Siófok 25 • 5.6 kn
Megújult a BFYC honlapja
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Compass egyik legnagyobb rendezvénypartnere a Balatonfői Yacht Club. Az idei évben is két Compass rendezvény lesz a BFYC-ben.
![Megújult a BFYC honlapja](https://d3utub6szlovr7.cloudfront.net/articles/index/megujult-a-bfyc-honlapja_66954386.jpg)
Szeptember első hétvégéjén a VII. Grundfos Közmű és Épületgépész Kupa, majd november 3-án a VI. Dér Kupa rendezvénykikötője lesz a Balatonfői Yacht Club. A Compass rendezvények mellett a yacht club lesz a házigazdája az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Borregattának is.
A megújult internetes oldalon a kikötő és szálloda szolgáltatásai mellett elérhető a Hanse és a Varianta hajók oldala is. Természetesen az oldal kiemelt figyelmet fordít az elektromos yachtoknak is, hiszen a BFYC tekinthető eme hajók balatoni fellegvárának. Az oldalon olvashatunk még vitorlás képzési lehetőségekről és a kikötő gasztronómiai kínálatáról is.
Látogassa meg a www.bfyc.hu oldalt.