Siófok 0.5 • 3.6 kn
Vadnai ismét győzött Koperben
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
Elkezdődött a magyar optimist válogatott felkészülési időszaka a jövő évi versenyekre, és mindjárt egy rangos nemzetközi versenyen egy 1. és egy 2. hellyel tértek haza.
Hat nemzet 140 versenyzője vett részt Koperben az opimist versenyen. A magyar válogatott mellett az osztrákok is teljes kerettel képviselték magukat, mivel számukra egyben ranglista versenynek is számított az esemény. A kétnapos versenyen összesen négy futamot tudtak megrendezni, szombaton még 3-as nyugati szél, vasárnap viszont már 6-7-es északi bora fújt helyenként 25-30 csomós befújásokkal. Vadnai Benjámin (BYC), aki a tavalyi versenyt megnyerte, a négyből három futamban az első helyen végzett, egy alkalommal viszont rossz oldalt választott és a 11. pozícióban ért célba. Mivel azonban ezt az eredményét kiejtette, maximális teljesítménnyel nyerte meg idén is a versenyt. Gyapjas Balázs (BYC) az 5., Varga Dániel (BYC) pedig a 7. helyet érte el, a kicsik mezőnyében Vadnai Jonatán (BYC) ezüstérmet szerzett!
Az idei Európa-bajnokságon második helyet szerzett Bejnámin egyébként igen mozgalmas ősz elé néz. A jövő hétvégén Spanyolországban versenyez majd Gyapjas Balázzsal együtt, ugyanis a spanyolok meghívták egy 10-15 nemzet részvételével megrendezésre kerülő kontinensviadalra. November elején a balatoni edzőtábort követően Isolában áll rajthoz egy versenyen, november végén pedig Malaysiába utazik a fiatal optimistes, ahol egy tíznapos nemzetközi tréninget követően rajthoz áll az Ázsia Bajnokságon, amely a világ élmezőnyét vonultatja fel egy igen erős versenyen. Az őszi felkészülés december 20-án ér véget, reméljük Benji rengeteg élménnyel és sok hasznos tapasztalattal tér majd haza, hogy jövő ismét remek formában versenyezze végig az évadot!