Siófok 5.5 • 1.4 kn
JÓHAJÓ Nagydíj Kővári Károly emlékverseny az olimpiai hajóosztályoknak
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A Balatonfüredi Yacht Club 2009. május 15-e és 17-e között rendezi meg Balatonfüreden a JÓHAJÓ Nagydíj Kővári Károly emlékversenyt.
Az 1912-ben alapított, és tavaly megszűnt BKV Előre SC hagyományait őrizve, a BYC immáron második alkalommal ad otthont az olimpiai hajóosztályoknak szóló viadalnak.
A BYC évadnyitó versenyén nyolc hajóosztály magyar ifjúsági és felnőtt versenyzői szállnak hajóba. Itt lesznek a Finn, a 470, Laser, Laser Radial valamint a 49-es, a Katamarán, a Repülő Hollandi és a Csillaghajó osztályok hazai legjobbjai. Várhatóan közel 120 versenyző méretteti majd meg magát a háromnapos regattán. A pályaversenyt a két leggyorsabb egységnek a 49-es és a Katamarán hajóknak 10, a többi osztálynak 8 futamra írták ki a rendezők.
Idén a Balatonfüredi Yacht Club lesz a helyszíne július 30-a és augusztus 6-a között a Finn Junior Világbajnokságnak, így várhatóan ebben az osztályban szép számmal képviseltetik magukat a finnes fiatalok is. A JÓHAJÓ Nagydíj több hajóosztályban egyben ranglista és válogató verseny is a nemzetközi versenyekre, ezért komoly küzdelmekre számíthatunk.