Siófok 30.5 • 13.4 kn
Sikeresen zárult az O’Pen Skiff Eurochallenge magyarországi fordulója
A verseny egyben a sorozat 2026-os záró állomása is volt
A verseny egyben a sorozat 2026-os záró állomása is volt
A 2026-os O’Pen Skiff Eurochallenge egyik fordulójának, egyben a nemzetközi versenysorozat záró állomásának idén ismét Balatonmáriafürdő adott otthont. A rangos utánpótlás vitorlásversenyt a Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület rendezte meg, immár harmadik alkalommal.
A háromnapos nemzetközi eseményre közel hatvan fiatal versenyző érkezett hét országból. A mezőnyben többek között Lengyelország, Olaszország, Németország, Kanada, India és az Egyesült Államok versenyzői is rajthoz álltak.
A rendező egyesület ezúttal is magas színvonalú szervezéssel és vendéglátással fogadta a nemzetközi mezőnyt. A verseny előkészületei már hónapokkal korábban megkezdődtek, a jelentős nemzetközi érdeklődés pedig már a nevezési időszak elején érzékelhető volt.
Erős széllel indult a verseny
A versenyzőket változékony időjárás várta a három nap során. A csütörtöki érkezési és felkészülési napot hajószereléssel, ismerkedéssel és közös programokkal töltötték a fiatalok. A hivatalos megnyitón Dr. Tósokyné Cserép Andrea, a Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára méltatta a helyszínt és a szervezők munkáját.
A megnyitón már látványosan megmutatkozott a klub fejlődése is: a hamarosan elkészülő új klubház építése jól halad, a létesítmény már meghatározó eleme a klub környezetének.
A csütörtök éjszaka átvonuló hidegfront erős, helyenként viharos szelet és nagy hullámokat hozott a Balatonra. Pénteken - az első versenynapon - a széllökések időnként elérték a 20–25 csomót is.
A hűvös és erős szeles körülmények ellenére a rendezőségnek sikerült három futamot lebonyolítania. A fiatal versenyzők kiválóan vitorláztak és teljesítették a futamokat.
Szombaton ismét megmutatta változékony arcát a Balaton
Szombat délelőtt az elvonuló front után szinte teljesen elcsendesedett a Balaton, így a versenyvezetés hosszabb vízparti várakozásra kényszerült, a mezőny végül csak késő délután tudott vízre szállni.
A 8 csomó körüli, jelentős szélfordulókkal tarkított szélben, amely helyenként 16–18 csomóra is megerősödött, végül két futamot sikerült megrendezni.A rendezőség mindent megtett annak érdekében, hogy egy harmadik futamra is sor kerüljön, a szél azonban már nem tette lehetővé a folytatást.
A késői befutó után a mezőnyt különleges balatoni hangulat fogadta: a kikötés egybeesett a naplementével. Az este egy közös, bőséges grillvacsorával zárult.
Szélcsenddel zárult az esemény
A vasárnapi zárónapon már nem tért vissza a szükséges szélerősség, így újabb futamot nem lehetett rendezni. A verseny végeredményét ezért az előző két nap során teljesített öt futam alapján hirdették ki.
A résztvevőket négy kategóriában – 13 év alatti és 17 év alatti fiú, illetve lány korosztályban – díjazták. Mivel Balatonmáriafürdő adott otthont az O’Pen Skiff Eurochallenge 2026-os záró fordulójának, az egész versenysorozat összesített eredményeinek díjai is ezen a hétvégén kerültek átadásra.
Az ünnepélyes díjkiosztón részt vett Bakos Csaba, a térség országgyűlési képviselője, valamint Balogh Mátyás, Balatonmáriafürdő polgármestere is. Köszöntőjükben elismeréssel szóltak a verseny lebonyolításáról, a rendező egyesület munkájáról, a vendéglátás színvonaláról, valamint a fiatal sportolók teljesítményéről.
Újabb nemzetközi versenynek adna otthont Balatonmáriafürdő
A rendezvény zárásaként Dr. Tósokyné Cserép Andrea, a Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület elnöke köszönetet mondott valamennyi résztvevőnek, versenyzőnek, edzőnek, szülőnek és közreműködőnek, akik hozzájárultak a sikeres rendezvényhez. A klub 2027-ben is pályázni kíván az O’Pen Skiff Eurochallenge egyik fordulójának rendezési jogára.
Balatonmáriafürdő és a Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület évek óta tudatosan fejleszti infrastruktúráját és szakmai hátterét. A mostani rendezvény ismét bizonyította, hogy a település és az egyesület képes nemzetközi színvonalú vitorlás események befogadására és lebonyolítására. Az O’Pen Skiff Eurochallenge hazai fordulója tovább erősítette Balatonmáriafürdő és a Balatonmáriafürdői Vízisport Egyesület szerepét a hazai és nemzetközi utánpótlás-vitorlázásban.
A versenyről készült összefoglaló video itt megtekinthető: (128) O’pen Skiff Eurochallenge 2026 - Summary - Összefoglaló - YouTube
fotó: Soós Géza, Apáthy Bendegúz
video: Bodnár Bulcsú, Kerényi Csongor