Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Sukoró - A parton állnak, várják a fényképezőgép kattanását. Aztán Fa Nándor oldalra fordul, s átöleli Gál Józsefet, erősen szorítják egymás vállát. "Ez az út minket úgy köt össze, mint semmi más. Ez az ember itt mellettem része az életemnek" - mondja Fa Nándi.

- Múlnak az évek, sőt, az évtizedek, és ahogyan távolodik időben az út, mindig más színben látom. Szépül, s egyre fontosabb lesz - mondja Gál József. - Nagyon fontos kapaszkodó volt az életemben Nándi és a Szent Jupát, egy igazi váltás, ami meghatározónak számított a későbbiekben.

- Nekem is meghatározó volt, és szándékom ellenére új pályára helyezett - ért egyet barátjával Fa Nándor. - Huszonöt év elteltével egyre inkább kívülről szemlélem azt az időt, s miközben markáns hatást gyakorolt rám, egyre jobban  úgy érzem, mintha valaki mással történt volna. Eltávolodott tőlem az a régi esemény, s az a tudat, hogy az én voltam. Néha magamat kell szembesítenem azzal, hogy bizony azt az egyik fiút, aki ment fejjel a falnak, Fa Nándornak hívták. Ha ma nézem azt az időszakot, azt a hajót, azt a tudásszintet, amivel mi belevágtunk, azt kell mondjam, le a kalappal. S nagyon rácsodálkozom arra a vak, hatalmas önbizalomra, ami eltöltött minket.

Nándor szerint az egy olyan időszak volt, hogy természetesnek tűnt kiszállni a hétköznapokból és elmenni egy világkörüli útra. Aztán meglep.

- Ha azon gondolkodom,  a fiatalok ma miért nem tesznek ilyet, rájövök arra, hogy mert sokkal nehezebb. Mi elmentünk a kommunizmusból, egy lehetetlennek tűnő helyzetből, szinte szöktünk, hiszen legális engedélyeink, vízumaink nem voltak, mégis azt kell mondjam, természetesebb volt, mint lenne a mai világban. Amikor elvileg mindent szabad, mégis minden sokkal nehezebb.

Emlékeztetem őket arra, hogy minden ott, a Velencei-tó partján kezdődött. Amikor az első írásunk megjelent arról, hogy két fiatalember hajót épít Agárdon, amivel meg akarja kerülni a Földet, voltak értetlen csodálkozók, de senki sem vette őket komolyan. 

- Rajtunk kívül senki - ért egyet velem Nándi. - A család is úgy volt ezzel, hogy jó, a gyerekek hajót építenek, ebből baj nem lehet, aztán felébrednek majd, s akkor  lesz valami.

Aztán az út után mindkettőjük élete a tenger mellett folytatódott. Fa Nándor a világ legnehezebb vitorlásversenyein indult el, Gál József expedíciót szervezett. Az álom folytatódott. De mi van velük most?

- Próbálok talpon maradni - válaszol Nándor. - Kikötőépítéssel kezdtem foglalkozni a környező országokban, s ez a munka az elmúlt néhány évben nagyon megnehezedett. Ez van, a jövőről kár beszélni.

- Évek óta készítek elő egy projektet, májusban startol az Afrika körüli vitorlásverseny. Járjuk a helyszíneket, a résztvevő európai és afrikai országokat. Maga a szervezés olyan távol áll a hajózástól, mint Makó Jeruzsálemtől. De azért én is vitorlázok, főleg oktatok - mondja Józsi.

Megkérdezem, az első útról mi az, ami először az eszükbe jut? A borulás? A kikötés önfeledt nagyszerűsége?

- Sokszor eszembe jut, amikor Abbáziában sok ezer honfitársunk énekelte a Himnuszt és a Szózatot. Döbbenetes és nagyon mély élmény marad ez. Visszagondolva arra a pici hajóra, ami nekem akkor nagyon nagynak tűnt, a ruhára, a felszereltségre, derék dolog, hogy kitartottunk és megcsináltuk - értékel Gál József.

- A hétköznapi viszontagságok - válaszol Nándi. - Miként hoztunk át a határon ezer sárgaréz csavart, amit Kelet-Berlinben vettünk, hogyan jártuk Európát elemi dolgokért húsz deka párizsival és egy kenyérrel, és a sok év küzdelem a hajóért. Ez előbb eszembe jut, mint az érkezés utáni eufória. Az út maga más történet, az a tengerhez, a természethez, az idegen kultúrákhoz kötődik, s az én lelkemben elkülönül.

Forrás: fmh.hu

Szerző: Tihanyi Tamás