Siófok 6 • 6.2 kn
Nagyhajós Országos Bajnokság - 1. nap
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
11 hajóosztály számára kezdődött meg az országos bajnokság Balatonfüreden szombaton, rendkívül erős szélben.
A 10 órai hivatalos megnyitóünnepséget követően 12 órakor elrajtolt az első, és egyben egyetlen szombati futam. Mivel végig 25 csomós szél fújt 40 csomós befújásokkal, a rendezőség fél négykor úgy döntött, lelövi a futamot.
Az egyetlen megrendezett futamon több vízbeesés, sőt egy borulás és egy árboctörés is történt, így nem volt eseménymentes a bajnokság első napja. A négy pályán összesen 94 hajó versenyzett egymással, köztük a J24 és az Asso osztályban külföldi résztvevőkkel is. Igyekszünk a bajnokság minden napján tájékoztatást adni az eseményekről, a szombati nap után a J24 hajóosztályról számolunk be részletesebben.
A J24-ben versenyző olasz Botta Dritta (az EB második helyezett hajója) magabiztosan nyerte a futamot annak ellenére, hogy az első hátszeles szakaszban a bójakerülést követően gyakorlatilag elmerült a spinnakerrel együtt, és egy embert el is hagyott a szerencsétlenül sikerült forduló során. A második lett, és egyben vezeti a magyar mezőnyt az osztály tavalyi bajnoka, Székely Antal (BHSE), a harmadik helyen pedig a félig új csapattal rajthoz álló Madarász Tamás (BYC) végzett. A viharos szelet a többi hajóosztályban nehezen bírták a résztvevők, de a J24-ben az összes rajthoz állt egység befutott a célba.
Az eredmények az első nap után: Nagyhajós OB I. szombat - eredmény