Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.

Drága és veszélyes sport, amit egy átlagos évben egyetlen hétvégén űzhetünk Magyarországon.

A jégvitorlázás mégis akkora élmény, hogy aki egyszer kipróbálja, nem akarja majd abbahagyni. Rendeztünk már igen sikeres vb-t, egy magyar az első tízben végzett a most befejeződött Eb-n, mégis alig tudunk valamit erről a különleges sportról.

"Fél hétkor arra ébredtem, hogy van szél. Rohantam a szánkóhoz, tettem a jégre, amilyen gyorsan csak tudtam. Nemsokára hatvannal hasítottam a befagyott Balatonon, előttem hatalmas sárga tepsi volt a felkelő nap, körülöttem teljes csend, csak a korcsolyákat hallottam. Száguldottam végig az aranyhídon, sehol senki, az enyém volt mind az 500 négyzetkilométer. Ez húsz éve volt, és soha nem felejtem el" - meséli Koltay Gusztáv, amikor arról kérdezem, hogy miért is éri meg ezt a drága és ritkán űzhető sportot űzni.

Egy átlagos évben mindössze tíz olyan nap van ugyanis, amikor Magyarországon jégvitorlázásra alkalmas jeget találunk, és még némi szél is fúj. Ez jó esetben két, egyébként egyetlen olyan hétvégét jelent, amikor egy dolgozó ember ennek a hobbinak élhet. Ráadásul egy olyan sporteszköz, mellyel esélyünk lehet jó eredményt elérni, másfél- kétmillió forint, mondja a magyar szövetség elnöke.

A jégvitorlázás Skandináviából indult hódító útjára az 1800-as években, legismertebb típusa ma a DN rövidítésű hajóosztály. A DN rövidítésnek sem a vitorlázáshoz, sem a jéghez nincs köze, a Detroit News nevű újságról kapta a nevét, melynek alkalmazottai 1936-ban építettek egy kicsi, gyors, egyszerű vitorlával hajtott szánt. Leírásuk alapján bárki otthon is gyárthatott (és gyárthat a mai napig) ilyet magának, a hajóosztály az egyszerűség és relatív olcsóság miatt lett sikeres.

Pataki Attila versenyző, a szakág nemzetközi kapcsolatokat építő aktív tagja elmesélte, hogy már az 1800-as évek végén hasították jégvitorlások a Balaton jegét. A 1940-es évek elejére egész nagy, kétszemélyes hajókból álló flotta volt a tavon, ami sajnálatos módon a második világháborúban teljesen megsemmisült. Később újjáéledt a sportág, és a hetvenes években megjelentek az első, még otthon barkácsolt DN hajók az országban, melyek egy részét ma is használják kedvtelési célokra.

A modern versenyhajók a 90-es években jelentek meg, az évtized végén pedig megalakult a hazai DN hajóosztály, mely 2002-ben lépett be a nemzetközi szervezetbe. Két évvel később a Balatonon rendezték a világbajnokságot, a hibátlan jégnek és a hatos szélnek köszönhetően az egyik versenyző 136 kilométer per órás sebességgel száguldott GPS-e szerint. Sokak szerint ez volt minden idők legjobb világversenye, ami a füredi jég megrepedése miatt egyébként majdnem elmaradt a főszervező, Koltay Gusztáv elmondása szerint.

A világversenyek pontos helyét és időpontját egyébként hiába tűzik ki egy évvel korábban, számtalan körülmény közbejöhet. Hiányozhat az adott napon az ideális jég, vagy a szél, de néhány centis lehullott hó is megakadályozhatja a versenyt. Ilyenkor az utolsó pillanatban helyszínt módosítanak, és az egész mezőny átteszi a székhelyét.

A nemzetközi szervezetben 17 ország van, mi vagyunk a legdélibb fekvésű állam. Ötven regisztrált sportolónk közül húsz-harminc versenyeken is indul, és annak ellenére, hogy az ország fekvése nem mondható ideálisnak, szép eredményeket érnek el. A cikk megjelenésének napján befejeződött szentpétervári DN Eb-n legjobb versenyzőnk, Hamrák Péter a kilencedik lett. Aki kiegyensúlyozott, jó szereplésének köszönhetően a világranglista 14. helyezettje. Mindezt egy 200-250 fős nemzetközi versenyeken rendszeresen induló mezőnyben érte el, mondta el Pataki Attila, akit Szentpéterváron, egy futam után sikerült felhívnunk. Ő a maga mezőnyében a 39. lett, fia a hetedik.

A magyarok általában jelentős vitorlás múlttal a hátuk mögött mennek a jégre, így a versenyzők nem feltétlenül a legfiatalabb korosztály tagjai közül kerülnek ki. Nincs ez mindenhol így, Észak- Amerikában inkább az extrémsportolók ülnek DN hajóba, sokszor vitorlás múlt nélkül. Ez csak annak furcsa, aki nem próbálta a sportot, mondja Koltay Gusztáv. A szánkó (ez a sporteszköz neve DN körökben) csendes napokon negyvennel, jó szélben száz km/óra fölött hasítja a jeget, és nincs fék, ami segítene megállni.
 
Szerző: Terray István