő szelet próbálgatva túl messze elmentek, és csak éppen hogy visszaértek a rajtlövésre. Viszont csak a vonal rosszabb, ezúttal sokkal rosszabb rajthajó felőli végére.

Időben ott volt, de nagyon rosszat rajtolt a vonal közepén a Ponente, Csoltó Ákos hajója. Nem mertek vagy nem tudtak a rajtlövés pillanatában a vonal közepe táján kifordulni. Így rossz sebességgel, zavart szélben kezdték a futamot.

Mindez olyan hatással volt rájuk, mint Ainslie-ékre előző napon a büntetéssel járó hibájuk. Ettől fogva egy másik hajót láttunk a pályán. Nem akadt egyetlen igazán jó, sikeres húzásuk, és mintha a sebességük is elveszett volna a továbbiakra. 

A mezőny jól rajtoló része kifordult és dél felé húzott, míg a vonalon beszorultak északra. Mivel az első komoly frissülés és a szélforduló dél felől érkezett, és az ide tartók amúgy is előnnyel hajóztak, ezért a mezőny lényegében kettészakadt. 

Ainslie-ék vezettek Gémesiék előtt. A Csoltó-hajó az ötödik helyen hátszelezett.

A második kreuzban a Strange Brew markánsan jobbra húzott, feltehetően azért, mert mögöttük erre tartott a Ponente is. Ez nem a jó oldal volt, így a középen okosan takkoló Vírus utolérte a korábban nagy előnnyel vezető kerekedi hajót. Ainslie-ék a bója előtt már nem tudtak volna elvitorlázni előttük, de alájuk fordulva még elsőként kezdték a hátszélszakaszt.

A befutó hátszélben akadt olyan pillanat, amikor Gémesi Gyuláék már előttük is voltak, de Ainslie-ék föléjük halzoltak, mire ők kitérve visszaváltottak jobbcsapásra. A következő találkozáskor pedig balcsapáson érkezve nem tudtak elvitorlázni Ainslie-ék előtt. Ebből csaknem ütközés vagy óvási szituáció alakult, ki, amiből Gyuláék leejtve és halzolva csak éppen hogy kimenekültek. Ezután már békésen besoroltak a második helyre. 

Harmadikként a Hód futott be, és újra negyedikek lettek Tar Lászlóék. 

Két hajó hiába futotta végig a pályát. Pomucz Tamásék és Kaiser Kristófék korai rajtjukkal 11-11 pontot gyűjtöttek be ezen a futamon. 

Kilencedik futam
A szél gyengült, de azért továbbra is fújt 8-10 csomóval, jöhetett a következő futam. Később 6-7 csomósra gyengült.

Ezen Ian Ainslie csapata ismét tarolt. Igaz, ezúttal a jól vitorlázó Bujáky Attiláék egy ideig kétségessé tették győzelmüket, de de csak rövid ideig. 

Rajt után – ezúttal ismét tökéletes volt a rajtvonal – a mezőny hamart balcsapásra fordult, kivéve Ian Ainslie-t. Ők jobbcsapáson párszáz métert északra igazítottak, bele az érkező frissülésbe. Ezzel indultak el keresztbe, szinte azonnal elemelkedve a mezőnytől, nagy előnyt szerezve. Bár később a szélfordulókkat jól kihasználó Hód utolérte őket, mégis végig újra nagyon magabiztosan vitorláztak. 

A cirkálószakasz végén kicsit az ellenfelekre is figyeltek, így Bujáky Attiláék előttük kezdhettek hátszelezni. Ezen a szakaszon azonban egy északra raumolásuk rosszabbul sikerült. Az Ainslie csapat a másik oldalon egy frissüléssel mélységre vitorlázhatott és visszavette az első helyet. 

Csoltó Ákosék ezúttal sem érezték a szél ritmusát, és folyamatosan csúsztak hátra mezőnyben. Végül a hetedik helyen értek célba. Mivel Gémesi Gyuláék is csak negyedikek lettek, az Ian Ainslie vezette csapat az összetettben is visszaszerezte a vezetést.

Tizedik futam
Sipos Péter szívós versenyrendező és nem szeret tökölni. Bár a szél gyengén, 5-6 csomóval fújt, és bármikor kilehelhette a lelkét, ő elindította a napi negyedik, összességében a bajnokság tizedik futamát is. 

Ezen az első körben Rick Gergőék remekeltek. Az első kreuzban gyengébb rajt után két szélfordulót és frissülést is hibátlanul használtak ki, így a házigazda MVM hajó vezette a mezőnyt. Előnyüket a hátszél végéig meg tudták tartani. 

A második cirkálószakaszban nehéz helyzetben voltak, ami a mezőny tartását illeti. A csapat ugyanis kettévált. Markánsan jobbra és balra nyitottak a hajók. Ennek ellenére Gergőék sokáig tudták tartani a pozíciójukat a széllel forogva, de inkább a déli csoporttal haladva. Egy északról jött frissüléssel aztán a kreuz vége felé a Vírus vette át a vezetést.

Embert próbálóan trükkös, csíkos szeles hátszelezés következett, melynek végén a sorrend: Gémesi, Bujáky, Rozsnyay, Rick, Ainslie, Csoltó, Kaiser, Pomucz, Tar, Matlakovszky lett.

Parton még volt egy rövid óvástárgyalás is, amely végül az elutasító döntés miatt nem befolyásolta az eredményt. Figyelemre méltó, hogy ez lett volna az első alkalom, amikor a versenybíróságnak tárgyalnia kell. Ahhoz képest, hogy tavaly éppen a Melges 24 bajnokságon forrtak az indulatok, ez mindenképpen jó hír. 

Jó a rendezés, jó a verseny, tehát béke van a versenyzők között a vízen és a parton is.

Eredmények

Ruják István

Gyökeres átalakulások Előző

Gyökeres átalakulások

12 futamból bajnok a Kereked VK csapata Következő

12 futamból bajnok a Kereked VK csapata