Siófok 4.9 • 6.6 kn
Százmilliókból épül új kikötő a Balatonon
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Balatongyörökön épül új kikötő, amely 77 vitorlás befogadására alkalmas. Közel félmilliárd forintot költenek a beruházásra, az összeg felét az Európai Unió állja. Lesz új élménysétány is.
Hurrá, új kikötő épül a Balatonon! Az örömhír Balatongyörökről érkezett, ahol pályázati pénzből létesítenek zöld energiát is hasznosító létesítményt. Az építkezés a Becehegy partszakaszon indul a nyár végén, várhatóan a 2014-es szezonban már ide is leparkolhatnak a vitorlások. Azt mondják, nagy igény van a nyugati medencében egy ilyen új kikötőre, de Ti majd megerősítitek, hogy tényleg így van-e.
Az új kikötő 30 lábnál nagyobb vitorlások fogadására is alkalmas lesz, mentő- és kiszolgálóhajó is dolgozik majd benne. Nem olcsó a kikötő, összesen 460 millió forintot költenek rá, de a felét az Unió állja. Mivel a kikötő a meglévő golfklub mellett épül, a beruházástól a turistaszám és a vendégéjszakák növekedését várják, úgy legyen.
Lesz még ezen felül is fejlesztés Balatongyörökön: 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásból 2014 áprilisára épül meg egy 680 méter hosszú élménysétány. Ez a központi rendezvényteret köti majd össze a strandbejárattal, és kialakítanak egy fitneszparkot is.