Siófok 1.6 • 11.5 kn
3. Kelet-Nyugat Kupa 2013.
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Nagyon gyenge szélviszonyok mellett került megrendezésre az idén a 3. Kelet-Nyugat Kupa.
A Versenyrendezőség tekintettel az előrejelzésre és a Zamárdi-Tihany úszóversenyre, ami miatt hajózási zárlat volt és átugrani nehéz lett volna, eleve a keleti medencében egy rövidített pályát jelölt ki. Ezek szerint a versenyzőknek kenesei rajt után, öreg tihanyi fordulóval, Balatonfüredre kellett vitorlázni. A YS I. és II. osztályokban 13 nevezett hajó vágott neki a távnak, közöttük olyan patinás hajók, mint a Stefánia 55-ös cirkáló. Természetesen jelen voltak a legmodernebb gépek is, mint a Speedline és a Code 8. A rajt után gyenge szélben, de jól haladt a mezőny Tihany felé. Sajnos dél körül teljesen elállt a szél, de ekkor már a hajók nagy része Füred vonalában volt és többen elérték a tihanyi bóját is. Ezután több órás vánszorgás kezdődött, amely alaposan próbára tette a versenyzők türelmét. Végezetül az abszolút versenyt a Code 8-as nyerte, a többszörös olimpikon Dr. Hajdú Balázs kormányzásával, második a tavalyi győztes Martinyi Aladár csapata a Mädickennel lett. Harmadik helyen Német Péter kormányzásával a Speedline ért célba. Nagyon jó időt futott a Beer-ci, aki így az összetett YS-ot megnyerte Szölősi Zoltánnal a kormánynál. A versenyt négyen feladták, de aki akart és kitartott az célba tudott érni limitidőn belül.
Gömbös Lóránd