Siófok 32.2 • 12.3 kn
Wild Joe az Ezersziget bajnok
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Wild Joe 60 lábas magyar tengeri vitorlás nyerte az adriai Thousand Islands Race versenyt.
![Wild Joe az Ezersziget bajnok](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/wild-joe-az-ezersziget-bajnok-26439195.jpg)
Az adriai partvonalon Rijeka és Porto Montenegro között kijelölt közel 900 kilométeres Thousand Islands Race pályáját két szakaszban teljesítették a tíz országból érkező hajók. Az első futam friss szelének köszönhetően a Józsa Márton kormányozta és magyar legénységgel vitorlázó Wild Joe 28 óra 40 perces pályarekordot állított be. A gyönyörű útvonalon haladó, de igen megerőltető verseny második szakaszán a limit időn belül csak két hajó tudott befutni a gyenge szél miatt. A Wild Joe ezen a távon is elsőként szakította át Rijekában a célvonalat, így a magyar csapat megnyerte a közel ezer szigetet érintő adriai versenyt. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az őszi Adria szépségeire és közelebb hozza a sokak számára ismeretlen, de fantasztikus adottságokkal rendelkező és látnivalókban bővelkedő Montenegrót a túrázni szeretőkhöz. A harmadik éve együtt vitorlázó nagyrészt magyar olimpikonokból álló fiatal legénység újból jól vizsgázott, mostani eredményükkel újfent felhívták a figyelmet a hazai vitorlázók kiemelkedő képességeire.
A Wild Joe csapat következő megmérettetése az október 16-tól Máltán zajló Rolex Middle See Race ahol várhatóan a világ teljes 60 lábas maxi jacht mezőnye rajthoz áll majd.
A csapat Facebook oldala: https://www.facebook.com/WildJoeSailing
A verseny weboldala: http://www.thousandislandsrace.com/