Siófok 0.4 • 15.5 kn
TÓPARK J24 nyílt Európa Bajnokság
Ez a cikk több mint egy éve frissült legutóbb. Elképzelhető, hogy a benne szereplő információk mára elavultak, vagy az esetleg megadott hivatkozások már nem működnek, vagy már más tartalomra mutatnak mint a megjelenés időpontjában.
A TÓPARK J24 Európa Bajnokságot 2008. szeptember 19-e és 26-a között rendezi meg a Magyar J24 Osztályszövetség, a Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség Balatonfüreden. Itt lesz a háromszoros EB bajnok angol egység, valamint német, svéd, olasz, holland és görög csapatok mellett a tengerentúlról is várnak versenyzőket a nyílt EB-re a szervezők.
A kontinens viadalra eddig 6 országból (Hollandia, Olaszország, Görögország, Svédország, Anglia, Németország) 11 egység jelezte részvételi szándékát. Érdekesség, hogy a J24-es osztály meghatározó kormányosain kívül a nyolcszoros Kékszalag győztes Litkey Farkas is indul az EB-n.
Az egyik legdinamikusabban fejlődő nagyhajós One Design osztály a Balatonon a J24-es. Az 1996-ban hat hajóval alakult osztály ma már 28 egységből áll. A J24-es hajótípus hazai térhódítását mutatja, hogy 2008. májusában a Bajnokok Bajnokságán, ezzel a típussal versenyeztek a magyar nagyhajós osztályok hazai bajnokai, de a Biztosítási Kupán vitorlázók is ezzel a típussal szálltak vízre. Talán ez a gyors fejlődés lehetett az oka, hogy a világ legnagyobb létszámú One Design keelerének nemzetközi szövetsége (IJCA) a Magyar J24 Osztályszövetségnek (HUN-JCA) ítélte a 2008-as nyílt J24 Európa Bajnokság rendezési jogát. Az osztállyal kapcsolatban érdekesség még, hogy a J24-es a legkisebb hajótípus, amellyel külföldön már Match Race páros-versenyeket rendeznek, amely jó alap a legnézettebb vitorlásverseny, az Amerika Kupája első lépcsőjéhez.
Külföldi és hazai sztárok a fedélzeten…
Az elsők között jelentkezett a 2005., 2006., 2007. évi J24-es Európa Bajnok, az angol Chris McLaughlin kormányozta Hedgehog nevű egység. A külföldieken kívül a hazai J24-es flotta szinte összes hajója is leadta már az előzetes nevezését, de azoknak is van módjuk kipróbálni ezt az osztályt és megmérettetni magukat, akik nem rendelkeznek saját hajóval. Hiszen a nagysikerű immáron 4. évadjába lépő Opel Pénteki Regatták sorozatot, most vadonatúj J24-es hajókkal rendezi meg a Kenese Marina-Port VSE, amely hajók bérelhetőek az EB idejére. Az Opel Pénteki Regattán indul a magyar vitorlázás színe-java: a legsikeresebb magyar vitorlázó, a kétszeres Európa- és ötszörös Repülő Hollandi világbajnok, valamint tizenegyszeres magyar bajnok Majthényi Szabolcs, valamint az eddig egyetlen magyar olimpiai vitorlásérmünk szerzői, a Detre fivérek is. Így Kenesén remek alkalom kínálkozik arra, hogy komoly rutint szerezzenek azok, akik kevésbé tapasztaltak ebben az osztályban, a J24-es osztály legjobbjai pedig tovább csiszolhatják tudásukat az EB-re ezen a remek versenysorozaton. A Tópark J-24 nyílt Európa Bajnokság rendezői megközelítőleg 45-50 hajó részvételére számítanak, ami jelen állás szerint bizonyára izgalmas versenyt jelent majd.
"Balaton, the meeting Lake"
Valamikor - nem is olyan régen - a Balaton találkozó helye volt a szétszakított német családoknak, és sokan, Nyugat- és Kelet-Európa közötti kapocsként tekintettek Magyarországra. Azóta komoly fejlődésen ment keresztül Magyarország, a Balaton, de legfőképpen Balatonfüred. A szervezők marketing stratégiájának ez az egyik alappillére. Remélik, hogy azokon a versenyzőkön kívül, akik szokásos kihívásként ellátogatnak egy Európa Bajnokságra, sikerül megmozgatni, idehívni olyan versenyző csapatokat is, akik esetleg régebben, még a 90-es évek előtt jártak nálunk, és a vitorlás versenyzésen kívül, régi élményeiket is keresik majd, és kíváncsiak a változásokra. Eddig angol, német, svéd, olasz, holland és görög egységek jelezték részvételüket, de tekintettel az augusztus 30-i nevezési határidőre, várhatók még hajók Szlovéniából, Monacóból és a tengerentúlról is. Annak érdekében, hogy még könnyebb legyen idecsábítani távolabbról a jó vitorlázókat, a BYC 4 db, szinte új (2008-as gyártású) charter hajót biztosított azok számára, akik nem rendelkeznek saját hajóval, vagy nem akarnak a szállítással bajlódni. Ezek a hajók, tekintettel a nagy érdeklődésre már el is keltek.
A J24-es nyílt Európa Bajnokságról minden információ megtalálható a www.j24.hu honlapon