Siófok 30.5 • 13.4 kn
Youth Worlds: Két magyar páros és lány szörfösünk is az élmezőnyben!
Egy 12. és egy 6. hely után pillanatnyilag az összetett 7. helyen állnak. Sok versenytársuk nem tudta befejezni a futamot, sok volt a borulás a pöffös, kellemetlen szélben, a tihanyi lányok viszont remekül teljesítettek az embert próbáló körülmények között.
Végre megkezdhette a versenyzést Ay Luca és Ay Blanka (THE) lány 420 hajóosztályban kedden, az ifjúsági világbajnokság második napján, Vilamourában, ahol két futamot rendeztek a 20-25 csomós, part felől fújó északnyugati szélben, másfél-két méteres hullámzásban.
Egy 12. és egy 6. hely után pillanatnyilag az összetett 7. helyen állnak. Sok versenytársuk nem tudta befejezni a futamot, sok volt a borulás a pöffös, kellemetlen szélben, a tihanyi lányok viszont remekül teljesítettek az embert próbáló körülmények között.
Egy futamot tudtak csak megtartani a Nacra 15 osztálynak, Dávoti Gréta és Moore Liam ugyan összeszedett egy DSQ kizárást, ám ezt kiejtették, így maradtak a mezőny elejében, az összetett hetedik helyen.
Hétfőn a gyenge szél miatt nem sikerült a tizenegy versenyszámban teljesíteni a kiírt futamokat, kedden pedig az erős szél miatt halasztottak néhány hajóosztály számára versenyeket másnapra. Érdekeltek vagyunk fiú/vegyes 29er osztályban a Kis-Szölgyémi - Juhász páros révén, fiú/vegyes 420 osztályban az Érdi - Csizmazia kettős révén, de ezekben a hajóosztályokban nem rendeztek versenyt, maradt tehát a hétfői állás.
A vezető pozícióban lévők is küzdelmes napról számoltak be. A női ILCA 6 osztályban első helyen álló német Mirja Dohle például azt mondta: "Az első futamunk rendben volt, de a másodikra úgy megerősödött a szél, hogy szinte mindenki szenvedett. Nagyon kemény volt a verseny, mindenki borult legalább egyet. Durva volt."
A nagyon szoros mezőnyökben, az erős, pöffös szélben különösen a bójavételeknél alakultak ki izgalmas helyzetek. Ilyen körülmények között Lackó Sára ebben a bizonyos második futamban 15. lett, ami szép teljesítmény, úgy, hogy sokan be sem tudtak futni. Pillanatnyilag 3 futam után 24.
Fiú ILCA 6 osztályban Héder Benedek 3 futam után a 26. helyen áll, az utolsó futamban STP büntetést kapott, kisebb szabálysértésért.
Női szörfben fantasztikus teljesítményt nyújtott a viharos körülmények között Simon Hanna, két futam után hatodik! Fiú szörf osztályban Jancsó Kristóf pillanatnyilag 32.
A Youth Sailing Worlds második napjának videó összefoglalója: https://youtu.be/kpni-Wz4W-w?si=o4WVZpp_HnkL7Tum
Nyomkövetés: https://tractrac.com/event-page/event_20251212_YouthWorld/3405
Eredmények: https://worldsailingywc.org/results/