Siófok 6 • 6.2 kn
A Sirocco nyerte a JEANNEAU Nagydíj - Horváth Boldizsár emlékversenyt
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Balatonfüredi Yacht Club újabb sikeres versenyt rendezett, ám ezen a hétvégén a nagyhajósok kerültek a nagy hagyományokkal rendelkező egyesület figyelemének középpontjába.
Több mint félszáz egység közel 400 versenyzője vágott neki a Horváth Boldizsár – balatonfüredi orvos - emlékére rendezett Jeanneau Nagydíjnak, amely a Kékszalag előtti utolsó erőpróbája volt a hajósoknak. A Sirocco, Cittel Lajossal a kormánynál magabiztos vitorlázással végig vezetve nyerte meg a versenyt, a Paquita és a Madicken előtt.
Június 28-án vasárnap rendezte meg a BYC a Horváth Boldizsár emlékversenyt, mely az idei esztendőben először a Jeanneau hajók hazai forgalmazója – az Adex Yachting - támogatásával került megrendezésre. 52 hajó, közel 400 versenyzője sorakozott fel a füredi móló előtt elhelyezkedő rajtvonalon. Gyenge észak-keleti szélben vágtak neki a Balatonfüred – Palóznak – Tihany – Hajógyári öböl – Balatonfüred távnak. A szél az élmezőnyt sikerrel segítette az első pályajelig, ám ekkor szerényebb fokozatra kapcsolt. Már Palóznaknál a Sirocco állt a mezőny élén, és a megszerzett szerepéhez konokul ragaszkodott a nap további részén is. A versenyzők többsége türelemmel viselte a szél változását is, ami fokozatosan délkeletire változott, majd huzamosabb tétovázás után a befutóra felfrissült. A szervezők zsenialitásának – vagy csak a szerencséjüknek – köszönhetően így a vállalkozó szellemű hajósok a „maximális” időt szentelhettek kedvenc szabadidős tevékenységüknek, ám a limitidőn belül mégis mindenki beért a célba.
A Jeanneau Nagydíj remek felkészülési lehetőséget biztosított a Kékszalagra készülő egységek részére is. Az elsőnek szerencsét próbálók közé sorolható Szujó Zoltán, aki 33-as osztályban a Westport fedélzetén vitorlázott, és hasonlóan tett Gundel Takács Gábor is, aki egy dragont választott közlekedési eszközül.
A sikeres verseny méltó befejezése volt a jó hangulatú díjkiosztó ünnepség, melyen kicsit átírták a hivatalos eredményeket. A személyes megjelenést elismerendő a hivatalos eredményeket kicsit megreformálva „minden ürügyet” megragadtak a szervezők és a támogatók, hogy az elismerésekhez tartózó nyereményeket kioszthassák. A Balatonfüredi Yacht Club mint szervező, saját egyedi készítésű érmeivel kedveskedett az eredményes hajósoknak, míg a Jeanneau értékes ajándékokkal fokozta az elégedettséget. A délután fénypontjaként vicces különdíjakat is gazdára találtak. A mezőny „legvidámabb kormányosa” Serke Imre (Víztec) lett, míg a „legdögösebb legénység” címet Orosz Árpád (Szélvhajhász) nyerte el.