Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

2013. szeptember 21.-22. között került megrendezésre a Szüreti Regatta. Az igazi szüreti hangulatot idéző verseny a Balaton egyik leghangulatosabb és rangosabb eseménye és ezt mi sem tükrözi jobban mint a rajthoz felsorakozó közel 200 hajó.

A versenyrendezőség és a TVSK igazi vitorlás bólét szolgált fel a résztvevőknek a pénteken kezdődő alsóörsi nevezésen, ahol is zsíros-kenyér és jó balatoni bor várta a nevezőket, majd szombaton (1. futam) az Alsóörs – Ábrahámhegy - Badacsony pályaszakaszon mérhették össze tudásukat a sporttársak. Vasárnap az eseményeket megkoronázva jött a (2. futam) Badacsony –Balatonföldvár – Balatonfüredi verseny és az elengedhetetlen esti, ételben és italban gazdag buli. 

Sajnos mi csak a második futamon tudtunk indulni így sem a pénteki „zsíroskenyér-partyn” sem a szombati Alsóörs-Badacsony pályaszakaszon nem tudtunk megjelenni. De a vasárnapi futam kárpótolt minket mindenért, hiszen szélben és izgalomban aligha volt hiány.

A „Tatus” (25-ös túra jolle) fedélzetén dr. Martin János (Janó) kapitány és az elragadóan bájos Kalfsbeek-Dobóczi Anna (Nusó) társaságában vágtunk neki a versenynek.

A Port Lacaj-i kikötőt elhagyva csodálatos képet vetített elénk a badacsonyi hegy alatt gyülekező vitorlák sokasága.

A rajtvonal előtti helyezkedésben akad idő üdvözlésre és néhány vicces megjegyzésre is, ám a sok viccelődés közben azért érezhetően megpróbálnak néhányan kicsit puhatolózni Janó versenytaktikája után. Volt, aki konkrétan rá is kérdezett, hogy merre fogunk menni:

„A part közelében szerintem nem érdemes - mondta Janó -, mert ott a hegyek miatt nagyon kiszámíthatatlan a szél, a Balaton közepén pedig lassulhat. Maradunk úgy 500-600 méteren.”

„Na ennyit a titkos taktikáról” mondta Nusó és nevetett. Janó ehhez csak ennyit fűzött hozzá:

„Nem vitorlázni jöttél?”

A legtöbb hajón szinte hadititok számba megy a taktika, suttogva beszéljük meg, hogy nehogy kiszagolja az ellenfél mire is készülünk, de ennek itt nyoma sem volt. Akkor még nem értettem Janó szavait.

A rajtvonal a badacsonyi kikötőtől kb. 300 m-re kitűzött vonalszakasz volt ahol kapitányunk irányításával ismét sikerült elfoglalni a számunkra legjobb rajtpozíciót.

3 beaufort-os szél repítette a hajók sokaságát egészen Ábrahámhegyig, ahol is a szél egy 500 méteres szakaszon leállt a Balaton teljes vonalában. Voltak, akik az északi partot teljesen megközelítve próbálták valahogy megoldani a helyzetet és voltak akik a déli part felé vették az irányt. Mi folytattuk egyenesen az eltervezett úton és Janó technikája bevált. Lassan de biztosan átjutottunk ezen a szakaszon és az Ábrahámhegy fogságából kiszabadulva már egy 2 beaufort-os szél fogadott minket, ami olykor elérte a 3-as erőséget is.

Az addig kicsit borongós őszies idő is kezdett nyáriasba fordulni és igazi kellemes napsütéses menetben krajcoltunk Révfülöpnek. Haladtunk előre, abban a boldog biztonságos tudatban, hogy ellenfeleinket magunk mögött tudva egyre nagyobb előnyre teszünk szert, így volt időm egy kicsit Nusót faggatni, (aki szintén egy 25-ös túra jolle kapitánya) az eddigi vitorlás élményeiről.

„Kétszer borultam meséli kicsit elmosolyodva, tavaly és idén, de a tavalyi volt a legrosszabb. 14 órán át hánykolódtunk a viharban a vitorlástársnőmmel. Ő a kormánylapátba én a svertbe kapaszkodtam.”

Az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy Igali Györgyné Csilla „Csilla néni” még a rajt előtt figyelmeztetett, hogy vegyük fel a mellényt, de a tréfát félretéve, mielőtt valaki is elhamarkodott következtetéseket vonna le azt érdemes tudni, hogy Nusó nagyon eredményes versenyző és igazi sportvitorlázó. Sok aranyérem boldog tulajdonosa. És, ha valakinek ez még nem volna elég a Magyar női jégkorong bajnokcsapatának, a Székesfehérvári Vadmacskák játékosa.

Révfülöpöt elhagyva igazi jó szelet fogtunk 3 beaufort ami gyakran tartósan 4-ig erősödött, így lehetőségem nyílt trapézolni. Számomra ez a vitorlázás egyik legjobb része. Leírhatatlanul fantasztikus érzés egy árbocra erősített drótkötélen függni a víz felett és nézni ahogy a „Tatus” töri a már tarajos hullámoktól habzó Balatont. Néha egy-egy ilyen hullám megtörése egészen beterít vízzel, de ez csak még természetközelibbé teszi ezt az egyébként is csodálatos sportot. 

A Tihanyi hegy előtt elhajózva varázslatos látvány fogadott bennünket, igazi lélekig hatoló látvány. A hullámzó sötétkék Balaton vizét fehér tajtékok tarkították és mindezek felett büszkén magasodott a még zöldellő Tihanyi hegy. A félsziget napfényben úszott, mint egy fehér égkő, úgy magasodott rajta az apátság épülete. Aztán már csak a kék ég amin nagy fehér foltokban bárányfelhők vonulnak.

Itt jutottak eszembe Janó rajt előtti szavai: „Nem vitorlázni jöttél?”  Azt hiszem akkor és ott megértettem a szavai valós tartalmát.  

A Tihanyi hegytől nehéz szakasz következett a balatonfüredi MVSZ kikötőtől D-re, kb.1000 m-re kitűzött célig. Itt a szél kissé alábbhagyott és forgott, de Janó helyismeretének és tapasztalatának köszönhetően ördögi ügyességgel választotta meg a hajó számára legideálisabb irányt és vezette a többi versenytársunkat bőven elhagyva az első helyre a „Tatust”.

A verseny utáni felszabadult hangulatban előkerült egy jó üveg bor és koccintottunk a győzelemre, majd a földvári kikötő felé vettük az irányt, hogy onnan majd elstartolhassunk a 2013. 09. 28.-án megrendezésre kerülő Unitef Kupán.

A kikötőben gondosan letakartuk „Tatust” és visszatértünk Port Lacajba ahol Janó végtelenül kedves felesége jó sültcsülökkel és disznótorossal vendégelt meg minket.

Sajnos az esti díjkiosztóval egybekötött vacsorára és táncos mulatozásra már nem maradt időnk, hiszen vasárnap lévén még várt minket egy hazaút és egy közelgő hétfő, de jövőre bepótoljuk ezt is!