Siófok 4.4 • 9.1 kn
Modellvitorlás vegyesfelvágott
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A négynaposra nyúlt hétvége harmadik napján, hétfőn monstre modellvitorlás edzést terveztünk a Pécsi-tóra. Délelőtt teszteltük az áprilisi tókerülő túraverseny útvonalát, délután up & down pályán 12 futamot rendeztünk az MM hajóosztály számára.
Délelőtt 11 óra körül 7 pécsi és 3 siófoki versenyző cikázott a túraverseny rajtvonalán. IOM, E és MM hajók vegyesen készültek leküzdeni a közel 4 kilométeres távot. A kifejezetten élénk, de pöffös déli szél okozott némi meglepetést a mezőnynek. Az egyméteres hajók raumban olyan tempóban iramodtak meg a gát felé, hogy gazdáikat olykor futásra kényszerítették, az MM hajók még éppen követhetőek voltak. Az atlétikusabb sportolók Székely Tono (HUN 177) és ifj. Csóka László (HUN 23) folyamatos küzdelmet vívtak a mezőny élén, a gátnál Tono fordult elsőnek. Ekkor a Micro Magic flotta a táv kétharmadánál járt, a nagyobb hajók kb. száz méterrel lemaradva követték az élmezőnyt. A leggyorsabb IOM hajó (HUN 177) kevesebb, mint háromnegyed óra alatt abszolválta a távot és az MM hajóknak sem kellett sokkal több, mint egy óra a célig. Persze mérsékeltebb szélviszonyok között ezek a menetidők akár meg is duplázódhatnak.
Délután átköltöztünk a tó túlsó partjára az OVE Klubba és csatlakozott hozzánk még két MM-es versenyző. Akik eddig a nagyobb hajókkal kísérleteztek, most ők is elővették a kis Micro Magic hajóikat, így kisebb ranglistaverseny mezőnyének megfelelő számú versenyző kezdett bele az alkalmi regattába. Fél kettő körül már „állt” a pálya és készült a mezőny az első startra. Közben a szörfösök is vízre szálltak, látványos hátteret biztosítva a modellvitorlás versenynek. Kora délutánra egy kisebb focimeccs nézőközönségének megfelelő, kirándulóból nézővé avanzsált közönség szurkolt a stégről hajókat irányító vitorlázóknak. Fél ötig folyamatosan indított futamok a délelőttihez hasonló szélviszonyok között folytak. Az utolsó futam célvonalát viszont már kínkeservesen érte el a mezőny, a menetrendszerűen leálló déli szélben. A szörfösök partra érkezése és a tükörsimára változott tófelszín jelezte, hogy véget ért az idei legmozgalmasabb és legváltozatosabb modellvitorlás edzés.